eredmény

Tíz százalékos nettó bevétel növekedés a BorgWarnernél a harmadik negyedévben

2018.11.03.

A cégvezetés várakozása szerint az új járműpiacon – részben a hibrid és az elektromos járműveknél szaladhat meg az üzlet - folytatja növekedését a motor- és meghajtásszállító BorgWarner Inc., jóllehet a globális autógyártók termelése összességében alulmúlja a várakozásokat, és az új nemzetközi tarifák hatása is kedvezőtlenül hat az ágazatra - áll a társaság harmadik negyedéves jelentésében.

„Várakozásunk szerint gyorsan nő a piac 2018-ban” – nyilatkozta Fred Lissalde, a BorgWarner vezérigazgatója az Automotive News beszámolója szerint. A BorgWarner által mostanában bemutatott új termékek között van egy elektromos meghajtási modul – ez egy elektromos motor és átviteli rendszer kombinációból áll -, melyet egy elektromos járművekhez szállítanak a kínai Great Wall Motorsnak.

A társaság közleménye szerint nyereségük a harmadik negyedévben 10 százalékkal, 204 millió dollárra nőtt. Árbevételük pedig elérte a 2,5 milliárd dollárt ebben az időszakban, ami 3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az első kilenc hónap adatait nézve a bevétel növekedés 10 százalékos, 8 milliárd dollár volt. A nyereség ugyanakkor 20 százalékkal nőtt, 701 millió dollárra.

A BorgWarner részvényeinek árfolyama 5,4 százalékos emelkedést mutat, mintegy 37,7 dollár volt a hét közepén.

Fordítás:Lehőcz Rudolf

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....