gyászjelentés

Meghalt Háromi Ferenc

2017.04.28.

A Széchenyi István Egyetem megrendülten tudatja, hogy életének 69. évében elhunyt Háromi Ferenc okleveles gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi adjunktus, a Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszék egykori oktatója.

Háromi Ferenc a friss gépészmérnöki diplomával - kiváló ipari gyakorlatot szerezve - egy évet a győri Mezőgép Vállalatnál dolgozott, s 1978-ban lett a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola oktatója. 2008-ban nyugdíjba vonult, óraadóként 2015-ig vett  részt a járműves mérnökhallgatók képzésében. Műszaki szerkesztési tárgyakat tanított, s a hazai mérnökképzésben az elsők között ismerte fel a számítógépes mérnöki tervezőprogramok oktatásának fontosságát. Kollégáival, hallgatóival mindig korrekt, segítőkész, együttműködő volt.

A sokféle elismerés közül a két éve az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által adományozott „Oktatók a hallgatókért” Díjra volt a legbüszkébb.

Egykori győri tanítványai, a sikeres széchenyis öregdiák mérnökök szeretettel emlékeznek mindig mosolygós, visszafogottan és megfontoltan véleményt mondó tanárukra. Egyetemi munkatársai a változások közepette a tevékenységét innovatívan megújítani képes tanártársukat gyászolják.

Az oktatás mellett a közelmúltig rendszeres résztvevője volt az oktatói focimeccseknek, s sportszerűségével itt is tekintélyt szerzett. A tanítás és a sport a családi háttérrel – feleségével, lányával és unokájával - együtt jelentette a sikeres életutat, Háromi Ferenc tevékeny életét - írja méltatásában az egyetem.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.02.20
A járműipart is súlyosan érintheti az, hogy a német kormány gazdasági minisztere szerint minden....
2019.02.20
A Mol bruttó 5-5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán – írta....
2019.02.19
Újabb elismerésben részesült az AutoWallis csoport, miután a BMW Group Magyarország a Wallis Motor....
2019.02.19
Az egyik legvonzóbb középkategóriás autóban bizonyítja a Mazda, hogy van élet a turbón innen. A 194....
2019.02.19
Armen Hamonangan Indonéziából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.02.19
Az orosz fővárosban immár több mint 16 ezer autó vesz részt a carsharing szolgáltatásban –....
2019.02.19
A horoszkópokkal foglalkozó cikksorozatunk újabb résszel bővült, ez a Rák, Oroszlán és a Szűz. ..
2019.02.19
 Ha legközelebb pulóvert rendel, akkor az talán már egy új – jelenleg Londonban tesztelés alatt....
2019.02.19
Az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátását 30 százalékkal kell leszorítani 2030-ra az....
2019.02.19
A Supra ötödik generációját a Toyota gyári motorsportrészlege fejlesztette már a kezdetek óta. Az....