audi AG

Sigi: Az Audinak jelenleg nincsenek bővítési tervei Győrben

2013.11.17.

- Már több mint tízezren dolgoznak a győri gyárunkban. Elméletileg megvan a lehetőség a további bővítésre, jelenleg azonban nincsenek ilyen terveink - jelentette ki portálunknak adott interjújában Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatósági tagja, aki rendszeresen ellátogat Győrbe, a Széchenyi István Egyetemre, előadásai sok hallgatót vonzanak. Így volt ez a héten is.

Thomas Sigi beszélt egyebek mellett az intellektuális tőkéről, amely hosszú távon megalapozza a vállalat sikereit.

Ezúttal is telt ház volt Thomas Sigi előadásán.

- A humán tőke a tehetség, a tudás, a tapasztalat, a motiváció és a hozzáértés, ennek tulajdonosa az egyén és nem a vállalat. Az ember maga dönti el, hogy az adott napon humán tőkéjének hány százalékát hasznosítja a vállalat érdekében – jelentette ki Thomas Sigi egyetemi hallgatósága előtt.

A személyügyekért felelős igazgatósági tag beszélt arról is, sokféle ország specifikus szempontra kell tekintettel lenni, amikor autót gyártanak. Kínában például a hosszított A4-re van igény, mivel sokan sofőrrel utaznak, s kell a nagyobb hely. Európában elképzelhetetlen, hogy ugyanebben a típusban a hátsó üléseken is legyen szórakoztató elektronika, Kínában az A4-ben a TV is alapkövetelmény. Az USA is tud európai szemmel érdekes dolgokat produkálni. Arra felé a műbőrnek van keletje, amitől az európai ember viszolyog.

Thomas Sigi kifejtette azt is, az Audinak van viselkedési kódexe, az azonban országonként eltérő. Az olasz Lamborghini például, mint az Audi-konszern tagja, cégként önálló. s a helyi körülményekhez kellett igazítani a kódexet.

Vajon nálunk mennyire kompatibilis a német Audi-kódex? Egyebek mellett erről is kérdeztük Thomas Sigit, aki az előadás után válaszolt kérdéseinkre

A közelmúltban vette fel a győri Audi a tízezredik munkatársat. Folytatódik a munkatársi létszám bővítése?

Valóban, már több mint tízezren dolgoznak a győri gyárunkban. Elméletileg megvan a lehetőség a további bővítésre, jelenleg azonban nincsenek ilyen terveink. Ha a piaci növekedés ezt megköveteli, Magyarországot továbbra is jó helynek tartjuk a bővítésre.

Thomas Sigi az Audi ajándékát adja át dr. Szekeres Tamásnak ( jobbról a harmadik), a győri Széchenyi-egyetem korábbi rektorának. Mellette dr. Knáb Erzsébet, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Jobbra Hanula Barna, a Bugatti Veyron ezer lóerős motorjának megalkotója, mellette dr. Földesi Péter, a jelenlegi rektor.

Elégedettek Ingolstadtban a magyar munkatársaikkal? Száz százalékban vagy kilencven százalékban?

Száztíz százalékosan vagyunk elégedettek a magyar munkatársainkkal. A magyar csapat olyan szintre fejlődött, hogy egy kis motorgyárból motor- és járműgyárrá fejlődött, ahol a komplex gyártási folyamatot leképezzük, teljes értékű járműgyárat üzemeltetünk Győrben. Az A3 limuzint nagyszerű minőségben készítik. Vagyis nyugodtan mondhatom, az Audi AG igazgatótanácsa nagyon elégedett a magyar munkatársakkal. Meg kell még említenem, hogy Győrben működik a világ legnagyobb motorgyára, ahol kétmillió motor gyártunk, megbízható, magas minőségben.

Kedden este éppen a Győrben készülő Audi A3 limuzin kapta meg középkategóriában az év legjobbjának járó Arany Kormánykerék-díjat. Amikor értesült róla, eszébe jutottak magyar munkatársai?

Nem csak akkor gondolunk a magyar munkatársainkra, amikor Arany Kormánykerék-díjban részesülünk, hanem mindig. Így aztán mi sem természetesebb, hogy akkor különösen gondoltunk rájuk, amikor megkaptuk a díjat, hiszen ez a magyar munkatársainknak köszönhető.

Előadásában említette, van egy viselkedési kódex az Audinál. A német kódex mennyire kompatibilis a magyarral?

Magyarországon mások a törvények mint Németországban. Természetesen van egy magyar mutáció magyar nyelvvel, az értékeink azonban közösek.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....