beszállító

Növelte árbevételét az FHL Björn Hungary Kft.

2018.02.04.

- Csaknem egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre, és növelte árbevételét az autóipar számára fémcsöveket gyártó móri FHL Björn Hungary Kft., amely az idén további növekedést tervez - közölte a cég gazdasági vezetője az MTI-vel.

Máté János elmondta: a társaság 2015-ben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 427 millió forintos támogatásával 950 millió forintos, kapacitásnövelő beruházást kezdett el, amely februárban zárul le. A projekt keretében a móri telephely mellé 1500 négyzetméteres üzemcsarnokot építettek a szabad vállalkozási övezetben fekvő, Tolna megyei Tamásiban, valamint forrasztó berendezéseket, csőhajlító gépeket vásároltak.



Az 1996-ban alakult vállalkozás rozsdamentes acélból, szénacélból és alumíniumból állít elő csöveket, 80 százalékban az autóipar számára. Termékeik egy részét a VW-csoporthoz tartozó győri Audi és stuttgarti Porsche-gyárnak szállítják. 2017-ben összesen 9,7 millió terméket állítottak elő, idén a tervek szerint 11,1 millió fémcső készül a cég két üzemében. Az Audinak tavaly 1,8 millió hűtővízcsövet szállítottak, 2018-ban 3,4 millió termék szállítását tervezik, amelyek a tamási üzemben készülnek majd. A kft. idén egy másik GINOP-os, k+f projekt keretében a forrasztási technológiát tervezi megújítani.



A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével végzendő alapkutatás célja a hibás termékek számának csökkentése. A cégnél jelenleg 650-en dolgoznak, a munkavállalók fele kölcsönzött munkaerő. Ha a tamási üzemben a teljes termékpaletta gyártása elkezdődik, ott 150 dolgozót alkalmaznak majd - ismertette. A gazdasági vezető beszámolt arról, hogy a 2016-os, 7,2 milliárd forint után a cég 2017-es nettó árbevétele várhatóan 7,6 milliárd forint lesz, 2018-ban - jelentős mértékben a kapacitásnövelésnek köszönhetően - 9,8 milliárd forintos árbevételt terveznek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....