baleset-megelőzés

Negyedmillió gyorshajtót fogott a VÉDA

2017.03.09.

Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítése szerint a tavaly tavasszal élesített VÉDA-rendszer több mint 265 ezer gyorshajtást rögzített 2016-ban, de rengeteg másféle szabálytalanságot elkövető, például biztonsági övet nem használó autóst is tetten értek az „okos” traffipaxok.

Tavaly tavasszal, 2016 április 5.-én kezdte meg éles működését a fix telepítésű, VÉDA névre keresztelt kamera-hálózat. A rendőrség 365 darab fix, úgynevezett Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontot (KKEP), azaz kamerát helyezett el az ország 134 balesetveszélyesnek ítélt útszakaszán. Noha a rendszert óriási sajtóvisszhang mellett élesítették, vagyis az autósok pontosan tudhatták, hogy mikortól és hol lesznek traffipaxok, meglehetősen sokszor, bő negyedmillió esetben ért szabálytalanságon sofőröket a VÉDA – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott tájékoztatásból.

Országszerte 365 darab fix kamerát telepítettek

Bírságdömping

Arról, hogy egészen pontosan hány és milyen szabályértést rögzítettek a VÉDA-kamerák, csak részben vannak statisztikák. Pontosabban: a rendőrség vonatkozó statisztikai adatbázisa nem a szabályszegés rögzítésének módja, hanem a szabályszegés kategóriái szerint tartalmaz információkat. Így annyi tudható: „az objektív felelősség kategóriájába sorolható jogsértések, valamint a közigazgatási bírsággal sújtott sebességtúllépés miatt a fix kamerák felvételei alapján 2016-ban összesen 265.731esetben szabtak ki bírságot.” Ennek túlnyomó részében, 265.616 esetben gyorshajtás miatt postázták a csekket. Megjegyzendő azonban – hívta fel a figyelmet a rendőrség –, hogy például a behajtási tilalom, a kötelező haladási irány megszegése, továbbá a biztonsági öv használata nélküli közlekedés miatt is számos esetben kellett büntetniük.

A rendszerrel a biztonsági öv használata is ellenőrizhető.

Ahogy az esetszám, úgy a VÉDA-rendszer révén kiszabott bírság is csak részben összesíthető. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése úgy szól: „Az objektív felelősség szerint, valamint a közúti közlekedésről szóló törvény alapján sebességtúllépés miatt a változtatható helyű és a fix KKEP-k felvételei alapján 2016-ban ténylegesen kiszabott, jogerőssé vált teljes bírság összege 8.972.680.000 forint volt.” Arról, hogy mi volt a legkirívóbb szabálysértés – és így a legmagasabb büntetés – a rendőrség nem közölt adatokat.

Kevesebb tragédia az utakon

A VÉDA-rendszer bevezetésének célja kifejezetten a közlekedésbiztonság javítása volt. Azt, hogy a rendszer mennyiben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az Országos Rendőr-főkapitányság a vonatkozó baleseti statisztikák idézésével jelezte. Mint írták, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, 2015. január 1. és 2015. december 31. között 16.331 személysérüléses közúti közlekedési baleset során 644 ember vesztette életét. A rendőrség előzetes adatai szerint 2016-ban, ugyanebben az időszakban 16.506 esetben 597-en – vagyis az egy évvel korábbinál kevesebben – vesztették életüket az utakon. 2015-ben 5.575-en, míg 2016-ban 5 472-en szenvedtek súlyos sérülést közlekedési balesetek során.

Egyelőre nem bővül a VÉDA

A piroson áthajtást sem lehet megúszni ott, ahol fix kamera működik

„Jelenleg nem tervezzük.” – így válaszolt a rendőrség arra a kérdésünkre, hogy várható-e a VÉDA-rendszer bővítése. Egyelőre arra sem kell számítani, hogy tovább „okosítják” a rendszert. Az ORFK közlése szerint a „kamerák funkcióinak kiterjesztésére a rendszer hatékonyságának hosszabb távú vizsgálata után kerülhet sor.” Igaz, a VÉDA már most is elég „okos”, hiszen a korábbi közlések szerint a kamerák a sebességmérés, a rendszámfelismerés, a biztonsági öv használatának ellenőrzése mellett egyebek mellett észlelik a záróvonal átlépést, a leállósáv szabálytalan használatát és vagy épp a piroson áthajtást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..
2025.12.06
Megkezdte a Kia új elektromos modelljének gyártását a zsolnai gyárban. Stílusosan, egy-egy Kia EV4....
2025.12.06
Egyelőre még tanulmány az immár tisztán elektromos hajtású hipersportkocsi, de két éven belül....
2025.12.06
Levélben fordult az olasz miniszterelnök az Európai Bizottsághoz a hibrid járművek 2035 utáni....
2025.12.06
A McLaren világbajnoki pontlistát vezető brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es szezonzáró....