rendőrségi ellenőrzés

A polgárőrökkel közösen tart húsvéti figyelemfelhívó akciót a rendőrség

2016.03.24.

A polgárőrséggel közösen tart figyelemfelhívó közlekedési akciót a rendőrség; idén nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg - közölték a rendőrség és a polgárőrség közös csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatósága közlekedésrendészeti főosztályának vezetője azt mondta: bíznak az emberek józan belátásában, abban, hogy nem ülnek ittasan a volán mögé, ezért a húsvéti ünnepek alatt a forgalom segítése és irányítása mellett az ittas vezetés veszélyeire való figyelemfelhívást célozzák meg elsősorban. 

Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke arról beszélt, hogy egyesületeik közreműködésével 25 ezer szóróanyagot osztanak szét az országban, ezek egy része egyszer használatos szondát is tartalmaz, továbbá egy táblázatot arról, hogy kisebb mennyiségű alkohol elfogyasztása után mennyi ideig nem szabad még vezetni.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....