autótűz

Tüzes autók, meleg helyzetek

2019.04.25.

Évről-évre több személyautó gyullad ki Magyarországon, tavaly már bő félezer kapott lángra. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint nem árt felkészülni a meleg helyzetekre.

„Kigyulladt egy autó az M7-es autópályán.”; „Autó égett Sopronban”; „Így lángol egy autó a BAH-csomópontnál”; „Kigyulladt egy autó Herceghalomnál.” Egymást érték a lángra kapott autókról szóló hírek az utóbbi évben: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság statisztikái szerint 2013 óta folyamatosan és jelentősen nőtt a járműtüzek száma. Míg hat évvel ezelőtt „csak” 305 ilyen esetet regisztráltak, egy évvel később már 371-et, 2016-ban 460-at, tavaly pedig 578-at. Csupán az adhat okot bizakodásra, hogy idén április közepéig „mindössze” 126 járműtűz történt, ami időarányosan kedvezőbbnek látszik.

Menet közben gyulladt ki egy személygépkocsi az M6-os autópályán, a kulcsi lehajtó közelében. A tűzben a kocsi teljesen kiégett. Fotó: Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

A katasztrófavédelem statisztikái szerint előfordul gyújtogatás, és nem ritka, hogy garázsban – például szakszerűtlen hegesztés közben – kapnak lángra autók. Nem egy esetben például eldobott csikk miatt keletkező tűz terjed át járműre, de a nyári melegben az utastérben hagyott, majd felrobbanó öngyújtó, spray is gyakori ok. Ugyanakkor a katasztrófavédelem közlése szerint ritkán fordul elő, hogy baleset miatt gyullad ki jármű. „Csupán 0,29 százalék rá az esély, vagyis statisztikailag csak minden 342. közlekedési baleset során gyulladhat ki az autónk. Tavaly összesen 16757 közúti közlekedési baleset történt, és mindössze 49 autó gyulladt ki az ütközés következtében.”

Autó lángolt Zalaegerszegen Fotó: Gömbös Norbert tűzoltó százados, Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

A tavalyi 578 eset közül 202-nél a motortérben, 133-nál pedig az utastérben keletkezett tűz. 22 alkalommal a fékrendszer, 6 esetben pedig a kipufogórendszer hibája miatt kapott lángra kocsi. 128 olyan autótűz volt, amelynél az autó teljesen kiégett és nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy hol és miért keletkezett a tűz. Vagyis a statisztikák szerint az esetek majd felénél műszaki okok miatt kaptak lángra az autók. Ezt okozhatja konstrukciós hiba is, de a legtöbbször más áll a háttérben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakértője úgy fogalmazott:

„A személyautók tüzénél meghatározó tényező a jármű műszaki állapota, életkora, karbantartottsága, valamint a megtett kilométerek száma is. A bekövetkezett autótüzek elemzése alapján megállapítható, hogy az esetek felében a motortérben keletkezett a tűz. Jellemzően az üzemanyagellátó-rendszerből jut ki az üzemanyag, amelyet a motor keltette hő gyújt meg. A motortérben keletkező tüzek terjedését elősegítik az olajlerakódások, zsíros szennyeződések. A gépjárműtüzek megelőzhetők, ha az autót rendszeresen karbantartják.”

Mit tehetünk ha kigyullad az autónk? Ha füst- vagy égett szagot érzünk vezetés közben, akkor azonnal álljunk félre. Először az utasok biztonságáról kell gondoskodni, csak ezután foglalkozzunk az autóval! „Minden esetben óvatosan, lassan és oldalról nyissuk fel a motorháztetőt, hiszen előfordulhat, hogy a levegő-utánpótlás hiánya miatt még nincs tűz, csak izzik valami. Ha ilyenkor gyorsan nyitjuk fel a motorháztetőt, az izzó, kezdődő tűz hirtelen levegőt kap, majd hatalmas lánggal kicsap a motorháztető alól és súlyos égési sérüléseket okozhat. Ha van nálunk tűzoltó készülék, a motorháztetőt csak annyira nyissuk fel, hogy a résen keresztül befújhassuk a tűzoltókészülék tartalmát. Ha biztonságosan el tudjuk végezni, az akkumulátorsaruk lehúzásával áramtalanítsuk a járművet.” – javasolták a katasztrófavédelem szakértői.

Tűzkáros autó Budapest belvárosában 

Fontos azonban tudni, hogy a lángok továbbterjedését a tűz kezdeti állapotában van esély megakadályozni, ellenkező esetben egy-két perc alatt az egész jármű lángokba borulhat. Az autókban található elektromos berendezések és a motortérben előforduló éghető anyagok miatt a különböző habbal oltó berendezések alkalmazása a legcélszerűbb és legcélravezetőbb. A személygépjárművekben nem kötelező elhelyezni tűzoltó eszközt, de mindenféleképpen ajánlott ilyen beszerzése.

Az ABC porral oltó készülék sem rossz, de a motortérbe befújt a kis porszemcsék későbbi eltávolítása nehézkes, ezért inkább egy ABF habbal oltó tűzoltó készüléket érdemes beszerezni. Egy 2 literes ABF habbal oltó tökéletes választás az autóba, ha nem akarunk ennyit költeni, akkor egy 2 kilogrammos ABC porral oltót már 10 liter benzin áráért is tudunk venni. Egy másik megoldás lehet a Tűzfaló: a kis helyen is elférő, henger alakú szerkezetből a beindítás után nagy mennyiségű oltóanyag áramlik ki. A gyártó szerint beindítás után elég a Tűzfalót bedobni az égő autóba, és az jó eséllyel megfékezi a lángokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....