tanulóvezető

Még az ATI-nál és az MHSZ-nél kezdte az oktatást Bozsik József II. rész

2019.12.25.

Bozsik József édesapja is autós oktató volt, pályája így könnyebben indult, de másodállásban világosított a szegedi színházban és persze taxizott is munkaidőn kívül. ZIL-en éppen úgy tanított, mint kétajtós, 126-os Polsky Fiaton. Később jöttek a Volkswagen Golfok, 3-asból kettőt is hajtott.

Skodákon, Zsigulikon kezdte az autós oktatást Bozsik József, majd japán márkák következtek, mára azonban kizárólag a VW-csoport gyártmányait használja. Ült Seat Ibizába, amit az asszonytól vett át, utolsó előtti autója egy 6-os Golf, a mostani, egy 2014-es, gyönyörűen karbantartott, fekete fényezésű Seat Ibiza kombi.

– 2,2 millióért vettem, persze használtan, szerintem körülbelül ez a felső határ, amit egy oktató autóért adni érdemes. Persze van olyan kolléga, aki újba ül, de én nagyon sajnálnám, mégis csak ütik-vágják a kocsit a mazsolák, akárhogy is figyelek – érvel a gazdasági szempontok mellett. (Írásunk első részét itt olvashatja.)

Bozsik József kolléganőjével és az Ibizával

Jellemzően ötszámjegyű futott kilométerrel, 90 ezer körülivel veszi és beletesz még 100-at, hogy eladáskor még egyes legyen az első számjegy. Utána már azért költeni kell rá. Határozott véleménye szerint a tanuló az oktatót választja, nem az autót, a tanuló kocsi márkája, típusa a szempontok között nincs előkelő helyen.

Nem szívesen kategorizálja a nála tanulókat, de a hosszú évek alatt három kalapot azért megkülönböztet. A legnagyobba azok kerültek, akik átlagosak voltak. – Én sem leszek már fiatalabb, így elnézést kérek, hogy nem tudtam mindnek megjegyezni a nevét. Nemrég történt, hogy vállon veregetett valaki és azt kérdezte: bírod még, Józsikám? Kiderült egy régi tanulóm volt. Ami még nagyobb baj, és az idő múlását is jelzi, hogy többen kezdenek nálam úgy, hogy az édesapjukat, vagy az édesanyjukat is én tanítottam – mondja a valóban régen a szakmában dolgozó autós oktató.

Hőskor, Zsigulival - volt próbavizsga is

A nagyon jókat könnyen megjegyzi. Mesél arról a szeged környéki községben élő fiatalról, aki autószerelő apukája mellett úgy megtanult vezetni, hogy mire hozzá került már mindenféle kocsit kipróbált. Úgy rutinozott a tanpályán, mint az oktatója, bárhova beállt, ahova mondta neki, és mindezt határozottan, de nem kapkodva tette. – A rutinpályán otthon volt, vezetni tudott, közlekedni azonban nem, hiába spórolhattunk sokat a bóják között, így a kötelező 30 óra fölé mentünk néggyel, mire vizsgára engedhettem – emlékszik vissza.

A ’80 évek elején kísérleteztek azzal, hogy a tanulók 20 óra után tehettek egy próbavizsgát. Ha sikerült, megkapta a jogosítványt, ha nem, akkor folytathatta tovább a gyakorlást. Sok esetben ez jól működött, ma már ez teljesen lehetetlen lenne. Régen gyakran előfordult, hogy a szegedi Etelka sori tanpályától látó- és hallótávolságra levő cukrászdába kávézott oktató kollégáival, a mazsolák meg egyedül rutinozgattak a bóják között és soha nem volt ebből probléma. Ez persze nagyon régen történt, ma ez teljesen kizárt – és ez átvezet a harmadik kalapba, a nehéz estekébe.

Kikötött a VW-csoport autóinál

– Okosak, intelligensek, több nyelvet beszélnek a mai fiatalok, a vezetéshez azonban nincs gyakorlati készségük. A közlekedésben egyszerűen nincs helyzetfelismerésük, amikor az apjuk mellett ülnek, nem a forgalmat nézik, hanem az okostelefonjukat nyomogatják. Nekünk olyan még nem volt, így ráértük figyelni, hogyan vezet a szülő és talán jobban is érdekelt bennünket – mondja az irigyelt, de más hozzáállású, tanulóvezető korba érkező generációról.

Nagyon kevesen tudnak levizsgázni a kötelező 30 gyakorlati órát követően, nála is 50-60 az átlag, pedig sorba állnak hozzá. Nagyon meglepődött, amikor nemrégiben mondta egy tanulójának, hogy villantson a keresztező autónak, hogy elengedi, és az visszakérdezett, hogy mivel? Pedig már felette jártak az 50 órának és ő is láthatott már villantást, amikor éppen a tanulóautó státusz miatt volt előzékeny az udvarias közlekedő. Megfigyelte, hogy kicsit könnyebb a sportolókkal, talán azért, mert kevesebbet ülnek a gép előtt, vagy az okostelefon fölött.

Évtizedek óta a jobb egyben...

Bár a híres embereket nem rendezte külön kalapba, ennyi szakmában eltöltött év után természetesen megfordult nála jó néhány. Közöttük Dobos Katalin, a szép, tehetséges és népszerű szegedi színésznő. – Ez régen történt, amikor másodállásban még világosítottam a szegedi színházban. Olyan szerepe volt, hogy a harmadik felvonás alatt ráértünk, ott KRESZ-szeztünk a kulisszák mögött, mert a művésznő nem mindig ért rá bejönni az elméleti órára, amit ugyancsak én tartottam. A vége tapsra mindig visszament, ezért nem is öltözött át, és meglehetősen mélyen volt dekoltálva a jelmeze, ami nálam okozott némi koncentrációs nehézséget – eleveníti fel a régi szép időket.

Nyári Sándort, minden idők legnépszerűbb röplabdaedzőjét is ő tanította vezetni. Úgy ismerte meg, hogy amikor az oktatással párhuzamosan taxizott a későbbi szövetségi kapitány nézegette a pedálokat. Szó szót követett, azóta is nagyon jó barátok. Volt még egy másik szövetségi kapitány is az életébe, ő Szegeden talán kevésbé ismert, a billiárdos Mihályi Feri.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....