Mercedes Benz

A Mercedes-Benz az önvezető technológia élvonalában

2021.12.26.

Szakértők szerint 2030 környékén elkezdhetnek komolyabb mértékben terjedni az önvezető járművek, amelyek érkezésére érdemes időben felkészülnie a városoknak. A fejlesztések terén már egy ideje az élen halad a Mercedes, amelynek új vezetéstámogató rendszere a minap kapott hatósági jóváhagyást, így nemsokára már a gyakorlatban is bizonyíthat - írja a hirado.hu.

A Mercedes-Benz - Elon Musk Tesláját megelőzve - lett az első olyan autóipari vállalat, amely megkapta a hármas szintű vezetéstámogatás alkalmazásával kapcsolatos engedélyt a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóságtól.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a német autógyár most már áruba bocsáthatja a Drive Pilot névre keresztelt csomagját, az viszont egyelőre csak zsúfolt forgalomban és maximum 60 kilométer/órás sebességig használható majd egyes autópálya-szakaszokon.

A rendszer a Tesla 2-es szintű Autopilot technológiájánál egy fokkal magasabb szintet képvisel, ugyanis már lehetővé teszi, hogy a sofőr teljesen elengedje a kormányt, amikor csak lépésben halad a kocsisor.

A Mercedes jóváhagyása – az automatizált sávtartó rendszerekkel foglalkozó 157-es ENSZ-előírás – nemzetközileg érvényes, ami lehetővé teszi, hogy az autógyártó Európán kívül is kínálja a rendszert. A Tesla egyelőre még nem kapott ilyen engedélyt.

Ahhoz, hogy az önvezetés beiktatható legyen bizonyos országokban, szükség van egy jogszabályra, amely tisztázza annak használatát és azt, hogy baleset esetén kit terhel a felelősség.

Markus Schaefer, a Daimler technológiai igazgatója már jelezte, hogy amint Kínában és az Egyesült Államokban megszületik a jogszabály, a cég mindkét piacon is kínálni fogja a rendszert.

Gombnyomásra kapcsolható a jövő robotpilótája

A megfelelő útszakaszokon nagy a forgalom esetén a Drive Pilot felajánlhatja a vezetés átvételét, kezdetben a törvényileg előírt 60 kilométer/órás sebességig. Az ehhez szükséges kezelőszervek a kormány peremén, bal és jobb oldalon találhatók.

Amikor a sofőr aktiválja a funkciót, a rendszer automatikusan szabályozza a sebességet és a távolságot, ezáltal könnyedén irányítja a járművet a sávon belül. A működés közben figyelembe veszi az útvonal profilját, a közlekedési táblákat és a lehetséges eseményeket is. Érdekesség, hogy a váratlan forgalmi helyzetekre is reagál és önállóan kezeli azokat, például kitérő manőverekkel vagy fékezéssel.

A bekapcsolt vezetéstámogatás közben a jármű központi kijelzőjén olyan alkalmazások is elérhetővé válnak, amelyek eredetileg vezetés közben blokkolva vannak. Ilyen az online vásárlás vagy az e-mailezés, de lehet internetezni, filmezni vagy akár videóhívást kezdeményezni, illetve fogadni.

A hármas szintű vezetéstámogatás technológiailag rendkívül összetett, működéséhez a legújabb hardveres és szoftveres megoldásokat alkalmazza a gyártó. Az üzemelést az autó első-hátsó kamerapárja, különféle beépített radarok és ultrahangos szenzorok sokasága segíti, emellett lézeralapú távérzékelés (LIDAR) is támogatja. Újdonság még az úgynevezett V2X technológia alkalmazása, amely lehetővé teszi az autók egymással és az út mentén elhelyezett szenzorokkal, kamerákkal, átjátszókkal, táblákkal és lámpákkal való folyamatos kapcsolattartását.

A Drive Pilot körülbelül a jövő év közepétől lesz elérhető az S osztályhoz és az EQS modellekhez. A Mercedes még nem döntötte el, hogy milyen áron kínálja majd a rendszert, amely nemsokára akár Magyarországon is megjelenhet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....