Opel Dakar Team

Szalayék tizenharmadikként érkeztek a Rózsaszín-tó partjára

2016.01.10.

Húsz éve, amikor először Afrikába jött (akkor a Dakar-ralira), arról álmodott, hogy eljut a Rózsaszín-tó partjára. Akkor nem sikerült, s nemcsak akkor, még jó néhány évig nem. Azután meg jó néhányszor igen. De akárhányszor is jön össze, mindig remek érzés megérkezni a terepralisok számára kultikus helyszínen, a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóhoz.

Szalay Balázs, ha nem is hatódott meg, de fülig érő szájjal, a piros-fehér-zöld zászlót lobogtatva érkezett meg az Africa Race céljába navigátorával, Bunkoczi Lászóval. „Örülök, hogy itt vagyunk, hogy végigküzdöttük a távot, s bár volt olyan szakasz, amelyik nem úgy alakult, ahogy terveztük, minden maratoni versenynek az a célja, hogy teljesítsük a távot, és ez most sikerült” – mondta az Opel Dakar Team pilótája. A mezőnyre ezen a napon már csak egy húsz kilométeres szakasz várt, amely a versenybe nem számított ugyan bele, de presztízs szempontból mindenkinek fontos volt. Már csak azért is, mert tízesével rajtoltak, vagyis ezúttal nem a stopper volt az ellenfél, hanem tényleg egymással csatázhattak, ami az ilyen típusú viadalokon ritkán esik meg. 

„A rajttól elsőként jöttünk el, de amikor a tó körüli részre fordultunk, el kellett engednem az egyik buggyst, mert ő volt a belső íven a kanyarban. Ádáz harc zajlott, senki sem akarta feladni, senki sem akart engedni. De ez így is van jól, azért jöttünk ide, hogy versenyezzünk” – folytatta Szalay. „Olyanok voltak, mint a vadlovak, amelyeket felsorakoztattak a startvonalra, mintha nem is a mögöttünk lévő hatezer kilométer, hanem csak az utolsó húsz számítana” – tette hozzá Bunkoczi, aki nem híve az esztelen száguldásnak, de ezt most hagyta. Persze, nem is nagyon volt más választása.

S hogy összességében milyen volt a versenyük? Nehéz. Az útvonal is tartogatott kihívásokat, a technika ördöge is hozzátette a magáét, és persze ők is követtek el hibákat, amelyek eredményeként defekteket kaptak – elsősorban a verseny elején. „Nehéz is volt, meg aztán magunknak is megnehezítettük. De megyünk előre, és biztos vagyok benne, hogy ezt a versenyt egyszer még megnyerjük” – jelentette ki Bunkoczi. 

„A tizenharmadik hellyel annak tudatában elégedett vagyok, hogy mennyi gondunk volt, mert ha az ember hibázik, vagy a technika elromlik, akkor annak a sivatagban következménye van. A lényeg azonban, hogy itt vagyunk. A Rózsaszín-tó ezeknek a versenyeknek mindig is az ékköve volt, s most is nagyon nagy dolog itt lenni” – értékelt Szalay, majd elnézett a tó irányába, ami, mintha csak asszisztálni akarna az ünnepi pillanathoz, éppen akkor változott rózsaszínre (a benne lévő algák és a napfény hatására), amikor az első motorversenyző átgurult a céldobogón.  

AFRICA RACE

A végeredmény. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 43:11:50, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 24:48 p h., 3. Serradori, Haquette (francia, Proto) 1:33:23, ...13. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 15:50:23 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 47:22:01, 2. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 2:52:09 ó h., 3. Jacinto, Teixeira, Cochinho (portugál, MAN) 3:37:33 ó h., ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 53:14:22 ó h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 48:12:13, 2. Newland (brit, KTM) 6:02:40 ó h., 3. Hamard

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.06.27
Azt már tudjuk miért jó a Q-Service hálózat tagjának lenni, most kiderül, milyen előnyöket....
2017.06.27
„Rátértem a helyes útra, menni kell tovább” - vont mérleget a hétvégén Portugáliában aratott....
2017.06.27
Mark Lynch Ausztráliából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2017.06.27
Az amerikai BorgWarner három oroszlányi üzemében három év alatt 600 új munkahelyet teremt, 15....
2017.06.27
Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a....
2017.06.27
Barcelonában mutatták be a spanyol márka új SUV-ját. A SEAT Arona a nagyközönség előtt majd csak ....
2017.06.27
A Tour de France futamon egy ragyogó fehér Focus RS is látható lesz; a Ford ezzel ünnepli két éves....
2017.06.27
Mikor lesz végre önvezető autó? Lesz-e egyáltalán, vagy örökre „még néhány év és már tényleg jön”?....
2017.06.27
Meghosszabbította a hőségriasztást Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős....
2017.06.27
Megtalálták és elhárították a felújított metrószerelvény hibáját; ha minden az elvártaknak....