járműgyártás

Renault: Rekordnagyságú forgalom és nyereség 2017-ben

2018.02.16.

- Rekordnagyságú forgalmat és nyereséget ért el tavaly a Renault francia autógyártó, ami erősíti Carlos Ghosn elnök-vezérigazgató pozícióját a francia kormánynak az egyértelműbb utódlási tervre és a stratégiai partner Nissan japán autógyárral való mélyebb integrációra vonatkozó követeléseivel szemben.

A konszern honlapján pénteken közzétett beszámoló szerint a Renault működési eredménye 17 százalékkal 3 milliárd 854 millió euróra emelkedett, míg az értékesítési árbevétel 14,7 százalékkal 58 milliárd 770 millió euróra nőtt az erőteljes európai kereslet hatására. A bevételarányos jövedelmezőség 0,2 százalékponttal 6,6 százalékra javult. Elemzők valamivel nagyobb, 59,25 milliárd eurós forgalom mellett 3,65 milliárd eurós működési nyereségre számítottak. A nettó profit 5 milliárd 210 millió euróra rúgott, több mint 47 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 3 milliárd 543 millió euróhoz képest.



A részvényesekre jutó nyereség 49,6 százalékkal 5 milliárd 114 euróra, részvényenként 18,85 euróra nőtt tavaly. 2016-ban 12,57 euró volt az egy részvényre jutó nyereség értéke. A vállalat vezetése a részvényenkénti osztalék mértékére tett javaslatát 12,7 százalékkal, 3,55 euróra emelte, és azt ígérte, hogy idén is tartani fogja a bevételarányos jövedelmezőség 6 százalék feletti szintjét, dacára a gyengülő árfolyamoknak, amelyek 303 millió eurót vittek el a tavalyi nyereségből. A Renault az argentin peso, a török líra és a brit font értékvesztését említette meg. A Renault részvényei 2,92 százalékos nyereségben forogtak péntek délelőtt, de napi maximumán 4,71 százalékos pluszban álltak a párizsi tőzsdén a rekorderedményeket tartalmazó gyorsjelentésnek köszönhetően.

A Renault 2017-ben 3,76 millió autót értékesített, 8,5 százalékkal többet a 2016-os 3,47 milliónál, miközben az autók világpiaci forgalma 2,3 százalékkal emelkedett. A Renault eladásai tavaly már sorban az ötödik éve emelkedtek. A konszern piaci részesedése 0,2 százalékponttal 4,0 százalékra emelkedett. A Renault az idén a világpiaci forgalom 2,5 százalékos növekedésére számít, ezen belül Európában és Franciaországban egy százalékosra. Az orosz autópiaci forgalom idén 10 százalékkal, a brazil és a kínai több mint 5 százalékkal, az indiai pedig hat százalékkal nő. Az erős pénzügyi teljesítmény segíthet az elnök-vezérigazgatónak abban, hogy ellen tudjon állni a Renault legnagyobb részvényese, a francia kormány nyomásának.



A francia állam 15 százalékos tulajdoni hányaddal és az igazgatótanácsban két hellyel rendelkezik, és a kormány azt akarja elérni, hogy a japán Nissannal fonják szorosabbra a kapcsolatokat. Ghosn azonban egyértelművé tette, hogy a két autógyártó nem akar egyesülni, különösen nem a francia feltételek alapján, és nem is lehetséges az egyesülés, amíg a francia állam a legnagyobb részvényes. A Renault igazgatótanácsa azt javasolja a júniusi közgyűlésen a részvényeseknek, hogy hosszabbítsák meg Carlos Ghosn elnök-vezérigazgatói megbízatását újabb négy évvel, amelynek leforgása alatt "döntő lépéseket tesz a (partner autógyártókkal való) szövetség visszafordíthatatlanná tételére" és "megerősíti a vezetési utódlás tervét".

A Renault 43,4 százalékos részesedést birtokol a Nissanban, amely a Mitsubishi Motors 34 százalékos tulajdonosa. A korábbi várakozások szerint Ghosn átadta volna az irányítást egy új vezérigazgatónak, és ügyvezetői jogkörökkel nem rendelkező elnökként felügyelte volna a Renault-Nissan-Mistsubishi szövetséget. Ezt az elképzelést ellenzi a francia kormány.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....