Attól, hogy egy jármű funkcionális, még lehet szórakoztató, és a tudományos alaposság igénye nem csorbítja a dögös megjelenés követelményét – ez a kettős irányelv vezethette a Toyota kaliforniai formatervezési stúdiójában, az idén ötvenéves Caltyban dolgozó dizájnerek kezét, amikor megrajzolták a Toyota Baby Lunar Cruiser tanulmányautót: az idegen égitestek bebarangolására született apró terepjárót.

A kezdőlökést egy másik, jóval komolyabb projekt adta meg a bébi holdjáróhoz: a Toyota négy és fél éve, 2019 tavaszán jelentette be közös projektjét a japán űrkutatási hivatallal, amelynek keretében egy túlnyomásos, klimatizált kabinnal felszerelt, hidrogénüzemanyag-celláról működtetett holdjárót fejlesztenek.

Az időközben Luner Cruiser névre keresztelt, hatalmas (6,0 x 5,2 x 3,8 méteres) jármű mobil lakó- és munkaállomásként egyaránt szolgál; a harminc napra és 10 000 kilométerre elegendő energiával felvértezett szerkezet Japán első Hold-expedícióján – azaz a tervek szerint 2029-ben – eshet át a tűzkeresztségen.

A Lunar Cruiser fejlesztésének már a korai fázisaiban bemutatkozott egy jópofa terepszöcske, amelyet a speciális résztechnológiák – így a kerekenként elhelyezett villanymotorok és kormányszerkezetek, a fémkarkaszos abroncsok vagy a villamosított felfüggesztés – fejlesztésére és tesztelésére használt a Toyota.

Részben bizonyosan ez adta az ihletet a Toyota Baby Lunar Cruiserhez (BLC), még ha a megoldások csak hasonlóak is, de nem azonosak: a friss tanulmányautón például közvetlenül a kerekekben helyezték el a villanymotort.

Az agymotornak a Föld gravitációmezejében megvannak a maga hátrányai, a Holdon azonban nem mérvadó a rugózatlan tömeg, hiszen minden csak hatodannyit nyom, mint szülőbolygónkon. A levegőmentes (airless) abroncs már idelent is valóság, még ha csak a zárt telephelyen, így például felszíni bányákban közlekedő ipari járműveken is, a légkör nélküli Holdon pedig különösen sok érv szól mellette.

Míg a Lunar Cruiser sokkal inkább létfenntartó modul, mint autó, miniatűr társát kifejezetten vezetésre tervezték. Ezért páratlanul jó kilátási viszonyokat biztosít vezetőjének és egy szem utasának, a jármű irányítására szolgáló joystick-pár mögött-között ülve minden irányban akadálytalanul szemlélődhetünk. A műszeregység egyetlen, széles formátumú kijelző, az irányváltó kapcsolók a tetőkonzolon kaptak helyet.

Az utas oldalán ablakemelő kapcsolókat találunk. Ez alighanem valami belső poén lehet, hiszen a Holdon nincs miért szellőztetni, és a menetszelet sem élvezhetjük a hajunkban – sőt, tulajdonképpen eleve nem értjük, miért kapott szélvédőt és oldalablakokat a Baby Lunar Cruiser, de ez legyen a legkevesebb.

A tetőcsomagtartó négy sarkában érzékelőcsoportokat helyeztek el: az ezekben található radaros, lézeres és optikai érzékelők nem csak a pilótát látják el információval, de vélhetően önvezető funkciókat is kiszolgálnak, valamint folyamatos információfolyamot biztosítanak az anyajármű, azaz a Lunar Cruiser irányába.

Mindez egészen fantasztikusan hangzik, nem hagy azonban nyugodni bennünket a gondolat, hogy a Calty talán nem is a Holdra, hanem nagyon is a Földre tervezte a BLC-t. Erre enged egyrészt következtetni a jármű hasonlósága a klasszikus Toyota Land Cruiser 40-es szériával, másrészt az olyan, nagyon is életszerű, praktikus megoldások, mint a vízszintesen osztott csomagtérajtó.

A legfontosabb érv viszont, hogy a Toyota már régóta pedzegeti egy kisméretű, elektromos crossover érkezését. A BLC cseppet sem lógott volna ki azoknak az elektromos tanulmányautóknak a sorából, amelyeket 2021 decemberében, a cégcsoport új villamosítási stratégiájának a meghirdetésekor mutatott be a Toyota. Ha tehát az ott megelőlegezett típusok megvalósulhatnak – márpedig meg fognak, egyik a másik után –, a Baby Lunar Cruisernek is megvan erre az esélye – esetleg egy földhözragadtabb névvel.

Fotó: Toyota