Pozsony

Szlovákia: A járvány a fizetéseket is jól leverte

2020.06.15.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés a szlovákiai fizetéseken és foglalkoztatottságon már áprilisban éreztette a hatását. A Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint az egyes ágazatok között azonban kiugróan nagy különbségek vannak - írja a pozsonyi ujszo.com 

„Az iparban több mint 46 százalékkal estek vissza a bevételek, ekkora zuhanásra Szlovákia 1993-as megalakulása óta nem volt példa” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Szerinte a Statisztikai Hivatal által vizsgált 16 ágazat közül ezúttal 15-ben mértek visszaesést, a bevételek csupán a gyógyszeriparban nőttek, több mint a tizedével. Az autógyártók és az utazási irodák bevételei ezzel szemben több mint 70 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest.

A Volkswagen pozsonyi gyára. Fotó: VW

A recesszió a fizetéseken is meglátszik. Koršňák szerint a legnagyobb visszaesés a szállodaiparban dolgozókat sújtotta, ebben az ágazatban 27 százalékkal csökkent az átlagbér az egy évvel korábbihoz képest, és áprilisban 543 euró körül mozgott. Vagyis, akiket nem is bocsátottak el, azok is többnyire csak a minimálbért kapták. A járvány miatti bezárások az éttermeket is érintették, így az sem csoda, hogy ezekben nagyjából a tizedével estek vissza a bérek az egy évvel korábbiakhoz képest. Az átlagbér ezeknél még a szállodáknál is alacsonyabb volt, csupán 460 euró körül mozgott. Az iparban 9 százalékkal, 1083, a közlekedésben 5,5 százalékkal, 956, az autókereskedőknél 5 százalékkal, 981, az IT-ágazatban 3 százalékkal, 1994, az építőiparban 1,4 százalékkal, 722 euróra esett vissza az egy évvel korábbihoz képest a havi bruttó átlagbér.

További részletek az ujszo.com-on

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....