biztosítás

Nézzünk a casco kedvezmények mögé

2017.04.11.

A kecsegtetően alacsony díjak nem feltétlenül kifizetődőek, ha az értékeinkről van szó.

A gépjármű biztosítási üzletág fellendülését az új gépjármű-értékesítés növekedése is élénkíti, hiszen sokan szeretnék biztonságban tudni új autójukat. A KSH statisztikái szerint a válság évein túl vagyunk, a mélypontot jelentő 2010-hez képest több mint a háromszorosára emelkedett a Magyarországon elsőként forgalomba helyezett személygépjárművek száma 2015-ben. „Az új gépjármű értékesítés további emelkedése várható és érdekes jelenség, hogy 2016-ban a korábbi IV. negyedév helyett hosszú évek óta először a II. negyedév vált forgalomba helyezések tekintetében a legsikeresebb időszaknak. Az új gépjármű-értékesítés élénkülése mellett a használt gépjárművek importja is tovább erősödött, amely szintén hozzájárult a növekedéshez. Ugyanakkor, ha több autó közlekedik, akkor növekszik a közúti közlekedésben eltöltött órák száma és így a kisebb sérülések és balesetek bekövetkezésének valószínűsége is” – hangsúlyozta Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. termék- és portfoliómenedzsment igazgatója.

Az autók számára is jön a tavasz, ami nemcsak a téli gumi lecseréléséből áll, hanem az autó műszaki állapotának ellenőrzéséből is, de emellett nem árt felkészülni a tavasszal jellemző közlekedési szituációkra is. Az autóvezetés népszerűsége ellenére casco biztosítással az itthoni állománynak továbbra is csak a töredéke rendelkezik, és sokan, akik már megkötötték, nem tudják pontosan, milyen kockázatok ellen nyújt védelmet.

Az Allianz szakértőinek javaslata szerint érdemes alaposan átnéznünk, milyen casco biztosítást kötünk a gépjárműre, ugyanis számos lehetőség áll rendelkezésünkre a díjunk kedvezőbbé tételére, de arra is figyelnünk kell, hogy a kedvező díjért cserébe az elvárt minőségi szolgáltatást kapjuk.

Ha online kötjük meg a cascot, valamint elektronikus ügyintézést választunk, akár több ezer forintot is megtakaríthatunk, hiszen a papírmentes, környezettudatos kommunikációt a biztosító is támogatja. Még nagyobb kedvezményt érhetünk el, ha együtt kötjük meg a GFB-vel, mindemellett magasabb önrészesedés választásával is tovább csökkenthetjük biztosításunk díját.

„A casco választásánál érdemes még az elvárt szolgáltatás minőségét, az ügyintézés egyszerűségét és a kárrendezés színvonalát is átgondolni, az esetleges kiegészítő szolgáltatásokat is figyelembe venni. Az a tapasztalat, hogy sokan azért választanak egy adott biztosítót, mert már meglévő egyéb biztosításuk miatt kedvezményt kapnak, de időnként vizsgáljuk meg a piacon fellelhető többi ajánlatot is. A jelenlegi gazdasági környezetben még inkább felértékelődött meglévő értékeink jó állapotban való megtartása, valamint gyarapítása, így természetesen a piaci igényeket figyelembe véve célunk olyan szolgáltatással ügyfeleink rendelkezésére állni, mely értékeik megőrzésében nyújt valós segítséget, biztonságot” – jegyezte meg Szőke Tamás.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.02.19
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazással várhatóan érintett területeken valamennyi hóeltakarító....
2018.02.19
Zbigniew Piszczako Lengyelországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2018.02.19
A tél legerősebb lehűlése közelít – hívta fel a figyelmet hétfőn a meteorológiai szolgálat, amely....
2018.02.19
Még nem végleges, de látványos design-nal, kevésbé feltűnő halo-val, és trükkös megoldásokkal....
2018.02.19
Stockholmban nyitotta meg a francia gyár az első úgynevezett Renault Electric Vehicle Experience....
2018.02.19
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát....
2018.02.19
Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője a....
2018.02.19
Tíz autós közül kilencen mérlegelnék egy alternatív meghajtású autó beszerzését, a többség pedig....
2018.02.19
Összeütközött egy kisteherautó egy 62A jelzésű villamossal hétfőn a XIV. kerületében - közölte....
2018.02.19
A hazai járműipar csaknem 2200 robotjának túlnyomó többsége három nagy hazai autógyártó között....