Magyar hírek

Sürgős akcióterv az uniós forrásvesztés elkerülésére

2013.08.12.

Sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a kormány a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki az NFÜ vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el.

 Hozzátette: intézkedéseket kell hozni a probléma megoldására, a mintegy 500-600 milliárd forintnyi uniós forrás elvesztésének elkerülése érdekében a 8200 milliárd forintnyi, 2007-2013-as, hétéves keretből.
    

Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól augusztus 1-jén a fejlesztési ügyek felügyelete a Miniszterelnökséghez került, mert a 2014-2020-as időszakra jutó mintegy 6000 milliárd forint felhasználására 2014 január elsejével induló, új intézményi rendszert kell kialakítani. Elmondta: feladata előkészíteni az új intézményrendszer kialakítását, és korrektül levezényelni a 2007-2013-as időszak befejezését.
   

Az új rendszerben a szakminisztériumoknak, szakpolitikáknak döntő szerepet szánnak, ezért az irányító hatóságok a szakminisztériumokhoz kerülnek, a központi irányítás, a koordináció a tervek szerint a Miniszterelnökségen lesz.
    

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dolgozóival, vezetőivel szemben elvárás, hogy a jövőben a magyar nemzeti érdeket képviseljék Brüsszelben, és a közcél érvényesüljön az öncéllal szemben - tette hozzá.
    

A kormánybiztos azt kérte, hogy augusztus 14-én legyen kormányülés, és ezen tárgyalják meg a Brüsszel által kifogásolt területek ügyét, és a szükséges lépéseket. Javasolni fogja, amelyik tárcánál forrásvesztés következik be, azonos összegű legyen 2014-ben a minisztérium költségvetésének csökkentése. Emellett jogszabály-módosítási csomagot is javasol a gyorsítás és egyszerűsítés érdekében - fejtette ki.
   

Bejelentette azt is: Johannes Hahn európai uniós biztoshoz fordult, hogy minél hamarabb zárják le a vitákat, amelyek között a kormánybiztos szerint vannak politikai támadások is. Várhatónak nevezte, hogy az Európai Bizottság az eljárásokat bírság ellenében feloldja, erről szeretnének szeptember 15-éig megegyezni.
    

A bírság összegéről tárgyalnak, a Brüsszel által kifogásolt projektek eltérő értéket képviselnek, összességében súlyos százmilliárdokról van szó, ehhez képest 50-100 milliárd forint közötti bírsággal megúszná az ország, időt spórolna, az érintett forrásokat pedig nem veszítené el - mondta a kormánybiztos.
    

A szervezeti döntések között említette Lázár János, hogy három elnökhelyettest bízott meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél: Dányi Gábor fejlesztési és informatikai területért, Simó Balázs, a nemzetközi ügyekért, köztük az Európai Bizottsággal tárgyalásért, Vitályos Eszter a belső jogi ügyekért lesz felelős.
    

A sajtótájékoztatón Lázár János elmondta, hogy a 2007-2013-as időszakban rendelkezésre álló 8200 milliárd forint felhasználásának 95 százalékáról döntöttek, 500 milliárd forintos mozgástér van. Az idén az első félévben rekordösszeget, 740 milliárd forintot fizetett ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az idén 1200-1300 milliárd forint kifizetése a reális.
   

Jelentős létszámleépítést az intézményrendszernél nem terveznek, de a nemzeti és a közcél képviselete mindenkivel szemben elvárás - tette hozzá.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....