autóipar

Szakértő: megszűnik több mint 200 ezer állás a német autóiparban

2019.11.28.

Több mint 200 ezer állás szűnik meg a német autóiparban a következő évtizedben a legismertebb német ágazati elemző szerint.

Ferdinand Dudenhöffer a Bild című lap csütörtöki összeállítása szerint azzal számol, hogy 2030-ig a munkahelyek 10 százalékát számolják fel a német autóipari cégek, ami azt jelenti, hogy 234 ezer állás szűnik meg.

A duisburgi-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) társigazgatója kiemelte, hogy az ágazat a szigorúbb környezetvédelmi követelmények, az új meghajtási technológiák terjedése és a digitalizáció révén története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. Mint mondta, nem természeti törvény, hogy az autóipari óriáscégek a jövőben is meghatározó szereplők lesznek.

Az egyik legnagyobb hazai gyártó, az Audi 9500 állás megszüntetéséről állapodott meg a napokban a munkavállalói érdekképviseletekkel. A munkahelyeket fokozatosan, 2025-ig szüntetik meg, és nem elbocsátásokkal, hanem a nyugállományba vonuló munkatársak állásának felszámolásával és a korai nyugdíjazást ösztönző programokkal.

Az elemzői várakozások szerint más cégeknél is hasonló megoldásokat használnak majd, így az ágazat tömeges elbocsátások nélkül alakul át. A változás új munkahelyeket is teremt, így például az Audinál leépítés mellett létszámfejlesztés is következik,  2000 új állást hoznak létre a társaság jövője szempontjából fontos területeken, köztük az elektromobilitás és a digitalizáció területén.(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....