elektronika

A meghekkelt autó esete az autóiparral

2015.07.23.

Kiberbiztonsági szakértők az interneten kommunikáló járművek biztonsági kockázatainak demonstrálása céljából több kilométer távolságból átvették az irányítást egy mozgásban lévő autó vezérlő elektronikája felett annak vezeték nélküli adatátviteli kapcsolatain keresztül.

A szakemberek teljesítménye annyiban új, hogy korábban csak vezetékes kapcsolaton keresztül tudták felülbírálni a jármű vezérlőrendszerének utasításait. Médiajelentések szerint az érintett modell, egy Jeep Cherokee gyártója, a Fiat Chrysler Automobiles NV (FCA) meglehetősen rossz néven vette és közleményben ítélte el az akciót, mivel szerinte azzal csak rosszhiszemű hekkereknek adtak ötleteket. "Az FCA semmilyen körülmények között nem támogatja és nem tartja elfogadhatónak olyan útmutató közzétételét, amely lehetővé teszi egy jármű irányítási rendszere feletti illetéktelen és törvénytelen ellenőrzés átvételét" - írja az FCA közleménye. Az akciót végrehajtó két informatikus, a Twitter fejlesztője, aki korábban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnél, az NSA-nál dolgozott, valamint az IOActive kiberbiztonsági vállalat igazgatója, a Wired magazinban publikált videóban mutatta be módszerét a jármű irányításának az átvételére.

A szakemberek az FCA közleményére azzal védekeztek, hogy a közvélemény figyelmének felkeltésével igyekeznek előrelendíteni a járműbiztonság fejlődésének az ügyét. "Ugyanaz a célunk (mint az autógyáraknak): megvédeni a járművezetőket a kibertámadásoktól" - szögezte le Charlie Miller, aki korábban rendszerfeltörő eszközöket fejlesztett az NSA számára. A művelet persze az NSA figyelmét sem kerülte el. "A Chrysler.exe összeomlott, zárja be a programot, tárcsázza a 911-et" - közölte nem csekély malíciával fűszerezve hétfőn az ügynökség Twitter üzenetben.

A probléma persze nem korlátozódik a demonstrációra kiszemelt Chrysler autógyár modelljeire, hiszen minden autógyár minden új modellje ki van téve az irányítási rendszer feltörése veszélyének. Az autóipar tudatában van a problémának és annak is, hogy biztonsági szempontból el vannak maradva a számítástechnika egyéb területei mögött, különös tekintettel a dolgok internete és az M2M (gép-gép közötti kommunikációs) technológia rohamos terjedésére.

Forrás: MTI, Fotó: wired.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.12
A tavaszi munkálatok megkezdésével a mezőgazdasági gépek ismét nagy számban jelennek meg a....
2026.04.12
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 32. CAF-villamos. A....
2026.04.12
A BMW Group és a horvátországi központú Rimac Technology közösen fejlesztette ki a tisztán....
2026.04.12
Beköszöntött az ősz, amikor nemcsak az iskolai tanórák veszik kezdetüket, hanem az a sok remek móka....
2026.04.12
A Hyundai belga versenyzője első győzelmét szerezheti meg, a korábban vezető Sami Pajari defekt....
2026.04.12
Miután utcai versenyzés okozott tragédiát Budapesten, a rendőrség nagy razziát indít a gyorshajtók....
2026.04.12
Másik kontinensre repülővel szoktunk menni. De mi van akkor, ha az ember inkább egy ötvenéves....
2026.04.12
Annó még a Nordschleife körrekordokért ment a harc, manapság inkább a töltési sebességgel....
2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....