alfa romeo

Nyolc új modellel támad az Alfa Romeo

2014.05.06.

Az olasz gyártó bejelentette a következő négy év stratégiáját, amelytől az eladások drasztikus emelkedését várják. A hátsó-és négykerék-meghajtású modellekre koncentrálnak a jövőben.


A kép nem az új Giuliát ábrázolja, csupán illusztráció

Az Alfa Romeo a közeljövőben bemutatandó nyolc új, vagy alaposan átdolgozott modelltől várja azt, hogy ismét fontos szereplőjévé váljon a prémium márkák piacának. Összesen ötmilliárd eurót költenek a fejlesztésekre. Harald J. Wester, a gyártó vezérigazgatója Michiganben, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) központjában ismertette a terveket 2018-ig.

Az Alfa Romeo modellpalettája jelenleg csak négy modellből áll: a Punto alapokra épített Mitóból, a kompakt Giuliettából, a 4C sportautóból és nyitott változatából, a 4C Spiderből. Immár hivatalos, hogy 2015 negyedik negyedévében csatlakozik a kínálatba a 3-as BMW ellenfelének szánt Giulia, amely a német vetélytárshoz hasonlóan hátsókerék-meghajtású lesz.

2016-ban utód nélkül szűnik meg a Mito, de az azt követő két évben már két alsó-középkategóriás modellje lesz a márkának, ezen kívül megérkezik az 5-ös BMW vetélytársának szánt nagyobb limuzin, és két szabadidő-autó is. Egy új sportkocsit is terveznek, amely valószínűleg a Giuliára épülne. Minden új modellből lesz QV kivitel, ami a sportváltozatot jelöli.

Öt új motort, három benzinest és két dízelt fejlesztenek ki az új típusok számára, mindkét motorfajtából lesz egy-egy hathengeres, a többi kettővel kevesebb hengerrel bír majd. A pletykák szerint a V6-os legerősebb változatának teljesítménye az 500 lóerőt is megközelíti majd, ez bizonyára az M5-ös BMW ellenfelébe kerül majd bele.

Az új modellek jellemzője lesz a kategória legjobb súly-lóerő aránya, az 50-50 százalékos súlyelosztás, az egyedi technikai megoldások alkalmazása, és a jellegzetes olasz dizájn. Minden új Alfa Romeót és a motorokat is Olaszországban gyártják majd.

Az Alfa Romeo abban reménykedik, hogy a tavalyi 74 ezerről 2018-ig 400 ezerre tornássza fel az eladásokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....