közlekedés

Párizsi kiállításon a legendás Orient Expressz

2014.04.07.

Nagyszabású kiállítással idézi meg Párizsban az Institut du monde arabe (Arab Világ Intézete) a legendás Orient expresszt, amely a francia fővárost közel egy évszázadon át kötötte össze Isztambullal.

Az első nemzetközi luxusvonatot bemutató 2,5 millió eurós  (764 millió forintos) költségvetésű kiállítás a francia Állami  Vasúttársaság (SNCF) finanszírozásával jött létre, amely 2020-ig  szeretne elindítani egy, az Orient expresszhez hasonló, Európát  átszelő mozgó luxusszállodát.   
   

A Volt egy egyszer egy Orient Express című tárlat a Párizs  központjában, a Szajna-partján található arab intézet előtti téren  kezdődik, ahol felállították a legendás vonat 1922-ben készült  gőzmozdonyát, valamint a két háló- és étkezőkocsit, amelyeket az  1920-as években terveztek. A műemlék jellegűnek nyilvánított vagonok  - amelyek évtizedeken át egy párizsi hangárban porosodtak - olyan  súlyosak, hogy három nagy betontömbbel kellett a szerelvényeket  alulról megtámasztani, hogy ne törjék be az úttestet és ne essenek  be a kulturális intézmény alatti parkolóházba.  

Az 1880-as évek elejére a kelet-európai vasúthálózat bővülésének  köszönhetően a korábban Párizst és Bécset összekötő gyorsvonatok már  Budapesten át Bukarestig közlekedtek. Ez adta az ötletet Georges  Nagelmackers belga bankárnak, hogy egy egész Európát átszelő vonatot  indítson, amely a mesés Kelet felé, egészen Isztambulig repítené  utasait. Az általa alapított Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság  (CIWL) amerikai mintára készült forgóvázas kocsikat szerzett be, az  étkező- és hálókocsikat egy luxusszálloda mintájára minden kényelmet  kielégítő berendezéssel látta el.   
   

A Szajna-parton messziről is látható vonat belülről is a  korabeli hangulatát idézi: a monogramos bőrgarnitúrák a képzeletbeli  utasok odavetett ruhadarabjaival, az asztalokon a csillogó, díszes  réztárgyak a pár percre távozott valódi és fiktív, vastag  pénztárcájú utasoknak állítnak emléket, akik között egykoron ott  volt James Bond, Mata Hari, Arábiai Lawrence és Agatha Christie  híres krimijének, a Gyilkosság az Orient expresszen című regénynek  hősei is. 

Az étkezőkocsiban pedig minden este negyven vendég számára a  három Michelin-csillagos francia séf, Yannick Alleno varázsolja újra  az Orient expressz egykori francia menüjét, amelyhez keleti  desszerteket is kínál.   
   

A tárlat az Arab Világ Intézetének 800 négyzetméteres  kiállítóterében folytatódik, ahol a luxusvonat vagonjaiból származó,  műgyűjtők által megmentett tárgyakat tekinthetnek meg a látogatók.  Az igazgató Jack Lang szándékai szerint ezeken keresztül "tanúi  lehetünk annak a viharos történelmi időszaknak, amely hozzájárult a  modern világ kialakulásához. Ezzel a vonattal végig lehet látogatni  az Osztrák-Magyar Monarchiát és az Ottomán birodalmat, megélni a  szétesésüket, az arab világ születését, a gyarmatosítást és a  gyarmatok felbomlását" - tette hozzá. Mindezt korabeli festményeken,  plakátokon, fotókon és filmeken keresztül is bemutatja a tárlat.  

A luxusvonat hivatalosan Isztambulig közlekedett, de Bagdadig és  Kairóig is volt csatlakozása, a tárlat ezekkel a szakaszokkal is  részletesen foglalkozik.  

Az Orient Expressz a próbajárat, a "villámvonat" (Train Éclair)  1882-es Párizs-Bécs közötti sikeres útja után egy évvel, nagy  hírverés közepette indult útnak Párizsból Isztambul felé. A vonatra  csak első osztályú jegyet lehetett váltani. A szerelvény öt kocsiból  állt, a mozdonyt egy poggyászkocsi, majd két háló- és étkezőkocsi  követte, amelyhez egy újabb poggyászkocsit kapcsoltak. Az expressz  első öt évében a  Strasbourg-Stuttgart-München-Bécs-Budapest-Temesvár-Orsova-Bukarest  útvonalon haladt. Több mint két és félezer kilométer megtétele után,  két és fél nap múlva ért a havasalföldi Gyurgyevóba (Giurgiu), ahol  az utazók hajón keltek át a Dunán a bulgáriai Ruszéba, innen újabb  hétórás vonatozás után Várna következett, ahonnan 15 órás tengeri  hajózás után érkeztek meg a végállomás Isztambulba.  

Az összesen 3186 km-es út 83 óráig és 30 percig (3 és fél napig)  tartott, beleértve a hajóutat is, a szerelvény magyar szakaszon 689  kilométert tett meg. Az Orient első útja nemcsak az átszállás miatt  volt viszontagságos: a menetidőt dunai árvíz, földcsuszamlás és  hóakadály is növelte. A luxusvonatra 1891-ben görög rablók támadtak,  és csak váltságdíj fejében engedték szabadon az utasokat és a  személyzetet.  

1888-ra aztán elkészült a Budapest-Zimony-Belgrád-Nis-Szófia  vasúti pályaszakasz, így az Orient immár valóban közvetlenül,  megszakítás nélkül jutott el Isztambulba, és a menetidő 67 óra 35  percre rövidült. De megmaradt a régi útvonal is Bukarest felé, ezzel  a magyar területen áthaladó pályaszakasz összesen 1048 kilométert  tett ki.  

Az Orient Expressz az első világháborúig élte fénykorát,  politikusok, uralkodók utaztak a pompázatos kocsikban, mint például  I. Ferdinánd bolgár cár, Daniló montenegrói trónörökös és egy indiai  maharadzsa összes feleségével.  

Az első világháború után a járat elkerülte a vesztes országokat,  így Magyarországot is: Párizsból a svájci Lausanne-ig, majd az  Alpokon át, a Simplon-alagúton keresztül Milánó, Velence, Belgrád és  Szófia érintésével lehetett a török fővárosba jutni a Simplon  Orienttel. A luxusvonat 1924-től 1939-ig ismét eredeti útvonalán,  Budapesten keresztül közlekedett. A második világháború után  elvesztette luxusjellegét, a szerelvényhez másodosztályú kocsikat is  csatoltak.  

Az "igazi" Orient Express 1977-ben közlekedett utoljára Párizs  és Isztambul között, de 2001-ig még járt Budapestig és Bukarestig.  Az útvonal ekkor Bécsig rövidült, 2007-től már csak Strasbourg-Bécs  között szállított utasokat, végül 2009-ben teljesen eltűnt az  európai menetrendekből.  

Az augusztus 31-ig megtekinthető tárlatra félmillió látogatót  várnak a szervezők.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....