vasút

Országos vasúttörténeti és vasútmodell kiállítás Szolnokon

2018.03.11.

- Csaknem kétezer négyzetméteren 15 terepasztal és mintegy 400 méter hosszú vasúti modellpálya várja a látogatókat a Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 18. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Pálinkás Csaba kulturális szervező az MTI-nek elmondta, hogy a több méretarányban kiállított terepasztalok között lesz Magyarország legnagyobb, 158 méteres (H0 méretű) modulrendszere is. Ennek legújabb eleme, Nógrádkövesd állomás a kőbányával először lesz megtekinthető. A Vasúttörténeti Parkból érkező modellen újra láthatók lesznek a szolnoki kötődésű Stadler mini szerelvényei, és a LÁNG Vasútmodellező Ifjúsági szakkör segítségével betekintést lehet nyerni abba, hogyan is épül fel egy terepasztal.

A kiállításon a különböző magyarországi vasútvonalak mellett az amerikai vasutat bemutató terepasztal is látható lesz, amely a szolnoki Kádár család jóvoltából tovább bővült. A közkedvelt Lego-város pedig a Nyugati pályaudvar több mint húsz négyzetméteres makettjével egészült ki. A négynapos rendezvényen egy vasúti állomásfőnök eszközeit, tárgyait, valamint a MÁV 150 éves történetét is bemutatják 40 tabló segítségével, de az 1950-es években készült pénzverdei vasutat is megcsodálhatják a látogatók. A legkisebbeket gyermekfoglalkoztatók, meseszoba, játéktér, a Hild téren parkvasút és egy elektromos kisvonat várja.

A rendezvényen idén is lesz jótékonysági játékgyűjtés a Vöröskereszttel közös szervezésben, és március 17-én, szombaton véradás is szerepel a programok között. A kiállítók között lesz a veresegyházi Baranyai János Vasútbarát-és Modellező Klub, a budapesti Élő Mini Világ Alapítvány, a Kockajáték Klub, valamint a LÁNG Vasútmodellező Ifjúsági Szakkör, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány Vasútmodellező Baráti Kör, a bátorterenyei Viessmann Modellgyártó Kft., Szolnokról pedig Faragó László, Kádár Zoltán és családja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....
2025.12.23
A KTM motorkerékpár-gyártó visszahívja a KTM 390 Adventure R, Adventure X, Enduro R és SMC R....
2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....