Tóbiás és Balambér kalandjai - Látni és látszani | Autoszektor

látni és látszani

Tóbiás és Balambér kalandjai - Látni és látszani

2014.10.19.

Ezzel nem szabad játszani!

Beköszöntött az ősz és közeleg a tél. Romlanak a látási viszonyok, egyre hamarabb sötétedik, több csapadék esik és emiatt előfordul, hogy nedvesek az utak. a hidegebb idő beköszöntével rengeteg olyan tényező jelenik meg, amikre a gondtalan nyári utazások során nem is számítottunk, valamint körültekintőnek kell lennünk, hiszen sötétben és szürkületben sok kihívás vár ránk mindkét oldalról, ha látszani szeretnék és akkor is ha látni.

Kerékpárral

Bringásként nagyon fontos, hogy főleg rossz látási viszonyok között feltűnőek legyünk. Kerékpárral a közlekedés egyik legsérülékenyebb résztvevői vagyunk, hiszen minket nem véd a biztonságos karosszéria, így ne féljünk beszerezni kerékpárunkra valamilyen fénykibocsátó és fényvisszaverő eszközt. Manapság már nagyon olcsón, több helyről beszerezhetőek a fénykibocsátó diódákkal (LED-ekkel) szerelt biciklilámpák. Ezeknek nagy előnye, hogy hosszú az élettartamuk, a kibocsátott fénymennyiségük pedig magas, így könnyen láthatóak a közlekedés többi résztvevőjének. A prizmák is nagy mértékben javíthatják a láthatóságunkat nem ideális körülmények között, így ezek az olcsó kis fényvisszaverők nagyban megkönnyíthetik közlekedési társainknak a kerékpárunk észlelését. Emellett, pedig viseljünk a szabályoknak megfelelően láthatósági mellényt, ami divatos vagy sem, de kötelezően viselendő dolog lenne. Érdemes megemlíteni még a csuklóra, bokára, vagy táskára felhelyezhető fényvisszaverőket, amik szintén olcsón beszerezhetők és nagyban javítják láthatóságunkat!

Babakocsival

A már említett, olcsó, LED-es bringalámpák hasznát nem csupán a bringáinkon tudjuk alkalmazni. A gumis rögzítéssel készített biciklilámpákat szinte bármilyen cső, vagy négyzet metszetű vázra fel lehet erősíteni minden gond nélkül, ezzel is javítva babakocsink láthatóságát. Így például a zebrán átkelésnél is a közlekedők tudtára adjuk, hogy itt valami fontosra kell ügyelniük, ha amúgy nem is vennének észre minket, ezzel is csökkentve a baleset kockázatát. Egyszerű, mégis hasznos praktika.

Autóval

Az autósoknak a legfontosabb követni a látni és látszani filozófiát.Vannak szakműhelyek, amelyek az őszi szezonban ingyenes autóátvizsgálást kínálnak, ahol ellenőrzik az autó futóművét, világító berendezéseit és fékeit. Mivel egy autóval közlekedőn hatalmas felelősség van, így fontos, hogy jól lásson nem csak sötétben, de jól is látszódjon a többi közlekedésben résztvevőnek. Úgy gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy esti órákban egy belvárosi kereszteződésben sokszor számítok arra, hogy a másik autó lámpafényét valamiről tükröződve látva tudatosítom magamban, hogy ott jön valami, így ha nem látok lámpafényt, akkor úgy gondolom, hogy nem jön semmi. Én is találkoztam már olyan autóssal, aki lámpa nélkül jött olyan látási viszonyok között, ahol már nagyon indokolt lett volna annak használata.

Az újabb gyártású autókban már sokszor találkozni az automata fényszórókapcsolóval, ami egy fényszenzorba jutott fénymennyiség mértékétől függően kapcsolja fel, vagy le a lámpákat, így kiküszöbölve az emberi hiba tényezőjét. Ám azok az autók, amik nem rendelkeznek ezzel a kényelmi funkcióval, azokban ugyanúgy nekünk kell kézzel felkapcsolni a lámpákat. Nem egyszer látok autóst, aki az esti órákban lámpa nélkül közlekedik, ami nem csoda, hiszen ő azt hiszi égnek a lámpái.

