Suzuki

Szabálytalan mérési módszereket használt a Suzuki

2016.05.18.

Suzuki Oszamu, a Suzuki elnök-tulajdonosa bocsánatot kért a szabálytalanságokért. – Bocsánatot kérünk, mert nem a szabályos mérési módszert alkalmaztuk – mondta az elnök, mélyen meghajolva. Jelezte, hogy a Suzuki nem tervezi az érintett modellek árusításának leállítását.

– Nem hamisított adatokat a Suzuki Motor japán autógyártó, de bizonyos modelleknél szabálytalan módszereket használt az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás meghatározására szolgáló gyári tesztek során – közölték a vállalat vezetői a japán közlekedési minisztériumban szerdán tartott sajtótájékoztatón.

A belső vizsgálat kiderítette, hogy Japán negyedik legnagyobb autógyártó vállalkozása 2010 óta 16 modell esetében nem a japán előírások szerinti módszereket használta az abroncsok gördülési ellenállásának és a járművek légellenállásának mérésekor. Ezekre az adatokra is szükség van az energiahatékonyság kiszámításához.


Az ügyben 2,1 millió jármű érintett, mindegyiket a szigetországban adták el. Az érintett modellek fogyasztási adatait nem szükséges módosítani, mivel a szabályos, japán előírások szerint elvégzett gyári tesztek nem mutattak ki jelentős különbséget a korábbi mérésekhez képest - közölte a a cég.

– Szabálytalanságokat találtunk – ismerte el a Suzuki Motor szerdán kiadott közleményében, hozzátéve, hogy "a belső vizsgálat nem tárt fel csalást, olyat, mint az adatok manipulálása", a szabálytalan módszerrel elvégzett tesztek eredményei nem hamisak, nem az volt a cél, hogy kedvezőbb üzemanyag-fogyasztási adatokkal rukkolhassanak elő.


A japán közlekedési minisztérium azután utasította belső vizsgálat elvégzésére az autógyártókat, hogy a Mitsubishi Motors egy hónappal ezelőtt elismerte, valótlan fogyasztási adatokat tüntetett fel több, Japánban forgalmazott modellje esetében. A botrány következményeként zuhanórepülésre váltottak a Mitsubishi eladásai, és több modell gyártását felfüggesztették.

Suzuki Oszamu, a Suzuki elnök-tulajdonosa, miután tájékoztatta a közlekedési minisztérium vezetőit a belső vizsgálat eredményeiről, a sajtótájékoztatón bocsánatot kért a szabálytalanságokért. – Bocsánatot kérünk, mert nem a szabályos mérési módszert alkalmaztuk – mondta az elnök, mélyen meghajolva. Jelezte, hogy a Suzuki nem tervezi az érintett modellek árusításának leállítását.


Miután a japán sajtó arról számolt be, hogy a Suzuki is manipulálhatta a fogyasztási adatokat, a vállalat részvényeinek árfolyama a mélybe zuhant a tokiói tőzsdén. A Suzuki Motor 9,37 százalékos mínuszban, 2613 jenen zárt, de napi mélypontján 2450 jenes árfolyamon, 15 százalékos mínuszban is állt, ami 2013 novembere óta a legalacsonyabb jegyzés. A vállalat vezetői a tőzsdezárás után tartottak sajtótájékoztatót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....