abroncsgyártás

Ötmillió eladott abronccsal ünnepli születésnapját a magyarországi Bridgestone

2019.10.15.

Szeptemberben adták el Magyarországon az ötmilliomodik abroncsot a 25 éves cégnél- jelentette be a vállalat az évforduló alkalmából rendezett partnertalálkozón. A negyed század alatt, amelyet a vállalat hazai történelme ír, a Bridgestone kialakított egy több mint 100 partnert számláló viszonteladói hálózatot és felépített egy 1200 főt foglalkoztató gyárat Tatabányán. A bővülő magyar gumiabroncs piacon 10 százalékos részesedéssel bíró cég ma már több mint kétezer féle terméket kínál.

Hosszú utat tett meg a Bridgestone Magyarország Kft. és ezzel párhuzamosan a Bridgestone név, amely az elmúlt két és fél évtizedben kilépett a Forma 1 szűkebb rajongótáborából az országosan ismert prémium abroncsmárkák közé. A Bridgestone gumiabroncsgyárat Shojiro Ishibashi alapította 1931-ben Japánban. A vállalat 31 évvel később nyitotta meg első európai képviseleti irodáját Hamburgban, majd 1994-ben Budapesten. Mindössze három fővel kezdte meg a hazai értékesítést, de ma már egy 22 főből álló csapat szolgálja ki a magyar abroncspiac igényeit. A vállalat az első európai üzemének építését követően 2008-ban Tatabányán is megkezdte a gyártást, ahol elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó- és terepjáró-abroncsok készülnek 230 féle méretben.

A Bridgestone Magyarország Kft. az elmúlt években több mint 40 kutatást végzett az országban, amelynek célja, hogy felmérje a hazai autózási szokásokat, a vezetők felkészültségét és a közlekedésbiztonság megítélését. Többek között így derült ki, hogy 10-ből 7 magyar autós alacsony nyomású gumiabroncsokon közlekedik, illetve a közlekedésbiztonsági kultúra fejlődését mutatja, hogy az autóvezetők több mint fele már az ajánlott 2-3 mm-es profilmélység elérésekor új nyári gumit vásárol, valamint hogy a magyar autóvezetők hetente átlagosan 5,1 órát töltenek a volán mögött, de mindössze 15%-uk sportol minden nap.

A cég a tatabányai üzemmel összefogva eddig összesen 135 alkalommal támogatott anyagiakkal vagy abroncsokkal különböző intézményeket, szervezeteket és rendezvényeket. Így például az autópályákon és főutak mentén szolgálatot teljesítő mentőmotorosokat, helyi tűzoltókat, az Ökumenikus Segélyszervezet gépjárműveit, sőt három alkalommal még egyetemi mérnökcsapatok napelemes autói is Bridgestone gumikkal indultak nemzetközi versenyeken.

A vállalat számára nem kizárólag az abroncsértékesítés jelenti a jövőt. „A digitális átalakulás az abroncsipart sem kerülte el, ezért a Bridgestone az okosgumik fejlesztésére is koncentrál a jövőben” – mondta Hunyadi Szabolcs, értékesítési vezető, az október 10-én a Velencén tartott jubileumi partnertalálkozón. A vállalat az év elején 910 millió euróért 100 százalékban felvásárolta a TomTom csoport telematikai üzletágát, hogy olyan adatplatformot hozzon létre a hálózatba kapcsolt járművek számára, amellyel piacvezetővé léphet elő a mobilitási szolgáltatások terén. A jövőben a társaság olyan jeladókat telepítene elsősorban a kereskedelmi járművekre kínált abroncsokba, amelyek a guminyomáson kívül a gumi futófelületének állapotát is figyelik. Ezeket az adatokat felhasználva a gyártó tanácsokat és figyelmeztetéseket tud küldeni a gépjárművezetőknek. Ugyanakkor a márkának az autóipar változásaival is lépést kell tartani, ezért a cég éves szinten 800 millió dollárt fordít kutatás-fejlesztésre, így a következő években könnyebb, halkabb és energiatakarékosabb gumik gördülhetnek le a gyártószalagról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.11.20
A Ferrari október első napjaiban New Yorkban megnyitotta első  Egyesült Államok-beli Tailor Mad..
2019.11.20
A rendőrök a magyar és a lengyel hatóságok által körözött gépkocsikat foglaltak le a Csongrád....
2019.11.20
Az új MINI John Cooper Works GP a márka legendás motorsport-sikereiből merít ihletet. A mindössze....
2019.11.20
A típus 55 éves története során először bővíti a Ford a Mustang palettáját egy elektromos....
2019.11.20
A rendőrség friss összegzése szerint továbbra is egymást érik a karambolok az utakon. Tegnap ketten....
2019.11.20
Október végén sikeresen befejeződött a próbaüzem és elkezdődött a mellső futómű-tengelyek....
2019.11.19
Érdekes képet mutat az elektromos autózás jövőjéről a BASF vezérigaztója, Martin Brudermüller....
2019.11.19
Heino Partanen Finnországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.11.19
Újabb mérföldkő az idén hatvan éves Mini történetében, hogy megkezdték az első elektromos modell....
2019.11.19
Franciaországban, a Meine-et-Loire megyei közúti közlekedésbiztonsági hadosztálya Daumeray....