önvezető autó

Németország igent mondott az autonóm autókra

2017.05.14.

A világ egyik legjelentősebb autóiparával rendelkező országában megkezdődhet az autonóm autók fejlesztése és közúton történő tesztelése, miután a német parlament felsőháza pénteken jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot.

Németország a világ legnagyobb autógyárainak hazája, melyek közül a Volkswagen, a Daimler és a BMW közismerten jelentős technológiai beruházásokat hajt végre. A BMW már be is mutatta a tengerentúlon önvezető autójának prototípusát, aVW nemrégiben ismertette az autonóm járművekkel kapcsolatos jövőképét, a Mercedes-Benz pedig a Bosch céggel karöltve fejleszti az autonóm technológiát. Alexander Dobrindt német közlekedési miniszter szerint ez lesz "a legnagyobb mobilitási forradalom az autó feltalálása óta".

A frissen elfogadott törvény lehetővé teszi a német autógyárak számára a közúti forgalomban történő tesztelést. A sofőrnek nem kell a kormányon tartania a kezét, és az utat sem kell folyamatosan figyelnie, de végig a volánnál kell maradnia készen arra, hogy szükség esetén azonnal átvehesse a jármű feletti irányítást. A jogszabály egy fekete doboz beépítését is előírja, mely az elindulás pillanatától fogva rögzíti az adatokat, így megállapítható, hogy a vezető vagy a gyártó felelőssége-e az esetlegesen okozott baleset.

Ezt a szabályozást a törvény értelmében két év múlva felül kell vizsgálni a technológiai fejlesztések és az addig begyűjtött adatok fényében, ami annál is sürgetőbb, mert az autonóm járművek tömeggyártását már 2020-tól megkezdhetik a világ több országában, és addig még több fontos biztonságtechnikai problémát vár megoldásra.

Forrás: autoblog.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....
2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....