Mercedes

Nőtt a kecskeméti Mercedes-gyár árbevétele és eredménye tavaly

2020.09.10.

A kecskeméti Mercedes-gyárban tavaly az előző évinek megfelelő mintegy 190 ezer autót gyártottak, ugyanakkor a cég közel 3 százalékos árbevétel-növekedést és 6 millió euróval jobb adózott eredményt ért el a 2018-as évhez képest - derül ki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. éves jelentéséből, amelyet szerdán tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján

A gyártás mennyisége az előző évivel csaknem azonos, annak ellenére, hogy tavaly három új modell sorozatgyártása is elindult. Az új CLA Coupét a CLA Shooting Brake, ősszel pedig három kompakt modell Mercedes-AMG Performance verziói követték.

A társaság 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedés. Ebből a belföldi értékesítés nettó árbevétele 7,72 millió euró, míg az export értékesítés 3,68 milliárd euró. A növekedés összességében 125,24 millió euró volt.

A cég adózás előtti eredménye 2019-ben elérte 97,9 millió eurót, és 6 millió euróval haladta meg az előző évit.

A jelentés kitér arra, hogy az idén tavasszal a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása, illetve a munkavállalók egészségének védelme érdekében megszakították a termelést a gyárban. A 2020-ra várt árbevétel az év első két hónapjában a tervezettnek megfelelően alakult, márciusban azonban már kisebb elmaradás volt tapasztalható a felfüggesztett termelés miatt.

Mint írják, a csökkenés hatása világszinten is jelentkezett, ezt támasztják alá a Daimler konszern 2020. első negyedévre közzétett adatai is. Az eladott autók darabszáma 15 százalékkal csökkent az előző év ugyanezen időszakához képest. A kínai piacon pedig, ahol a járvány már korábban éreztette hatását, a visszaesés az első negyedévben 20 százalék fölött volt az előző évi adatokhoz viszonyítva.

Konszernszinten a krízishelyzet miatti kereslet-visszaeséssel számolnak, a Daimler ehhez igazítja globális terveit, amely a kecskeméti gyárra is kihatással lehet. A kockázatok nem csupán az értékesítés volumenét érinthetik, hanem hatással lehetnek a termelésre, a beszerzési piacokra, illetve a szállítói láncra - olvasható a jelentésben.

A 800 millió euróból épített kecskeméti autógyárban a termelés 2012. március 30-án indult be. A társaság 2018 júniusában megkezdte a meglévő gyár bővítését mintegy 320 milliárd forintból, majd 2020 márciusában bejelentették, hogy mintegy 50 milliárd forint összegű beruházással új présüzemet is építenek. Ebben az üzemben 2022-ben kezdődhet meg a gyártás több mint 200 munkavállalóval.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....