Önvezető autók

Önvezető autó, mesterséges intelligencia - 1. rész

2018.02.23.

2018 februárjában került megrendezésre az AI25 névre keresztelt konferencia Budapesten. A BME Villamosmérnöki Karán színvonalas előadássorozatban volt részünk, ahol neves külföldi előadók mellett tanárok és közismert autóipari beszállítók ismertették az előttünk álló jövőt, lehetőségeket és a jelenlegi kilátásokat.

BME-VIK: 25 év, 10 ezer hallgató

A Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Józsa János nyitotta meg az angol nyelven zajló konferenciát. Bevezetőjében felidézte egyik gyermekkori filmjét egy jövőbeli, nevezetesen 2018-as háztartási robotról, amely a Hilda névre hallgatott. A gépezet gyorsan betanulta a háztartási munkákat, emellett gazdájának minden teendőben igyekezett a segítségére lenni. Az öntanulási folyamat nem zárult hibátlanul, sajnos egy ölelés soha véget nem érőre sikerült, és a gazda megfulladt. Nos, a technológia fejlettsége, a mesterséges intelligencia és a határok kerültek a középpontba ennek mottójára.

Stuart Russel, a Kaliforniai Egyetem professzora egyszerre érdekes és humoros előadásában ismertette a mesterséges intelligenciájú gépek alapvető szerepét. Eszerint ezek a helyesen működő gépek problémát oldalnak meg és optimalizálják a folyamatokat. Ahhoz viszont, hogy jó döntéseket hozhassanak meg, szükség van valamilyen magatartási mintára (emberi), amelyből képesek következtetéseket levonni, és ezáltal később képesek lesznek lekezelni különböző szituációkat.

A világhálón több ezer kategóriában szerepelnek fotók. Mára robotok 2%-os hibahatáron belül meg tudják mondani pontosan, állat, növény, tájkép szerepel az adott fotón. De hiányzik a teljes nyelvértés, a tanulás tudással és a többszintű gondolkodás az absztrakció terén (utóbbira példa egy konferencián való részvétel, egy robot még nem keres magától repülőjáratot és hotelt egy meghívás elfogadásakor).

Általánosan igaz, hogy nem tudjuk a pontos dátumot, hogy mikor lesz áttörés ezen a téren. Tökéletes példa a tudományágak kiszámíthatatlanságára az 1933-as Lord Rutherford-féle nyilatkozat, amelyet egy nappal később Szilárd Leó megcáfolt. Az viszont kétségtelen, hogy a legprofibb sakkozókat már évek óta legyőző robotok (sőt, még bonyolultabb játékokban is világklasszisokat megverők) és a mesterséges intelligencia révén jobb döntések születhetnek különböző helyzetekben.

Továbbra se feledjük, gépeknek kell cselekedni a mi céljaink eléréséhez, nem gépeknek a saját céljaik eléréséhez. Vagyis a facebook robotjainak saját nyelven történő, külső világot kizáró kommunikációja veszélyes. A tanulási folyamatban döntő a mintául szolgáló emberi magatartás és a biztos alapkategóriák, amelyek mellé számtalan „nem tudom” társul majd. De a kifinomult és megbízható gondolkodásnak ez a záloga. És ne feledjünk egy ’60-as évekbeli bölcsességet: nem árt, ha egy gépet ki tudunk húzni a konnektorból, úgy nyugodtabban alszik az ember.

Palkovics László államtitkár az önvezető járművek tervezéséről és a zalaegerszegi tesztpályáról szolgált érdekességekkel. Később a Continentalnál, az Almotive-nál és a Bosch-nál alkalmazott Mi megoldásokról és önvezető autókról hallhattunk bővebben. Folytatás a második részben!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..