WRC

Thierry Neuville nyerte az Olasz-ralit

2016.06.13.

A belga Hyundai pilóta magabiztosan győzött Szardínia szigetén.

Neuville 22 hónappal az első világbajnoki futamgyőzelme után ismét győzött a WRC-ben, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hyundai az elmúlt három futamból kettőt megnyert.

A belga versenyző az Olasz-rali nagy részében Jari–Matti Latvalával küzdött az első helyért. Mindketten előnyt szereztek azzal, hogy csak a 6. és a 8. helyről kellett indulniuk a murvás, autógyilkos pályákon, így az utak már meg voltak tisztítva, mire nekik kellett menniük. A vb-t toronymagasan vezető Sebastien Ogier megint nem járt jól azzal, hogy az első két nap elsőként indulva neki kellett a pályákat lesöpörnie: ezúttal is csak a 3. lett, és esélye sem volt a győzelemre, igaz, a veszteségeket sikerült minimalizálni azzal is, hogy megnyerte a vasárnapi Powerstage-et, amiért külön pontokat kapott.

A pénteki nap végére már Thierry Neuville állt a verseny élére 11 másodperces előnnyel, de szombat délelőtt Latvala 3 másodpercre megközelítette. a nap második felében, a tiszta pályákon azonban már ismét remekelt a belga hyundai-os, és elhúzott a finn volkswagenestől. Vasárnap, a verseny végére már 24,8 másodpercre hízott a kettejük közötti különbség.

Neuville a 2014-es Német-rali után tudott ismét győzni. Ogier harmadik helyét sokáig fenyegette Mads Ostberg (Ford) és Andreas Mikkelsen (VW), de aztán mindketten megütötték autójukat egy-egy nagy sziklán. A két norvég közül az előbbinek eltört a féltengelye, az utóbbinak pedig a futóműve rongálódott meg, de vasárnap folytatni tudta a versenyt, és végül a 12. helyen futott be.

A kettővel ezelőtti versenyt megnyerő Hayden Paddon pénteken ismét össztörte a Hyundai-t, a harmadik Hyundai-t vezető Dani Sordo viszont a negyedik helyen ért célba két fordos tehetség, Ott Tanak és Eric Camilli előtt. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Koszorúzással emlékezett a Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti katasztrófája és a verőcei....
2024.05.29
A legendás Claus Luthe járműtervező – szó szerint – krimibe illő története. ..
2024.05.29
Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi,....
2024.05.29
A Rimac főnöke szerint az ügyfelek már nem akarnak elektromos hiperautókat venni. ..
2024.05.29
Szentlőrinc térségében forgalmi akadályra kell számítani – jelentette az Országos....
2024.05.29
Ideális megoldás lenne az automobilizmus gondjaira a hidrogénhajtás, mert nem szennyezi a....
2024.05.29
Egyszerre két, párhuzamos kutatási és fejlesztési projektet indít útjára a Toyota. Az egyikben a....
2024.05.29
Az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül a gyári első szerelés (original equipment, OE....
2024.05.29
Két kerékpáros ütközött össze Debrecenben, egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. ..
2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....