Dakar 2019

Megőrizte első helyét, és tartja a távolságot a többiektől Nászer el-Attija

2019.01.14.

Tovább távolodott az egyre fogyatkozó mezőnytől a Toyota Gazoo Racing South Africa katari pilótája. A második helyen immár nem Peterhansel, hanem Loeb áll.

A szombati pihenő (és a szerelők áldásként várt gondoskodása) után friss erővel, megújult technikával vágtak neki a pilóták a Dakar hatodik versenynapjának. Egy igen megterhelő, 838 kilométeres etap és egy viszonylag rövid, de annál intenzívebb 310 kilométeres gyorsasági várt a versenyzőkre. Az utóbbi háromnegyede homokos terepen zajlott, a négy markáns dűnés zónától (köztük az egész rali legnehezebbjének kikiáltott Tanakától) a mezőny megosztását, az erőviszonyok átrendeződését várták a szervezők – nem hiába!

Nászer el-Attija és navigátora, Matthieu Baumel hatalmas tempóval kezdett, és ezt szinte a végsőkig tartani is tudták, kilométerről kilométerre növelve előnyüket Peterhansel, Loeb és Roma előtt. Az összesítésben és a hatodik szakaszon egyaránt második helyen autózó Peterhansel a tanakai dűnéknél márkatársa, Nani Roma segítségére sietve elakadt. Ezzel több mint húsz percet vesztegetett el, és kivonta magát a nap eseményeinek további befolyásolásából. Felzárkózott viszont az élbolyhoz, és remekül tartotta a tempót az immár második Loeb mögött Bernhard ten Brinke (navigátora: Xavier Panseri).

A gyorsaságiból alig 15 százaléknyi volt már csupán hátra, amikor mindkét élmenő ugyanott eltévedt. Loeb valamivel hamarabb talált rá a helyes útra, mint el-Attija, a hátralévő rövid szakasz pedig már nem volt elég ahhoz, hogy a katari versenyző visszavegye a vezetést. A hetedik áthaladási ponton már Loeb haladt az élen, és végül el-Attiját 2 perc 17 másodperccel megelőzve sorban második szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakaron. A harmadik helyre a küzdelmekből magát már a harmadik napon kiíró Carlos Sainz jött fel. Szintén elképesztő szívóssággal érkezett be a nyolcadik és a kilencedik helyre Giniel de Villiers (navigátora: Dirk von Zitzewitz) és ten Brinke.

Ezzel az összesítésben Loeb megelőzte Peterhanselt a második helyen, el-Attija ugyanakkor növelni tudta előnyét az élen: 24 perc 42 másodperc helyett immár 37:43 perc van közte és a második helyezett között. Sainz vasárnapi teljesítményével az összesített tizedik helyre küzdötte fel magát, ahol két Toyotás pilóta, Bernhard ten Brinke és az Overdrive által felkészített, szintén benzinmotoros Hiluxszal versenyző Benediktas Vanagas (navigátora: Sebastian Rozwadowski) között várhatja a hétfői rajtot. Giniel de Villiers 6 óra 48 perces hátránnyal a 17. helyen áll, ám azzal, hogy a harmadik napon a halálból hozta vissza autóját, miután kilyukadt az olajteknő, és kenőanyag nélkül maradt a motor, bebizonyította, hogy korai leírni őt, az idő neki dolgozik.

A hétfői, hetedik versenynapon San Juan de Marcona városa körül ír le egy hatalmas hurkot – az idei Dakaron először – a mezőny; 395 kilométeres etap és 331 kilométeres gyorsasági vár a versenyzőkre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.01.15
A Lada 2018-ban is az orosz autópiac vezetője márkája maradt. Az Avtovaz közleménye szerint tavaly....
2019.01.15
~600 lóerő a belépő szint. Hibrid hajtás, izmos V8-as és nyomatékgyárral felérő 12 henger. Néha....
2019.01.15
A brit kormány azt javasolja a Nagy-Britanniában kiállított gépjárművezetői jogosítványok....
2019.01.15
Ali Shafei Törökországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.01.15
A Volkswagen AG és a Ford Motor Company ma bejelentette az első hivatalos megállapodások....
2019.01.15
Az Opel megszerzésével a PSA-csoport rekordszámú, 3,88 millió járművet értékesített tavaly, ami 6,8....
2019.01.15
A Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) a könnyűfém keréktárcsákat készítő, német....
2019.01.15
Az országban 175 240 új autót adtak el decemberben, 5,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál....
2019.01.15
A „bado” márka igazi sikertörténet. A 44 éves Badó Ferenc ruhaipari mérnök, a cég tulajdonosa és....
2019.01.15
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport a szén-dioxid-kibocsátásban....