csabai kolbászfesztivál

Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra

2013.10.28.

Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra, amely idén felülmúlta a várakozásokat: a tavalyinál is több csapat vett részt a kolbászkészítésben, közülük sokan érkeztek a szomszédos országokból, de jöttek távolabbról is - mondta el Hégely Sándor fesztiváligazgató hétfőn. Az autós szakma színe-java is megfordult a fesztiválon, ahol a csapatépítőként sem utolsó kolbászgyúrás mellett a fesztivál partnerei a Csabagyöngye sátornál a legújabb Volkswagen és Skoda modelleket mutatták be.

Közlése szerint a vasárnap este zárult négynapos rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek vendégek és kolbászkészítők. Kiemelte, hogy a korábbinál jóval több kiállító és vendég jött Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból, valamint Lengyelországból.

Kiemelte, hogy a kolbászkészítő versenyen Thaiföldről, Afrikából és Ausztráliából érkezett csapatok is megmérettettek. Számos közéleti személyiség is részt vett a kolbászgyúró versenyen, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter például Vantara Gyulával, Békéscsaba polgármesterével közösen készítette el a hungarikummá nyilvánított csabai kolbászt.

A szárazkolbászok versenyében a 110 beadott kolbászból a Budai Péter vezette szakmai zsűri a békéscsabai Baczovszky Roland által készített finomságot találta a legjobbnak. A második helyezést Bobály Lajos mezőberényi kolbászmester nyerte el, a harmadikat pedig a békéscsabai Péli István.

A legújabb VW-ok is ott voltak a fesztiválon.

Az autós szakma színe-java is megfordult a fesztiválon, ahol a csapatépítőként sem utolsó kolbászgyúrás mellett a fesztivál partnerei a Csabagyöngye sátornál a legújabb Volkswagen és Skoda modelleket mutatták be.

A szombati kolbászgyúró versenyen három első helyezést osztott ki a zsűri: a Mokry Sámuel-sátorban versenyzők közül a mezőberényi Balázs Zoltán bizonyult a legjobbnak, a Csabagyöngye-sátorban a szarvasi Varga József készítette el a legjobb friss kolbászt, a sportcsarnokban gyúrók közül a budapesti Szőke László nyerte a versenyt. Vasárnap a híres kolbászkészítők emlékére rendeztek versenyt, a Krajcsó Pál-emlékversenyen az első helyezést egy orosházi csapat nyerte Kovács Imre vezetésével.

És a Skoda sem hiányzott.

A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a négy napon át számos kísérőprogram várta az érdeklődőket, az esti koncertek idején a nagysátor minden alkalommal megtelt, 8-10 ezer ember hallgatta az előadókat, énekelt és táncolt a fellépőkkel együtt.

MTI-autoszektor.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Koszorúzással emlékezett a Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti katasztrófája és a verőcei....
2024.05.29
A legendás Claus Luthe járműtervező – szó szerint – krimibe illő története. ..
2024.05.29
Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi,....
2024.05.29
A Rimac főnöke szerint az ügyfelek már nem akarnak elektromos hiperautókat venni. ..
2024.05.29
Szentlőrinc térségében forgalmi akadályra kell számítani – jelentette az Országos....
2024.05.29
Ideális megoldás lenne az automobilizmus gondjaira a hidrogénhajtás, mert nem szennyezi a....
2024.05.29
Egyszerre két, párhuzamos kutatási és fejlesztési projektet indít útjára a Toyota. Az egyikben a....
2024.05.29
Az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül a gyári első szerelés (original equipment, OE....
2024.05.29
Két kerékpáros ütközött össze Debrecenben, egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. ..
2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....