Scania

A Scania felavatta klimatizált szélcsatornáját

2013.11.26.

A Scania 400 millió svéd koronás beruházásának eredményeképpen Európa legfejlettebb klimatizált szélcsatornája épült fel, amely komplett tehergépkocsi-szerelvények és buszok befogadására is képes. A létesítményt november 11-én hivatalosan Annie Lööf, Svédország vállalkozáspolitikai, energiaügyi és kommunikációs minisztere, valamint Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatója avatta fel.

A klimatizált szélcsatorna a Scania södertälje-i kutatás-fejlesztési központjában található, ahol a járműveket bármilyen időjárási körülmények között vizsgálhatják, ami felgyorsíthatja a fejlesztési folyamatokat. A Scaniának most már kevésbé kell a közúti tesztekre hagyatkoznia, és a szélcsatorna ellenőrzött körülményei között lerövidítheti az új modellek fejlesztésének kezdete és piaci bevezetése közötti időt.

„Ennek az egyedülálló létesítménynek a segítségével még tovább javíthatjuk járműveink üzemanyag-hatékonyságát és csökkenthetjük azok károsanyag-kibocsátását.” – mondta Harald Ludanek, a Scania kutatás-fejlesztéséért felelős alelnöke. „Mivel csökkenteni tudjuk a hó, eső és az egyéb szennyeződések hatását, a járművezetők kedvezőbb körülmények között, nagyobb biztonságban dolgozhatnak.”

 Sarkvidéki hidegtől a perzselő forróságig

A létesítményben a hőmérséklet -35 és +50 fok között állítható, a páratartalom 5 és 90 százalék között változhat. A szélcsatorna néhány kisebb hóágyúval van felszerelve, amelyek különféle típusú hó előállítására képesek. Hó helyett választható többféle intenzitású eső, sőt még a cseppek mérete is igény szerint változtatható. Ha különleges, UV-fényben látható anyagot adnak a tesztmérnökök az esővízhez és bizonyos időközönként megvilágítják a járművet UV-fénnyel, akkor pontosan meghatározható lesz, hogy az esővíz és a szennyeződés hogyan tapad a járműre és hogyan távozik el onnan.

A tesztjárművek görgőkön állnak, mindegyik tengelyük alatt külön görgő van. Ennek segítségével maximum 100 kilométer óránkénti sebességet lehet szimulálni, ami a tehergépkocsik és buszok teszteléséhez ideális sebesség.  

A tesztek többek között kiterjednek arra, hogy a különböző részegységek hogyan viselkednek hőségben és hidegben, az eső hogyan folyik le a járművekről, erős esőben vagy hóesésben hogyan látnak ki a vezetők a fülkéből, a szélvédő jegesedésére, szélzajra, valamint arra, hogy a szennyeződések milyen módon tapadnak a fülke oldalára, a visszapillantó tükrökre és az ajtónyitó kilincsekre.

„A Scania tehergépkocsikat és buszokat úgy tervezték, hogy a legjobb teljesítmény nyújtsák, az aktuális időjárástól függetlenül.” – mondta Christer Ramdén, a Jármű-tesztelési részlegének vezetője. „Folyamatosan új szegmensekbe, valamint új piacokra lépünk be, ahol sok esetben az eddig megszokottól eltérő időjárási viszonyok vannak. Ezekben az esetekben is biztosítanunk kell, hogy járműveink hibátlanul működjenek.”

 

13 négyzetméter keresztmetszetű befúvónyílás

A 25 méter magas épület építése 2011-ben kezdődött és idén fejeződött be, amikor is a teljes rendszert átfogó teszteknek vetették alá. Az épület méreteit az indokolja, hogy alkalmas legyen tehergépkocsik és buszok tesztelésére, valamint a hatalmas, 13 négyzetméter keresztmetszetű befúvónyílás. A befúvónyílásból levegő áramlik a jármű felé, ami a felső szinten található ventillátoron keresztül hagyja el létesítményt.

A klimatizált szélcsatorna többek között olyan előnyöket kínál, mint például az akár nyár közepén lefolytatható sarkvidéki időjárási körülményeket szimuláló tesztek, vagy ennek fordítottja, télen trópusi hőség szimulálásának lehetősége. Mindezeken felül a létesítményben lehetőség van azonos körülmények között többször megismételni a teszteket. Az alaposan dokumentált és rögzített üzemeltetési körülményeket a szélcsatornában pontosan lehet ellenőrizni.

Sokoldalú tesztek a jobb teljesítményért

·         Erős esőben tesztelhető, hogy a víz milyen módon hatol be a légbeömlő-nyílásokba, valamint megfigyelhető milyen hatással van az ablaktörlő-funkcióra, megnézhető a klíma-rendszer működése és a páramentesítés.

·         Hóesésben tesztelhető, hogy a mennyire tömődnek el az első zárófedelek, hogyan hatol be a hó a légbeömlő-nyílásokba, hogyan tömődnek el a szűrők, valamint az ablaktörlők működése és a fagymentesítő funkció is megfigyelhető.

·         Napsugárzást 400-1.100 W/m2 intenzitás között lehet szimulálni a jármű elején, tetején és a fülke oldalán. Felhős időjárás szintén szimulálható. A tesztek alkalmasak arra, hogy megmutassák a klímarendszer mennyire képes megbirkózni a meleggel.

·         0,5% fluoreszkáló anyagot adva az esővízhez, pontosan látható az oldalak és a kilincsek beszennyeződése, a szélvédő és az oldalsó ablakok átláthatósága, valamint a visszapillantó tükrök elkoszolódása.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....