TCR

Sikeresen rajtolt M1RA, a magyar versenycsapat

2017.04.03.

A Michelisz Norbert által felállított új magyar csapat már első autóversenyén kitűnően szerepelt.

Tassi Attila

Még csak a szezon elején vagyunk, de máris rekordot állított fel Michelisz Norbert, akinek neve már nem csak a WTCC-ben jelent rangot. Új saját csapatát versenymérnökével, Bári Gergővel alapította, az M1RA kapitánya pedig Bári Dávid.

A csapat nevében az M1 azt jelzi, hogy Magyarország első számú csapata akarnak lenni, az RA betűk a Racingra utalnak, de kimondva a M1RA mindig is Mira lesz, így Michelisz Racingként is lehet értelmezni. Ráadásul a Mira olaszul azt jelenti, hogy cél, spanyolul azt, hogy látvány, oroszul azt, hogy béke. A pozitív töltetű szavakon túl Norbinak személyes oka is az elnevezésnek, hiszen párjával, Johannával a Mira nevet választották első gyermekünknek, így a csapat neve is mindig pénteken született kislányukra emlékezteti.

A TCR sorozat első állomásán, Grúziába a csapat 17 éves pilótája, Tassi Attila az egyik futamban második lett és a másik futamon elért ötödik helyezésével, valamint a legjobb kvalifikációért kapott 32 ponttal jelenleg második a bajnokságban, ahogy Michelisz Norbert csapata, a 45 pontos M1RA is. A magyar pilótát a helyi versenyző, a grúz Kajaia előzte meg a tabellán. A versenyen jól szerepelt az osztrák színekben induló Ficza Ferenc (20 éves), aki 21 pontot gyűjtött össze a két versenyfutamon.

Élen a 17 éves magyar pilóta, Tassi Attila Hondája

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....