Az újabb autókban egy európai szabványnak köszönhetően kötelezően a gyújtással együtt a műszeregységnek is folyamatosan világítania kell, valamint a nappali menetfénynek is. A nappali menetfény remekül tükröződik vissza városban az előttünk haladó autóról és a régebbi idők megszokásából táplálkozva pedig a világító műszerfalat egyből a világító lámpáknak azonosíthatjuk be. Ennek a két dolognak köszönhetően többen gondolhatják úgy, hogy ők bizony látszanak és látnak is. Mivel a nappali menetfény csak az autó elején van elhelyezve és szintén gyújtásra kapcsol fel, így az autó hátulja még mindig lopakodó üzemmódban van, ami a többi közlekedőnek eléggé megnehezíti a dolgát. Így ezen dolgok tudatában mindig győződjünk meg arról egy egyszerű lámpakapcsolóra való pillantással, hogy világítunk-e!

Ég a lámpám, de mégsem látok jól.

A kilencvenes évek közepén kezdtek el terjedni a műanyag lámpabúrák alkalmazása az autógyártásban, amik költségcsökkentési szempontból nagyon is előnyösek, de sajnos élettartamuk és áttetszőségük véges. Ezek a lámpabúrák  egy erre a célra kifejlesztett védőlakkal vannak lefedve, de ez a lakk sem túlságosan ellenálló a nap káros sugaraival szemben és besárgul, bemattul és ennek köszönhetően romlik a lámpánk teljesítménye, hiszen az izzóból kibocsátott és irányított fényt tompítja és szétszórja.

Mit tegyek? Vegyek új lámpákat?

Az új lámpák beszerzése megoldás a problémára, de ennél van egy jóval olcsóbb megoldás is, a fényszóróink felújítása polírozással. Ez a művelet jóval költséghatékonyabb megoldás a cserénél, és az eredmény sok esetben is megdöbbentő tud lenni. Az autólámpabúra polírozás lényege, hogy a megsérült és besárgult lakkot csiszolással eltűntetik a búra felületéről, majd a műanyag hologram mentesre való csiszolásával elérik, hogy újra áttetsző legyen, majd újra lelakkozzák. Hasznos és olcsó orvoslása lehet problémánknak.

A régebbi típusokban az autógyártók még a sokkal tartósabb üvegbúrát alkalmazták, aminek előnye a tartósság, és újkori fejlemény, nem mattul. Ám az idő előrehaladtával ezeknek a lámpáknak is csökken a teljesítményük, mert a kiégő izzóknak köszönhetően belülről koszosodnak el. Erre az elkoszolódásra és belső mattulásra létezik egy egyszerű házi praktika, ami azoknak az autótulajdonosoknak való akik ki tudják szerelni autójukból a lámpatestet.

A kiszerelt lámpatestből az izzókat és minden eltávolíthatót lebontunk. Majd, egyszerű desztillált vizet öntve a lámpatestbe, erőteljesen rázzuk, hogy rendesen átjárja az ioncserélt víz, majd kiöntjük. Ezt a műveletet többször megismételjük, majd az egész lámpát 40-50 fokon légkeveréses sütőben szárítjuk meg. Az ioncserélt víznek köszönhetően cseppmentesen fog megszáradni a lámpánk és máris sokkal esztétikusabb és jobb teljesítménnyel bír.

Ha már rendesen látunk előre, akkor ne feledjük el ellenőrizni, izzóinkat, féklámpáinkat, és hátsó helyzetjelzőinket, hogy mind rendben vannak-e és ellátják-e feladatukat! A közlekedés egy adok-kapok játszma, amit mindenkinek egyformán kell teljesítenie, így lássunk jól és látszódjunk rendesen! És közlekedjetek óvatosan!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....