kereskedelem

­Meseautótól a Merkurig 17. rész: A Mercedes története Magyarországon I. rész

2018.09.28.

Az egyik legismertebb autómárka hazai története a XIX. század végéig nyúlik vissza.

 

Az egyik legismertebb autómárka hazai története a XIX. század végéig nyúlik vissza.

 

A Benz története Magyarországon

Egy évvel ezelőtt, amikor a hazai gépjárműkereskedelem-történeti cikksorozat első része megjelent, már írtunk Hatschek Béláról és arról, hogyan érkezhetett be az első gépkocsi, egy Benz 1896-ban Magyarországra. Hatschek Béla után Törley József pezsgőgyáros két Benz gépkocsit vásárolt 1897. elején. Ebből az egyiket Székesfőváros Tanácsának is bemutatta, s közlekedési engedélyt két. A Tanács úgy határozott, hogy nem a járműnek kell időszakonként vizsgáznia, hanem a sofőrnek!

A Magyar Posta legelső kísérleti járműve is egy Benz volt. A Wollák&Társa vállalat, mint az első hazai gépkocsi-kereskedő cég is a Benzek árusításával próbálkozott 1898-ban.

 

A gyári képviselet megnyitására további tíz évet kellett várni: 1908. tavaszán megalakult a Magyar Benz Automobilgyár Rt. A cég egyik vezetője Fritz Hammesfahr, a Benz igazgatótanácsának tagja, a másik dr. Delmár Tivadar, ismert hazai sportember és a Magyar Automobil Club alelnöke volt. Bár a cég nevében és profiljában is szerepelt a „gyártás”, de hazai összeszerelésre nem került sor.

1913-ban a Magyar Benz volt az egyik cég, amelyik sikerrel pályázott a budapesti taxi tenderen. A Benz és az aradi MARTA egymástól függetlenül indították be szolgáltatásukat. Ám hamar rájöttek, hogy a piac nem elég nagy ahhoz, hogy két külön vállalkozás is fennmaradjon, s egyesítették erőiket.

Ez a kapcsolat is hozzájárulhatott, hogy a Benz 1915-ben megvásárolta a MARTA részvénytöbbségét. Ezt követően Aradon Benz-liszensz alapján készítettek teherautókat.

 

Aradon összeszerelt Benz teherautó. Forrás: Daimler AG Archiv

 

A Mercedes hazai históriája 1900-1928

A Mercedes-Benz másik elődje, maga a Mercedes a Monarchia arisztokráciájának kedvelt járműve volt. Már a hivatalos képviselet megnyitása előtt megjelentek az első Mercedes luxusautók Budapest utcáin, hiszen a nemesurak előszeretettel látogattak Bécsbe vagy akár Párizsba, s ott vásároltak maguknak az új, divatos közlekedőeszközből. A háromagú csillaggal díszített autók sikkesnek, azaz mai szóval „menőnek” számítottak. Az első részletes kimutatás 1908-ból maradt fenn, ez sajnos csak Budapestre korlátozódott. 1901-1908 között 464 jármű kapott rendszámot. Ezek közül 1908-ban 41 Mercedes volt, s ezzel a márka listavezetőnek számított. A korai Mercedes luxusautó-tulajdonosok listája kicsiben a hazai elitet tükrözte: pl. Hasburg József főherceg, a történelmi magyar családok közül Andrássy Géza báró, Odescalchi Géza herceg, Karátsonyi Jenő gróf, Nádasdy Tamás gróf, Károlyi Mihály gróf, továbbá Dréher Jenő, a hasonnevű sörgyár tulajdonosa, dr Brüll Alfréd, egy ingatlan- és tőzsdeügyleteken meggazdagodott vállalkozó, aki vagyonával sportegyesületeket támogatott, az osztrák származású Wimpffen Sziegfried, az ercsi cukorgyár alapítója és sokan mások.

 

Báró Born Frigyes Mercedes autója 1910. körül. Forrás: Born András

Aki nem külföldről óhajtott beszerezni Mercedes gépkocsit, annak Bárdi József, a Magyar Ruggyantaárugyár egykori munkatársa segített. Bárdi a XX. század elején varrógép- és kerékpár-alkatrész üzletet nyitott, majd tevékenységét kiterjesztette autó-alkatrészekre, s 1905-től komplett gépjárművekre is. A Gyár (ma Jókai) utca 10 alatt működő boltjában már a Mercedes gépkocsik egy-egy példányát is meg lehetett tekinteni.

1907-ben Bárdi megvásárolta a Velodrom garázst. Ez eredetileg kerékpáriskola volt, de a tulaj, Fényi Béla kb.1898-tól már a Peugeot automobilokkal is foglalkozott. Egy ideig ez volt a korai automobilisták kedvenc találkozóhelye, ám az üzlet hanyatlott. Bárdi a helység átalakításával létrehozta a Velodrom Mercedes Palace-t.

Ezzel párhuzamosan osztrák pénzügyi segítséggel létrejött a Bárdi József Automobil Rt. Az igazgatóságban helyet kaptak az arisztokrácia tagjai, így gróf Zichy Béla Rezső és báró Born Frigyes, akik egyben a hazai autós élet támogatói is voltak. A részvénytársaság először a Mozsár utca 9 alatt működött, majd átköltözött a Liszt Ferenc tér 15 szám alá. Végül 1912. novemberében elkészült a cég saját központja, a Lehel utca 25 szám alatt. A többszintes épületben bemutatóterem, garázs, karosszériaépítő-műhely és szervíz is helyet kapott. Az egyre jobban fejlődő vállalat a Mercedes mellett az aradi MARTA autógyár és a német NAG gyártmányait is képviselte, s egy évben akár 100 gépkocsit is értékesített – amely akkor kiemelkedően jó eredménynek számított.

