szmogriadó

Tarlós: szmogriadó idején több járművet lehet majd kitiltani

2016.02.19.

- Március 15-étől a szmogriadó riasztási fokozata esetén több járművet lehet majd kitiltani a forgalomból, mint korábban - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

Az erről szóló rendelet szerdai módosítása szerint a szmogriadó riasztási fokozata idején az autók mintegy harmada kitiltható lesz a fővárosi forgalomból. Az agglomerációval együtt ez akár 300 ezer autót is érinthet, Budapesten pedig 180 ezret - mondta Tarlós István. A főpolgármester közölte: a 3-as metró első két felújított szerelvényének érkezése június elejére várható. A vonal infrastrukturális felújításának végső átadási határideje 2019. szeptember 30., de a felújított szerelvények már 2019 nyarán futhatnak a felújított alagútban.


A felszíni pótlásokhoz szükséges útépítési tervek elkészültek a múlt hónapban és az engedélyek is megvannak, valamint rendelkezésre állnak a vasúti pálya kiviteli tervei és az ahhoz szükséges engedélyek is - mondta. A 3-as metró akadálymentesítésére vonatkozó kérdésre válaszolva közölte, hogy mindenhol lesz akadálymentesítés, de nem minden állomáson lesz lift.

Az agglomerációs közlekedés feladatának és finanszírozásának állam általi visszavételéről szóló megállapodásról szólva elmondta, hogy a kormánnyal megszületett a megegyezés, de "sok-sok egyetértés mellett budapesti ügyekben még lehet egy kis családon belüli tányércsörgés a jövőben is". Tarlós István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a tavaly kapott 24 milliárd forintos állami forrást csak és kizárólag kötelező feladatellátásra, azaz a helyi közlekedés finanszírozására lehetett fordítani, vagyis fogalmilag kizárt, hogy az agglomerációs közlekedésre egy fillért is kaptak volna az államtól.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.02.25
Egy 73 éves férfi a kórházban meghalt azok közül a sérültek közül, akiket szombat délután a....
2017.02.25
A Nexar ingyen letölthető alkalmazása révén okostelefonja figyelmezteti az elbambult autóst az....
2017.02.25
A Fiesta sportváltozatát egy 1,5 literes, háromhengeres EcoBoost motor hajtja. ..
2017.02.25
Antonio Garci Mexikóból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2017.02.25
Az újdonságok mellett ingyen frissítő, nyereményjáték és egy különleges autó vár mindenkit a....
2017.02.25
Az Audi Hungaria tovább halad az okos gyár felé vezető úton: a legnépszerűbb győri motor, a....
2017.02.25
A hajdúvidi balesetben a férfi sofőr az életét vesztette. ..
2017.02.25
Pénteken nyitotta meg kapuit a Budapest Motor Fesztivál. A kicsit korainak mondható szezonnyitó....
2017.02.25
Németországi mintára a román kormány is környezetvédelmi matrica-rendszert vezetne be a....
2017.02.25
Egy, a rendőrrel közös szolgálatot ellátó polgárőr vesztette életét szombaton reggel abban a Dacia....