Mesél a szakértő – Ne tessék megijedni! | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő – Ne tessék megijedni!

2015.11.24.

Sokan félni kezdenek, amikor felsorolom nekik, milyen hibákat találtunk a kiszemelt autón, de nem feltétlenül kell lemondani a kocsiról ezek miatt.

Mai esettanulmányunkban egy hármas kombi BMW lesz a főszereplő, illetve az a testvérpár, aki nem bízta a véletlenre az autóvásárlást. Néhány hete – még bőven a nyárias ősz napjait éltük – futott be egy megbízás, amelyben egy 320-as bajor négykerekűt kellett minden lehetséges módon átvizsgálni. Nem lett rövid a mai cikk, de a végén ott tanulság, ha van 5 percre végigolvasni, akkor ma is kiderül valami a tudatok használt autó vásárlók számára!

Sztereotípia ide, sztereotípia oda…

…sajnos magam is élek a gyanúperrel a tipikusan sport, vagy sportosnak mondott (vélt) autók vizsgálatánál, hogy bizony az ilyen verdákat nem kímélik gazdáik, hiszen (elvileg) arra valók, hogy keményen veressenek velük. Utólag bevallom, hogy a kétliteres, benzines példányhoz is így áltam hozzá, de azért az ártatlanság vélelmét mindenképpen fenntartottam, nem is alaptalanul.

Nagyon szép darab, valljuk be!

A harmincas évei vége felé közeledő családapa valami belevaló, 4 ajtós szekeret szeretett volna vásárolni kibővült családja részére. Hosszas keresgélés után talált rá erre a példányra, amely a hirdetése alapján elég jó bőrben lévőnek tűnt. Felkeresett hát, hogy vizsgáljuk át a kocsit mi is, máris mondom mit találtunk.

Kívül

A baloldalon elég bíztatónak tűnt a dolog. Az első műanyag dobbetét patentjai körül hiányzott néhány, és egy illesztő csavar sem volt a helyén az első ajtónál. A bal hátsó ajtó és a sárvédő is fénysérült volt, sajnos itt már nem fog segíteni a polírpaszta. A jobboldalon csak a hátsó ajtón volt egy kisebb rányitásos deformáció. Ehhez is kell majd egy ügyes kezű lakatos.

Az első lökhárító alsó része szépen el volt deformálódva. Hát igen, ezek az alacsony hasmagasságú kocsik mind szenvednek a magas padkáktól és a fekvőrendőröktől is, sajnos ez a példány sem úszta meg, hogy a kötény kapjon egy-két pofont.

Hasonlítunk: annak a hasikának nem szabadna ott lennie...

A szélvédőn volt ugyan egy-két kavicsnyom, de a kilátást nem zavarta és nem is látszott úgy, hogy később ezekből kiindulva, majd átreped az egész üveg.

Egyszóval 9 éves kora ellenére egészen rendben volt a gép. Ráadásul akárhogyan méregettem, nem lehetett egyértelműen kijelenteni egyik elemről sem, hogy korábban balhés (javított) lett volna. Az eleje mégis sérült lehetett. Bár a műanyag vészhárítón nem tudunk festékréteget mérni, a nem gyári kivitelű jobboldali fényszóró, és a környezetében lévő vezetékek szigetelő szalagos szigeteléséből arra lehetett következtetni, hogy az elejét már korábban javították, ráadásul nem a legszakszerűbb módon.

Fényszóró propelleres matricával

...és anélkül

Furcsán néznek az ügyfelek

Arra gondolok, hogy a szemle kb. első 45 percében nem is böngészek a motortérben. Persze jár a motor, belül kapcsolgatom a klímát, meg a sebességi fokozatokat álló helyzetben és a többi, de ott még nem tartok, hogy előremenjek a motortérben kutakodni. Maradjunk mi is az utastér fürkészésénél még egy kicsit.

Megkopva bár...

