Groupama Vezetéstechnikai Centrum

Nagyfiúk, nagy játékok - Kiss Norbert

2015.08.19.

A nagyfiúk nagy játékokkal játszanak – tartják a kamionosok, s ez a mondás duplán igaz a kamionversenyzőkre. A címvédő Kiss Norbert és a kamionos Európa-bajnokság mezőnye szeptember első hétvégéjén a Hungaroringen méreti meg magát (a „nagyfiúk” 25 év után térnek vissza a magyar versenypályára), előtte azonban még egy különleges esemény keretében találkozott Kiss a magyar újságírókkal.

A magyar Európa-bajnok kedden a Groupama Tanpályán melegített a nagy csatákra, és nem is egyedül – ellenfele a Dakar-ralikról jól ismert kamionversenyző, Darázsi Zsolt volt, aki ugyan más műfaj, a tereprali képviselője, mégis remekül érezték magukat a játékos feladatok során.

Először a lejtős pályán csaptak össze, s ha a műgyantával nem gyűlt volna meg eléggé a bajuk (meggyűlt amúgy), ráadásként az eső is az ellenfelükül szegődött. De becsületükre legyen mondva, megoldották a feladatot, amikor pedig nem sikerült tökéletesen, és megpördültek, általános tapsvihart arattak. A győzelemnek ugyanis itt nem volt jelentősége, a látvány volt a lényeg. No és persze az, hogy mindketten újra megtapasztalják, milyen az, amikor egy ilyen monstrum megcsúszik...


Ezután Trabantba ült a két versenyző, méghozzá olyan Trabiba, amelynek két eleje van, de nincs hátulja. Itt volt szükség igazán a kettejük közötti összhangra ahhoz, hogy teljesíteni tudják a pályát, de ez is ment – nem véletlenül mondják, hogy az autósport is csapatsport.

Következett az autós foci, majd pedig személyautóba pattantak, és újra saját reflexeiket és reakcióidejüket tesztelték a Tanpályán – együtt. Amíg Kiss vezetett, Darázsi „navigált” és fordítva. Jó móka volt, mindketten élvezték.


– Szeretek a Tanpályára jönni, mert itt tényleg mindig tanul valamit az ember, és nagyon hasznosak ezek a tapasztalatok – mondta Kiss Norbert, aki a jövő hét végén Mostban versenyez, majd utána következik a hungaroringi viadal, amely a magyar pilóta szívében nyilván nagyon fontos helyet foglal el.

– Minden várakozást felülmúlt eddig a szezon: minden hétvégén mi szereztük meg a legtöbb pontot, pedig a szezon második felében következnek azok a helyszínek, amelyeken jobbak szoktunk lenni. Mostban nyilván nem szeretnék fölösleges rizikót vállalni, mert a kamionnak tökéletes állapotban kell megérkeznie a Hungaroringre, hiszen ez a hazai pályám. Gyakorlatilag itt nőttem fel, a többiek viszont jórészt még nem versenyeztek itt, úgyhogy remélem, ez jelent majd némi előnyt – ha másképp nem, legalább lélektanilag. S hogy milyen időjárásnak örülnék? Jobban szeretném, ha száraz lenne a pálya – mosolygott a zuhogó esőben Kiss.


– Darázsi sincs hozzászokva az esőhöz, bár előfordult a sivatagban is, hogy eleredt. „A sivatagban azért különösen macerás az eső, mert nagyon megfogja a kamiont. Emlékszem, amikor egyszer esett, a kamion annyit fogyasztott, hogy akik kiszámolták az üzemanyagot, pórul jártak és bennragadtak a pályán – mondta Darázsi, aki a Tanpályán megtartott program végén mosolyogva koccintotta össze pezsgősüvegét Kiss Norbertével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....