hackertámadás

Mozgás közben vették át az irányítást az autó felett

2015.08.08.

Miután sikeresen feltörték a Toyota Prius és a Ford Escape informatikai rendszerét, két biztonsági kutató most egy Jeep Cherokee-t hackelt meg.

Ez a feltörés azonban még hatásosabb volt, mivel a kutatópáros ezúttal távolról vette át az ellenőrzést a jármű felett. Az önkéntes áldozat 100 km/órás sebességgel haladt az autópályán, amikor a kihasználó kód működésbe lépett.

„Ahogy a két hacker távolról játszott a légkondicionálóval, a rádióval és az ablaktisztító lapátokkal, büszke voltam, hogy meg tudtam őrizni a nyugalmamat. Ekkor kikapcsolták az erőátvitelt.”

Wired magazin cikke érzékletesen meséli el az önkéntes áldozat által elmondottak alapján, hogy mi volt a vezető reakciója, amikor az internetre kapcsolódó, okos autója különös viselkedésbe kezdett. A kormány mögött ülő Andy Greenberg újságíró elmondta, hogy a kutatók átvették a gázpedál és a fék, valamint néhány kevésbé életfontosságú elem, a rádió, a duda és az ablaktörlők vezérlését. Ehhez Chrisnek és Charlienak a Uconnect szórakoztató rendszert kellett meghackelniük mobilhálózaton keresztül.

Szerencsére a történtek nem maradtak következmények nélkül. Mind az operációs rendszer fejlesztője, mind az autógyártók fontos és elengedhetetlenül szükséges kiberbiztonsági óvintézkedéseket vezetnek be az ilyen incidensek megakadályozására.

„Amikor kiderült, hogy bárhol meg tudjuk csinálni az interneten keresztül, megdöbbentem és megijedtem. Átvenni az ellenőrzést egy jármű felett az autópályán, az ország kellős közepén: az autók meghackelése valósággá vált.”  – mondta Chris Valasek.

Sajnos azonban ezek a fontos intézkedések sem elegendőek. A nagy szoftvergyártók, mint például a Microsoft és az Apple, éveket töltöttek annak kidolgozásával, hogy miképpen foltozzák be hatékonyan a termékeikben lévő biztonsági réseket. Az autóiparnak nincs ennyi ideje. Ráadásul nem ez az első eset, amikor meghackeltek egy autót, és még mindig egy sor biztonsági probléma vár megoldásra.

Aztán lesznek további járművek, ugyanilyen sérülékenységekkel. Miller és Valasek nem vizsgálta a Ford, a General Motors és más autógyártók által készített modelleket. Ami még ennél is rosszabb, Miller szerint egy képzett hacker Uconnect egységek egész csoportja felett át tudja venni az ellenőrzést, és további szkenneléseket tud végrehajtani a segítségükkel – csakúgy, mint a feltört számítógépek csoportjával teszik manapság – az egyik irányítópultról a másikra vándorolva a Sprint hálózatán. Az eredmény egy vezeték nélküli kapcsolattal vezérelhető, autókból álló bothálózat, amely több százezernyi járművet tartalmazhat. Ez kiváló alapjául szolgálhat terrorista akcióknak és államok által támogatott kibertámadásoknak.

„A Kaspersky Lab-nél hiszünk abban, hogy elkerülhetők lesznek az ilyen típusú incidensek. Ehhez az autógyártóknak két alapelvet kell szem előtt tartaniuk az okos architektúrák fejlesztésekor: izoláció és ellenőrzött kommunikáció.” – mondta Sergey Lozhkin, a Kaspersky Lab GReAT részlegének vezető biztonsági kutatója.

„Az izoláció azt jelenti, hogy két különálló rendszer nem lehet hatással egymásra. Például a szórakoztató rendszer nem befolyásolhatja a vezérlő rendszer működését oly módon, ahogy azt a Jeep Cherokee-nél tapasztalták a kutatók. Az ellenőrzött kommunikáció pedig azt jelenti, hogy az autó bejövő és kimenő kommunikációját titkosítják és hitelesítik. A Jeep-pel történt kísérlet eredménye szerint a hitelesítési algoritmus gyenge/sebezhető volt, vagy a titkosítást nem megfelelően alkalmazták.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....