Nekem személy szerint nagyon tetszik, amikor nincsen teljesen kiglancolva egy használt autó. Persze az igényességet szem előtt tartva egy porszívózás és a nagyobb koszfoltok eltávolítása alapkövetelmény, de a csillogóra vaxolt műszerfal, a frissen vegytisztított kárpit nekem mindig gyanús egy kicsit: milyen lehetett ez előtte? Ám ebben az esetben nem kellett árulkodó nyomokat keresni. Mindössze a váltógomb volt lekopva, de 150.000 km megtétele után ezen nincs is semmi csodálkozni való. Fontosnak tartom, hogy a kormány sem volt újra bőrözve. A legtöbb 10 év körüli ilyen autóban még a hirdetés kis felbontású képei között is látszik, hogy új bőr van a kormányon és a váltókaron is, ráadásul sok esetben az is látható, ahogyan a bőr redőződik a hajlított felületeken, magyarul nem túl szakszerű a szépészeti beavatkozás.

A próbakör

Örültem, hogy összesen négy személlyel indultunk el a próbaútra. Nagyobb terhelés mellett sokkal jobban érezhetőek a lengéscsillapítók, a rugózás, a felfüggesztés és a fékrendszer hibái. Úgy néztem, hogy a négy megtermett férfiember kiadott legalább 350 kilót, a menetpróbán mégsem éreztem, hogy dülöngélnénk, vagy egyenetlen lenne a fékezés. A 150 lóerős négyhengeres motor vidáman repített minket Soroksár nem túl jó útjain, a futóműre talán annyi észrevételt tettem, hogy egyenes menetben a kormánykereszt enyhén jobbra áll. Nem tudom ki, hogy van vele, de engem ez rettenetesen zavar még mások autójában is, de szerencsére egy műszeres futómű beállítással könnyen és gyorsan orvosolható a legtöbb ilyen probléma.

Szervizkönyv

Sokszor említem, hogy ha van szervizkönyv, akkor érdemes azt alaposan átnézni. Ennek a kocsinak két szervizkönyve is volt, ami elsőre legalább is furcsa volt számomra. Az eladó elmondása alapján az eltűntnek hitt szervizkönyvet a márkaszervizben pótoltatták, és az új dokumentumba átmásolták a nyilvántartott karbantartási adatokat. Az bautzen-i szerviz pedig annyira pedáns munkát végez, hogy az utolsó nyaralás előtti átvizsgálás is fel volt tüntetve a szervizkönyvben. Végül is azt állapítottam meg, hogy nem állapítottam meg semmit. Másképpen szólva semmi sem árulkodott arról, hogy bármit is mókoltak volna a könyvecskékkel. Mire végeztem az olvasgatással tanultam legalább 20 új szór németül, úgyhogy már megérte.

2009. nyarán mindössze egy átvizsgálásra vitte márkaszervizbe a gazdája (Németországban)

Diagnosztika

A szemle második felére érkezett meg kollégám, mert ő a város túloldalán vizsgált egy másik járművet. Nagyon vártuk már, mert a szervizkocsiban van az emelő és a diagnosztikai berendezésünk is. A komputer csatlakoztatása után mindössze egy, a beltéri világítás hibájára vonatkozó hibát találtunk, úgyhogy megnyugtató eredménnyel zártunk.

A műszeregységből kiolvasott futásteljesítmény 155.587 km volt, a kocsi pedig pontosan 155.584 km-t mutatott. Ahogyan annak idején a Bosch tanfolyamon elmondták, nekünk ez az eredmény sokkal jobb, mintha pontosan ugyanannyi lenne a két szám. Mivel az egyes főegységek eltérő bemeneti adatok alapján tartják nyilván a futásteljesítmény, elkerülhetetlen, hogy néhány tized ezrelék különbség keletkezzen. Ennek alapján megnyugodtunk végre: a kocsi  valós futásteljesítményt mutatja.

Valós óraállás

Helyszíni emelés

Részletes vizsgálatunkból, nem maradt más hátra, alulról is meg kellett néznünk a kocsit. Nagy szerencsénk volt. A BMW-t ugyanis nem egy kereskedésben vizsgáltuk, ahol adott, hogy van 230 volt, hanem egy lakótelep parkolójában. A parkoló melletti óvodában voltak annyira segítőkészek a konyhás nénik, hogy bedughattuk náluk a hosszabbítónkat, így nem kellett aggregáttal áramot termelni. (Ez nagy szerencse, mert nem is volt nálunk aggregátor.)

