Mesél a szakértő! – Hiányzó típustábla | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő! – Hiányzó típustábla

2014.10.28.

Csak egy kis műanyag lapocska, de sokat elárul a hiánya

Nemrég egy Opel Astra vizsgálatában segítettem, ahol kicsi, de annál fontosabb hiányosságra lettem figyelmes. Az „Anyukám”-rovatban korábban már volt szó a járművek egyedi azonosítását szolgáló alvázszámról, és azok elhelyezkedéséről. Az azonosítók megléte nagyon fontos egy járművön, mert a vásárláskori eredetiség vizsgálaton ezeknek sértetlenül meg kell lenniük, ráadásul egyezniük kell a jármű papírjaiban feltüntetett számokkal.

Első ránézésre jónak tűnik

Amikor vizsgálni kezdtem a kocsit, akkor még úgy gondoltam, hogy a korának és futásteljesítményének megfelelő állapotban van. Elsőre csak a szemrevételezéses módszert alkalmaztam, és egy rövid menetpróbán teszteltem a kocsit. A motor járása megfelelő volt, a fék fogott, a futómű is csendben tette a dolgát. Az utastér mondjuk jó koszos volt, de a klímája hűtött, szakadás vagy egyéb kárpit, illetve burkolati hiba nem volt látható.

122.598 km - nem sok

Hét éves kora ellenére csak 122 ezer km-t mutatott az órája és azóta sem találtam semmi okot, hogy ebben kételkedjek, még akkor sem, ha szemlátomást hiányos volt a szervizkönyve – 2 éves az utolsó bejegyzés, úgyhogy azért egy általános kis szervizt javasoltam.

Kiszállás

Jöjjön a motortér! Csövek a helyükön, burkolatok épek, a klímakompresszor forog, csövei hidegek. Olajfolyás nyomai nem láthatók, minden rendben. Nézzük akkor át a karosszériát is! A mindennapi használat nyomai azért látszottak a H Astrán: kerékjárati ívek kicsit leverve, kisebb rányitásos horpadások az ajtókon, egy karcos szélvédő, orvosolható hibák, vagy legalább olyanok, amelyekkel azért még együtt lehet élni.

Jobb, ha nincs kiglancolva, így feltűnik az olajfolyás - ha van...

Lássuk a műszert

Míg a kocsi baloldalán azért jócskán találtam kisebb-nagyobb sérüléseket, a jobboldala feltűnően ép volt. Ez mindig furcsa, bár nem lehetetlen, hogy egy autónak csak az egyik oldala kapjon mindig mindent. Elővettem a jó öreg rétegmérő készüléket, és méricskélni kezdtem. Nem másztam egyből a kritikus helyekre, gyarló ember módjára a külső burkolati elemeken vizsgálódtam először. A baloldali elemeken minden rendben volt, korábbi fényezésnek, vagy javításnak semmi nyoma.

A csomagtartó fedélen már magasabb értékek voltak, de talán egy színátfújásra lehetett gyanakodni. Aztán jött a jobb hátsó sárvédő, itt már a szokásos érték 5-6-szorosát is jelezte a készülék, de a C-oszlopon még a gyári rétegek voltak. Mivel hegesztett elemről van szó, amit nem lehet csak úgy lecsavarozni a kocsiról, megszokott dolog, hogy ilyenkor kicsivel többet „engednek meg maguknak” a lakatosok, fényezők.

Normál esetben 100 alatt kellene lennie

Az ajtókat is átfújták, de egy plusz réteg festéknél nem tudtam többre asszociálni. Az első sárvédő viszont már a szakszerűtlen visszajavítás kategóriájába esett nálam, az elem első sarkán ugyanis 1 mm-nél is vastagabb értéket jelzett a műszer. nagyot sóhajtottam, mert láttam, hogy ez az eset sem lesz az az idősporolós szemle – éreztem, hogy tovább kell mérnem.

Jött a jobboldali küszöb, amiről kiderült, hogy szintén megsérült korábban, itt 600-as értékek jöttek sorra. Ekkor még fel sem tűnt, amiért ez a cikk megszületik – pedig feltűnhetett volna. regisztráltam a kis papíromon, hogy mely elemek és milyen mértékben/minőségben voltak javítva, aztán tovább léptem.

Személyi igazolványt kérem szépen!

Soha nem hagyom ki az azonosítók vizsgálatát, mert ha ott valami nem stimmel, akkor azt csak igen körülményesen lehet helyrehozni. Az alvázszámot az Opelekben a legtöbbször a padlólemez jobboldalába ütik be, nincs ez másképp az Astrában sem. Felnyitottam és lefotóztam, minden jó volt. A szemlesorban most a típustábla vizsgálata következik, de ahogyan odapillantottam, nem volt a helyén. Még egyszer átgondoltam, hogy esetleg máshol kellene lennie, de nem, ez bizony hiányzik!

Itt kellene lennie a típustáblának, helyette jó vaskos fényezést találtam

Hogyan veszik el egy típustábla?

Ezt csak egy módon tudjuk elhagyni, úgy hogy ha leszedik. Ami persze nem olyan egyszerű, mert a gyárban ezeket a vastag anyagú matricákat olyan erősen felragasztják, hogy csak flex-szel lehet eltávolítani. Megint elővettem a rétegmérőt, még akkor is ha már gondosan elcsomagoltam a műszert. Erre tessék: 877 mikron egy takart elemen!

Egy másik Astra B-oszlopa az eredeti táblával

És akkor most mi ebből a tanulság?

A típustábla hiánya önmagában nem katasztrófa, hiszen a beütött, elsődleges alvázszám rendben valónak tűnt. Mégis ennek a táblának a hiánya, és a felfedezést követő újabb mérés alapján derült ki, hogy bizony  valamikor alaposan oldalba verték szegény autót, és a javított elem már soha nem fogja azt a minőséget képviselni, mint a gyári elemek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....