Tóbiás és Balambér Kalandjai – Óvatosan csúszkálj | Autoszektor
Tóbiás CD

Tóbiás és Balambér Kalandjai – Óvatosan csúszkálj

2015.12.12.

Már megszokhattátok, hogy Tóbiás és Balambér minden héten valami újdonsággal, mesével, jó tanáccsal készül Nektek. Ezúttal szó lesz a korcsolyázásról, arról, hogy hol lehet kipróbálni, és milyen felszerelésekre kell figyelni. Mindemellett az autók téli gumijának fontosságáról is írunk néhány gondolatot.

Tóbiás és Balambér imádnak korcsolyázni. Hiszen a korizás jó móka, persze csak ha betartjuk az alapvető szabályokat, vagyis vigyázunk magunkra és egymásra. Az első feladat a helyszín kiválasztása. Mehetünk műjégpályára vagy befagyott tóra, ez utóbbira csak azzal a feltétellel, ha elég vastag a jég ahhoz, hogy és biztonságosan lehessen rajta csúszkálni. Figyeljük a táblákat és a hatósági jelzéseket, valamint más korisokat. Tudtátok, hogy a tó jegének minimum 10 cm vastagnak kell lennie, hogy biztonságos legyen a korcsolyázáshoz?

A budapesti műjégpályán már korcsolyázhattok

A műjégpálya előnye, hogy ott (szinte) mindig jó minőségű a jég. Ugyanakkor természetesen itt is figyelnünk kell egymásra, mert a tömegben könnyebben eleshetünk. A kisebbekre érdemes ráadni a könyök- és térdvédőt, ami a görkorcsolyás védőfelszerelés része, mert azzal megelőzhetjük a lila foltokat.

 

Tóbiás korcsolyája

Itt egy kis rövid mese arról, amikor Tóbiás és Balambér korcsolyázni készültek:

- Tóbiááááás, Tóbiáááss mikor indulunk már? – Kérdezte a kisebbik kutyakölyök izgatottan bátyját.

- Hamarosan Balambér, először még ellenőrizzük, hogy mindenünk meg van e! Nézzük csak, korcsolyák pipa, neked a térdvédőd, és könyökvédőd pipa, meleg tea a termoszban pipa! Minden megvan. Indulhatunk is a tóra! – vakkantotta Tóbiás boldogan.

- Kölyköcskéim, álljatok csak meg egy percre! Sapka, sál, kesztyű? Kérlek, titeket öltözzetek fel melegen, rétegesen, nagyon hideg van odakint. – mondta Tóbiás és Balambér Édesanyja. – És ne feledjétek, csak lassan, óvatosan! Ne csúszkáljatok nagyon gyorsan, és figyeljetek egymásra!

- Persze, tudjuk Édesanya, lassan óvatosan, hiszen lassan is odaérünk bárhova! – mondogatta Balambér.

Lassan, óvatosan, míg nem vagyunk biztosak magunkban!

Elhoztunk egy egészen más témát is, bár ha nem megfelelő, akkor ugyanúgy csúszkál, mint a korcsolya. Biztos hallotatok már arról, hogy apa, ha beköszön a hideg, lecseréli az autó kerekeit (pontosabban gumiabroncsait) nyáriról télire. Jól hangzik, de vajon mit jelent ez és miért van rá szükség?

A téli gumiabroncsoknak más az anyaga és a mintázata (az oldalán általában egy hópehely is látható). Az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy olyan gumiból készül, ami a nagy hidegben sem válik rideggé, vagyis megőrzi azt a rugalmasságát, ami a biztonságos autózáshoz szükséges. A mintázat és a barázdák azt a célt szolgálják, hogy kerék a téli jeges-havas úttesten jobban tapadjon, ne pörögjön ki indulásnál, és ne csússzon irányíthatatlan szánkóként fékezésnél. A szakértők szerint (és apa biztos hallgat rájuk) akkor érdemes a nyári gumit lecserélni télire, ha a hőmérséklet napközben már 7 Celsius fok alatt van.

Most már azt is tudjuk, miért fontos a téli gumi használata.

Minden napos friss információért lájkoljatok Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjait Facebookon. Minden héten frissülő írásainkért pedig kövessetek itt az Autoszerktoron a Tóbiás és Balambér Kalandjai rovatbanMi a legjobb és leghasznosabb karácsonyi ajándék? A Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD-k! Gyermeked játszva tanulhatja meg a biztonságos közlekedés alapjait! KATTINTS IDE és rendeld meg most!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....