A Budapesti Elektromos Művek Mercedes villanyautója. Forrás: Magyar Elektrotechnikai Múzeum

Az első világháború után Bárdi József, aki időközben kivált az általa alapított részvénytársaságból ismét egyéni vállalkozóként működött, s továbbra is a Mercedes-szel foglalkozott. Budapest szívében, a Kossuth Lajos utcában nyitotta meg szalonját. Sajnos tevékenységéről nem sok adat maradt fenn, de azt tudni lehet, hogy 1927-ben 81 Mercedes gépkocsit sikerült értékesítenie.

Bárdi József standja az 1925-ös Budapesti nemzetközi Automobilkiállításon

 

A Mercedes-Benz Automobil Rt 1928-1945

A Magyar Királyi Posta 1913-ban vásárolt Benz gépkocsiját 1926-ban felújították. Forrás: Postamúzeum

A Mercedes és a Benz összeolvadásából létrejött Mercedes-Benz 1927-ben úgy döntött, hogy saját kézbe veszi az értékesítést. Magyarországon a már csak bukdácsoló Benz képviselet átalakításával megszületett a Mercedes-Benz Automobil Rt, amely mai szóval gyári tulajdonú vezérképviseletként tevékenykedett. Bemutatótermüket a Belvárosban, az Apáczai Csere János utca alatt, míg szervizüket a „Lehel utca végén”, a Csata utca 29-ben rendezték be.

A Csata utcai szerviz. Forrás: Daimler AG Archiv

A Mercedes-Benz Automobil R.-T. ... páratlan technikai berendezésű műhelyszolgálattal áll a Mercedes-Benz autó- tulajdonosok rendelkezésére, [továbbá] a Csata-utca 29. szám alatt a maga nemében egyetlen és Nyugat perspektíváját tükröző javítóüzemet tart fenn. Dúsan felszerelt alkatrészraktárok, speciális fémmegdolgozó, lakatos, szerelő-osztályok és a modern autógyártási technika összes szükséges gépei állanak ifi az autótulajdonosok rendelkezésére, míg az érdeklődő és vásárló látogatót ízlésesen berendezett és megfelelően temperált mintatermek fogadják” – írta a Pesti Hírlap. A prózai igazság az, hogy a telep az 1930-as évek elején jórészt kihasználatlanul működött.

A hazai piac átalakulásával, s a német autók előretörésével párhuzamosan a Csata utcai telepen egyre nagyobb lett a forgalom. 1936-ban a hazai Mercedes állomány 548 személy- és 83 teherautóból állt. 1937-ben 2141 db eladott személyautóból a Mercedesek 190 darabbal részesültek. 1938-ban az arány: 2448 / 226. Teherautók terén is megindult a fejlődés: a 429 darabos összpiaci értékesítében 30 Mercedes is szerepelt.

A Mercedes-Benz fokozott jelenlétére azért is szükség volt, mert 1927-ben a Magyar Államvasutak gépgyára, azaz a MÁVAG megkezdte Mercedes-Benz liszensz alapján buszok és teherautók összeszerelését. öbbek között a budapesti, illetve a távolsági autóbubuszközlekedést is MÁVAG-Mercedes buszokkal oldották meg. A motorokat kezdetben a Magyar Általános Gépgyár, annak megszűnése után rövid ideig a Mávag, majd az 1930-as évektől a Láng Gépgyár készítette.

MÁVAG-Mercedes autóbusz Ray&Nóra karosszériával. Forrás: National Archives

 

A Mercedes-Benz tekintélyét növelte, hogy a kezdetben Margitszigeten, majd a Városligetben, azután a kerepesi úti lóversenypályán megrendezett Concours d'Elegance szépségversenyen a gyár mindig szépszámú autóval képviseltette magát. A gyári karosszériás járműveken kívül hazai és külföldi karosszéria-művészek, pl. Keibl, Nagy Géza, Zupka Lajos alkotásait is meg lehetett tekinteni. Ráadásul Habsburg József, aki már a XX. század elején is Mercedes gépkocsit használt, az 1920-as és 1930-as években többek között Zupka Lajos-karosszériás Mercedes-Benz luxusautóval közlekedett. Az ismertebb tulajdonosok között találjuk Gombaszögi Ella ünnepelt színésznőt, gróf Szapáry Bélát, Horthy Jenőt, a kormányzó Horthy Miklós testvérét, herceg Esterházy Antalnét, a márkahű Dréher Jenőt és a Tűzoltó-főparancsnokságot is.

Ifjabb Zupka Lajos és hölgypartnere az 1936-ös Concours d'Elegance-n a Legszebb Magyar Karosszéria díját elnyert Zupka-karosszériás Mercedes-Benz S mellett . Forrás: magyarjarmu.hu

Horthy Miklós kormányzó a 7,7-literes motorral szerelt Mercedes W07-tel Kenderesen. Forrás: Burányi Gyula

Habsburg József főherceg első Zupka-karosszériás Mercedes luxusautója. Forrás: magyarjarmu.hu

Habsburg József főherceg második Zupka-karosszériás Mercedes luxusautója. Forrás: Daimler AG Archiv

A szombathelyi Mercedes képviselet az 1930-as években. Forrás: Daimler AG Archiv

Mercedes "Ezüst Nyíl" versenyautó az 1936-ban megrendezett első Magyar Nagydíjon. Forrás: Daimler AG Archiv

 

A második világháború során a Csata utcai központ megsérült. 1945-ben az Elhagyott Javak kormánybiztossága, majd A Szovjetúnió Magyarországi Vagyonkezelő Hivatala használta a garázst, amelyet az államosításkor az V. számú Autójavító Nemzeti Vállalatba olvasztottak. Az épületegyüttes helyén ma a Central Park lakópark található.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....