A képen nem látszik, de nem csak az ügyfelek nézték érdeklődve a vizsgálatot, hanem a járókelők is megálltak néhány perce.

Íme, a lista, amit alulnézetből jegyeztünk fel: a kipufogórendszer egyik rögzítő füle hiányzott. Már a próbaúton is gyanús volt, hogy fel-felkoppan a cső, úgyhogy árgus szemekkel kerestük ennek az okát – meglett. A féktárcsák belső fele mutatja igazán a kopás jeleit. Ám hiába kerestünk vállas tárcsákat, mindössze egy minimális kopást tudtunk megállapítani az első féktárcsákon, a betéteknek pedig kutya bajuk nem volt. Az alsó motorburkolat persze törött volt. Ezt pótolni egyrészt méreg drága, másrészt kvázi felesleges, úgyis fel fogjuk koppintani valahová, a magyar utak állapota gondoskodik erről. A futómű is leginkább klasszikus hibákat mutatott: cserejogosak voltak az első stabilizátor rudak és a külső kormányösszekötők is. Az első futóműben muszáj lesz néhány rezgéscsillapító gumielemet, vagy röviden szilentet kicserélni. A bal első lengéscsillapítóból folyt az olaj, idővel ez el fog fáradni és cserélni kell, de mivel a próbaúton, nagyobb terhelés alatt sem volt észrevehető a hiba, ezt említésszinten mondtam csak az ügyfelemnek. Hátul már jobb volt a helyzet, itt a baloldali lengőkar szilentek voltak elfáradva.

Patenthiány

A motor alulról csontszáraz volt. Sehol egy olajfolt, vagy bármilyen rendellenesség. Most már elárulom, hogy időközben azért csak felnyílt az a motorház fedél. A motortér felső része, csakúgy mint az alsó, száraz volt. A levegő csonk rögzítése azonban hiányos volt. 4 rögzítés közül, csak 1 volt benne, mozgott is szegénykém minden motor ütemre rendesen. Az első zárhíd műanyag burkolatának rögzítése nem volt teljesen gyári. Nem olcsók ezek a patentok – „nyugtatgattam” ügyfelemet – de legalább pótolhatók.

Sok kicsi sokra megy?

A szemle végén – ahogyan az lenni szokott – összeült a konzílium, jelentsen a szó bármit is! Fogtam a kis jegyzőkönyvemet és pontról pontra elmondtam a hibákat és a hiányosságokat. Nem volt rövid a lista, cserébe semmi olyan nem volt benne, amire azt mondanám, ezt inkább ne vásárolják meg. Nem említettem még, de a tolatóradar nem működött, ennek javítását még az én jelenlétemben vállalta az eladó. Szemfülesebbek kiszúrhatták a képekről, hogy nem gyári dísztárcsák voltak felszerelve, na bumm.

Fontos tudni, hogy én nem a szomszéd vagyok, aki halálra dicséri az újonnan hazavitt autót, hanem a vevő segítője, aki igyekszik minél több információt adni a kocsiról. Persze elmondom a pozitívumokat is, de a világért sem akarok „brúderkedő” stílusban olyanokat mondani az ügyfélnek, hogy:

-Lacikám, ezzel akár egy hosszabb útra is…

A vizsgálataimon egyértelmű IGEN, soha nem hangzik el. NEM is csak abban az esetben, ha teljesen egyértelmű, hogy nem is autóval, hanem egy időzített bombával van dolgunk. A vizsgálatot követően a tanúsítványban tények szerepelnek, és az érdeklődő bölcs döntésére van bízva, hogy végül is vásárol, vagy sem.

Múltkori vizsgálatunk megrendelője megijedt a Quasqai-ok felsorolt hibáitól, most úgy láttam, hogy távozásunk után valószínűleg lesz megegyezés…

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....