elismerés

Red Dot Díj 2019: újabb hármas Kia győzelem

2019.03.28.

A Kia újra aratott a Red Dot-on, három díjat is elnyerve. Az új, harmadik generációs Kia Ceed bevezetése után annak mindhárom változata megkapta a Red Dot-ot.

A tavalyi hasonló siker után a Kia újra háromszoros győztes lett a világhírű versenyen, ráadásul három iF dizájn díjat is bezsebelt már idén. Ez az eredmény is bizonyítja a koreai márka formaterveinek kiválóságát. A Kia formák fő alakítója több mint egy évtizede Peter Schreyer, a Kia Motors vezető formatervezője. A márka 2009-ben nyerte első Red díját, a Kia Soul modellel, s azóta összesen 24 díjat zsebelt be formaterveivel.

Dizájn mesterhármas az új Kia Ceed családnak

Most az új Ceed mindhárom karosszériaváltozata díjazott lett: a 2018 közepén piacra lépett ötajtós, a  Kombi, és az Európában 2019-ben bevezetett új ProCeed is.

A Kia Ceed harmadik generációjánál ugyan megváltozott a modell nevének írásmódja (eddig cee’d volt), de jelentése változatlan. Csakúgy, mint 2007-ben, az első modell bevezetése idején, az új Ceed is olyan kompakt autó, amelyet Európában terveztek, kifejezetten az európai igényeknek megfelelően (car for the Community of Europe, with European Design). Az új modellcsaládot a Kia európai központjában fejlesztették, Peter Schreyer és Gregory Guillaume, az európai formatervező csapat vezetőjének irányításával. A tervezés és a fejlesztés a márka rüsselsheimi központjában folyt, a gyártás a szlovákiai Zsolna gyárában zajlik.                                                                

Az új Ceedet tiszta, határozott vonalak jellemzik, melyeket a Kia Stinger is inspirált – a Stinger szintén Red Dot díjat kapott 2018-ban. Az ötajtós Ceed szélesebb és alacsonyabb is mint elődje, utastere hátrébb került, így még sportosabb az autó megjelenése. Oldalnézetben a C-oszlopok az oldalablakok felső vonalának elegáns ‘félhold’ formát adnak.

A Ceed Kombi tágas: a harmadik generáció hosszabb lett, így nagyobb a csomagtere (625 liter), mint a legtöbb közvetlen versenytársé, sőt mint néhány nagyobb kategóriába tartozó kombié. A Ceed kombi sportosabb lett, mint elődei. 

                                                            

Az új ProCeed az első tömegmárka által gyártott sportkombi a kompakt szegmensben. Egyesíti az eleganciát és a kombik sokoldalúságát, kitűnik társai közül egyedi megjelenésével és arányaival. 1 422 mm-es magasságával a legalacsonyabb a családi autók kategóriájában. Formájának meghatározó eleme a dinamikus vonalú tető, amely a meredek hátsó szélvédőben végződik. A megjelenés különösen hátulról feltűnő: egy a csomagtérfedélen keresztülfutó egyedi világító él köti össze a LED-es hátsó lámpákat.

A ProCeed és a Ceed modellek is elérhetők nagyteljesítményű GT kivitelben, 150 kW-os (204 LE-s) 1,6 literes T-GDi (közvetlen befecskendezéses turbós) benzinmotorral. Összesen hat különféle benzines és dízel erőforrás - amelyek mindegyike teljesíti az új Euro 6d-TEMP emissziós előírásait - elérhető, és a legújabb biztonsági fejlesztések széles választéka is, köztük az opciónális, kettes szintű önvezetésre képes sávkövető. 

                                           

Red Dot Díj: több mint 5 500 termék, 55 országból.

A Red Dot díjat Észak-Rajna-Vesztfáliában alapították 1955-ben és mára a világ egyik legjelentősebb formatervezési megmérettetésévé vált. A zsűrit 40, a világ minden tájáról érkezett független formatervező, oktató és újságíró szakértő alkotja.

A díjakat három kategóriában adják ki (termék dizájn, kommunikációs dizájn és dizájn koncepció) az alábbi kritériumok alapján: innováció, formai minőség, funkcionalitás és ökológiai kompatibilitás. 2019-ben 55 országból több mint 5 500 terméket neveztek a versenybe.

A Red Dot hivatalos díjátadója 2019 július 8-án lesz a németországi Essenben, az Alvar Aalto által tervezett Aalto Színházban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....