Győr

Több mint 30 milliárd forintba kerülne az Audinak a béremelés évente

2019.01.29.

Irigykedve figyeli a magyar közvélemény a győri Audi Hungaria dolgozóinak sztrájkját. Fizetéseik eddig is verték a magyar átlagot, s a szakszervezet most 18 százalékos alapbéremelést akar, a cafeteriát pedig 167 ezer forinttal évi 787 ezer forintra növelnék.

A különböző nyilvános adatbázisokban fellelhető adatok szerint az ingolstadti konszern magyar leányvállalatánál 500 ezer forint az átlagos bruttó jövedelem. Az átlag persze mindenütt csalóka, a győri Audiban is. Magában foglalja a több nyelven beszélő, képzett mérnökök fizetését, s a soron dolgozó munkásét is. Ehhez jött még az eddigi 620 ezer forintos cafetéria.

Sztrájk a győri Audiban. Vajon még meddig tart? Fotó: MTI - Krizsán Csaba

Az Audi Hungária Független Szakszervezet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.  

Az, hogy a dolgozó jól járna, nem kétséges, de vajon mennyibe kerülne az Audinak a ceh? Sokba.

Ha csak a minimum alapbéremelést vesszük, ami 75 ezer forint dolgozónként, ehhez azonban még a munkaadó kötelező járulékfizetése is társul. Ez további 15.750 forinttal növelné dolgozónként az Audi kiadásait. Ha ezt a tavalyi átlag dolgozó létszámmal, 12.500-al megszorozzuk, 1 milliárd 134 millió forint a végösszeg. A ceh azonban ennél lényegesen magasabb. Azoknál a dolgozóknál, akik félmilliót vagy annál többet keresnek havonta, a 18 százalékos emelés jóval meghaladja a minimálisan megfogalmazott 75 ezer forintot. Pontos számot  csak becsülni tudunk, hogy ez újabb pár száz milliós kiadást jelentene a munkaadónak.

Az Audi Hungaria madártávlatból. Nyílnak-e új perspektívák?

A cafetéria  167 ezer forintos emelése 12.500-as dolgozói létszámmal számolva újabb jelentős tételt jelent,  közel 2,1 milliárd forintot.

Nem elhanyagolható kiadásokat jelentene a munkaadónak a mozgóbér egy részének beépítése az alapbérbe, innentől ugyanis az új összeg lenne az alapja a műszakpótléknak.

A lojalitás bónusz  jelentős emelése ugyancsak dobna a béreken. Ez öt ledolgozott év után havi 10 ezer forint növekedést jelentene. Aki 25 éve a győri Audiban dolgozik, az eddigi 20 ezer forint helyett 75 ezer forintot kapna havonta.

Ha mindent tételt összeadnánk, a béremelés mértéke megközelítené a harminc százalékot, ami a munkaadónak több mint harminc milliárd forint plusz kiadást jelentene – fogalmazott portálunknak az Audit jól ismerő közgazdász. Ez megegyezik Győr város összes önkormányzati szerveinek éves működési kiadásával.

A kizárólag Győrben készülő Audi TT sportautó. Most szünetel a gyártás.

Egy ilyen mértékű béremelés egy közepes magyar céget padlóra vinne, de a nagyoknál is megrázkódtatást okozna. Az Audi persze nem magyar cég, multinacionális nagyvállalat, s kérdés, meddig megy el?

Az pedig különösen, hogy milyen hatást gyakorol majd a jóval kisebb fizetéseket adó győri és magyarországi cégekre? Ragadós lesz-e a győri Audiban tapasztalt jelenség?

Győrben eddig is panaszkodtak a vállalkozások az Audira, hogy a magas munkabéreikkel képtelenség lépést tartani, a legjobbakat mindenhonnan elcsábítja. Nagy kérdés, mi lesz ezután?

Miként az is, hogy a több mint száz millió eurós kiesésre – ha a szakszervezet sztrájkja eredményre vezet, - hogyan reagál az ingolstadti központ. Létszámstoppal, netán lassú leépítéssel…

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....