e-autó

A Porsche első elektromos sportautóját Taycan névre keresztelték

2018.06.12.

Még közelebb kerültünk a jövőhöz: a Porsche első tisztán elektromos sportautójának sorozatgyártása a jövő évben veszi kezdetét és már a modell végleges neve is ismert: a „Missi-on E“ projektnévvel elindított tanulmány – ami időközben a Porsche teljes elektromos offenzívájának gyűjtőneve lett – Taycan lett. 

A Taycan jelentése magyarra fordítva “élettel teli, fiatal ló”, ami a Porsche címerének fő motívumára utal: a jelvény középpontjában már 1952-től megfigyelhető az ugró paripa. “Vadonatúj elektromos sportautónk rendkívül erős és teljesítmény-orienrált; egy olyan gépjármű, ami kitartóan képes hosszú utakat maga mögött hagyni, és amely a szabadságot szimbolizálja”, mondta Oliver Blume, a Porsche AG elnöke. A keleti nyelvterületről származó név egyben azt is jelzi, hogy az első olyan tisztán elektromos sportautóról beszélhetünk, ami egy Porsche lelkével rendelkezik. Az első teljesen elektromos szériagyártású Porsche modellszéria nevét a stuttgarti sportautógyártó a „70 év Porsche sportautó“ ünnepi rendezvény keretében jelentette be.





A Taycan meghajtásáról két, összesen több, mint 600 lóerő (440 kW) összteljesítményű állandó mágneses szinkronmotor (PSM) gondoskodik, amelyek álló helyzetből kevesebb, mint 3,5 másodperc alatt képesek 100 km/h-s sebességre katapultálni a sportautót – a 0-200 km/h-s sprintidő 12 másodpercen belüli. Mindezeken felül a modell az elektromos autóktól eddig nem látott tartós teljesítményre képes, hiszen több, egymást követő gyorsítást is abszolválni képes teljesítménycsökkenés nélkül. Az NEFZ mérési ciklus szerinti maximális hatótávolság meghaladja az 500 km-t. Az összkerékhajtású sportautó 800 V-os architektúrával rendelkezik és fel van készítve a gyorstöltésre; mindössze 4 perc alatt képes 100 km-nyi távolságra elegendő energiát felvenni (az NEFZ szerint)



Jelentőséggel bíró modellmegnevezések



A Porsche esetében a modellmegnevezéseknek fontos jelentőségük van, hiszen mindig az adott típusra, és annak fő tulajdonságaira utalnak: a Boxster típusnév például a boxermotor és a roadster műfaj párosítására utal, a Cayenne élességet jelent, a Cayman harapós és agilis, a Panamera több, mint egy Gran Turismo, ami akár a Carrera Panamericana hosszú távú verseny megnyerésére is képes lenne. A Macan szó az indonéz nyelvből származik és tigrist jelent, vagyis az erő, a lenyűgöző megjelenés és a dinamika fúzióját szimbolizálja.



Megduplázott befektetés a jövő technológiáiba



A Porsche 2022-ig több, mint hatmilliárd eurót invesztál az elektromobilitásba, tehát megduplázza a korábban tervezett tőkeinjekciót. A 3 milliárd eurónyi pluszból a tervek szerint mintegy 500 millió eurót fordít majd a vállalat a Taycan különféle változatainak kifejlesztésébe, bő egymilliárd eurót a meglévő modellsorozatok elektrifikációjába, illetve a hibrid modellekbe, több száz millió eurót a gyárak felépítésébe, és kereken 700 millió eurót az új technológiákba, töltési infrastruktúrákba és az okos-mobilitásba (Smart Mobility).



Átfogó átalakítások és bővítések a zuffenhauseni központban



A Porsche zuffenhauseni központjában már megkezdődött egy új fényezőüzem és a Taycan saját összeszerelő üzemének kialakítása, továbbá egy új szállítóhíd is készül, amin keresztül a fényezett karosszériák, valamint a hajtásláncok átjutnak majd a végső összeszerelő üzembe. A meglévő motorgyár kibővül az elektromos hajtásláncok készítéséhez, továbbá a karosszériaüzem is bővülni fog. Mindezeken felül a weissach-i fejlesztőközpontban egyaránt fontos változások lesznek. A Taycan összességében már pusztán Zuffenhausenben kereken 1.200 új munkahelyet teremt.



„70 év Porsche Sportautó“ jubileum



A sportautógyártó 2018-ban számos aktivitással jubilál. A június 16-17-i hétvégén a Porsche dolgozóit, a helyi lakosságot és rajongóit egy nyilvános, közös ünneplésre invitálja a zuffenhauseni gyárba. A vállalat minden generációt izgalmas programokkal vár: a zenei aláfestés mellett lesznek üzemlátogatások, finom ételek, élő motorsportközvetítés a Le Mans-i 24 órás versenyről, valamint a labdarúgó világbajnokság Németország-Mexikó meccsének közvetítésére is számítani lehet. A belépés ingyenes.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....