makett

Új Bugattik, Ferrarik, és Porschék készülnek Pécsett - 2. rész

2017.03.02.

Nem túl közismert tény, de a gyárak engedélyével, közel másfél éve készülnek kézi munkával modern Bugattik, Ferrarik, Lamborghinik, McLarenek, Paganik, Porschék és Mercedesek a déli nagyvárosunkban. Igaz, csak kicsinyített változatban, de olyan részletességgel és kidolgozással, mint az eredetik.

Az Amalgamról szóló cikksorozatunk első része itt olvasható.

Egy adott típusról az első „mester” makett elkészítése körülbelül 3000 munkaórát vesz igénybe. Ha egy ember végezné, akkor egy fél éve rámenne, éppen ezért az Amalgamnál különböző területekre (felnik, fényezés, belső terek, futómű, stb.) szakosodott csoportok dolgoznak, amelyek összeadott munkaideje így is kiadja a 3000 órát. Ebből a mester makettből készülnek el az öntőformák, de azok megléte után is 3-500 órát vesz igénybe minden további példány elkészítése.

Az 1:8-as méretarányt a modellvilágban prémium méretnek nevezik, nem sok gyártó készít ekkora modelleket. Az Amalgam azért választotta, mert se nem túl kicsi, se nem túl nagy, a formák, ívek, hajlatok már tökéletesen megfigyelhetőek ekkora méretben. Bár a legtöbb modell 1:8-as méretarányú, néha tesznek kivételt: vannak olcsóbb, 1:12-es makettek is, a Ferrari Forma-1-es autóiból készültek 1:5 méretarányúakat is, sőt, az utcai 458 Italiából pedig több mint 1 méter hosszú, 1:4-es, limitált példányszámú makett is készült már.

 

Eleinte egy makett csak 1000 darabból állt, mára ez a szám meghaladja a 3000-et, ami a technológia fejlődése miatt vált lehetségessé. Ez már csak kevéssel fog nőni a jövőben, főleg amiatt, mert egyre több alkatrész fog működni is, amire jó példa a nemrég bevezetett külső-belső LED világítás.

A gyár négy fő területre koncentrál: modern szupersportkocsik, modern versenyautók, veterán szupersportkocsik, és veterán versenyautók. Hétköznapi autókat sosem készítettek, és a versenyautók között is a Le Mans-i és a Forma-1-es gépek dominálnak. A komplett modellautók mellett készítenek különálló versenymotorokat és 1:1 méretarányban Forma-1-es kormánykerekeket is.

2015. novemberben indult el a gyártás 15 fős dolgozói létszámmal az világ harmadik Amalgam gyártóüzemében, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. Alig egy évvel később, százmillió forintos állami támogatást is igénybe véve kibővítették az üzemet egy új épületszinttel, 2017-ben a dolgozók száma 120 főre fog emelkedni. A magyar gyárban egyelőre Forma-1-es autókat és mai utcai sportautók modelljeit készítik el a leghíresebb gyártók kínálatából.

2016-ban több mint 200 autómakettet gyártottak, idén 500 fölé kívánják emelni termelésüket. Célkitűzésük, hogy a jövőben Pécs legyen az európai autóipar autómakett- és tanulmányautó készítésének kiválósági központja.


Interjú Kenesei Miklóssal, a pécsi Amalgam gyár ügyvezetőjével

Miért volt szükség a bővítésre?

Nagyon nagy a kereslet a termékekre, másrészt az első üzemben egyszerűen már nem fértünk el. Luxusautók, sportautók, Forma-1-es autók modelljei készülnek itt, de igazából bárminek elkészítjük a modelljét, amit a vevőink szeretnének. Ezek az egyedi igények szerint készített autómodellek persze drágábbak, mert a fejlesztési költséget ki kell termelnünk. Hamarosan meg lesz minden szükséges eszközünk ahhoz, hogy akár Pécsett mintát vegyünk egy valódi autóról, és az alapján itt helyben elkészítsük a modelljét. Ugyanis nem csak a gyártást, de a háttérintézményeket is bővítjük ezzel az új üzemmel.

Hogyan kezdik egy új termék gyártásának előkészítését?

Egyedi kérés esetén be kell szkennelni az autót, és kismillió fényképet is kell róla készíteni. Számítógépbe kell vinni a pontos méretadatokat, hogy utána fel lehessen dolgozni. Természetesen, ha egy olyan autógyártónak, amellyel szerződéses kapcsolatban vagyunk, az új modelljét készítjük el, akkor a méretadatokat és a rajzokat a gyár a rendelkezésünkre bocsátja.

Milyen autógyártókkal állnak kapcsolatban?

A Ferrari, Bugatti, Porsche, McLaren, Aston Martin. De hogy épp mit gyártunk, az attól függ, hogy melyik megrendelő szeretné a legjobban a terméket. Jelenleg ugyanis sajnos válogatnunk kell a vevők között, mert nem tudunk minden megrendelést teljesíteni. Vannak népszerű modellek, amiket érdemes volna készletre is gyártani, de mi ennek ellenére általában konkrét megrendelésre dolgozunk. 2016-ben körülbelül 40 százalék volt a Forma-1-es autók aránya a termelésünkben, a többi pedig modern sportautó. Cégünk foglalkozik veterán autók modelljeinek gyártásával is, de a mi üzemünkben ilyen modellek egyelőre nem készülnek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.01.22
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei az M1-es....
2020.01.22
Mit hozott Kaliforniába a Toyota? A japán óriásmárkánál lassacskán ráéreznek a sportos vérvonalra....
2020.01.22
A Toyota versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing a 2018-as kontruktőri és 2019-es egyéni WRC....
2020.01.22
Tavaly 9 százalékkal csökkent a Geely Automotive Holdings, a legnagyobb kínai autógyártó eladása,....
2020.01.22
Egy magazin felkérésére különleges projektbe fogtak a Lexus európai formatervezői, és elképzelték,....
2020.01.22
Kilenc pontból álló csomaggal enyhítené Bécs városa a belvárosban található e-rollerek....
2020.01.22
Soha nem látott mennyiségű használt autó cserélt gazdát 2019-ben hazánkban, így már a 800 ezres....
2020.01.21
Bár nálunk az Astra a legmenőbb Opel, 2018-ban és 2019-ben egyaránt a Corsa nyerte óriási fölénynel....
2020.01.21
A Porsche két határozottan sportos és kimagasló képességű modellel bővíti középmotoros sportautói....
2020.01.21
Olyannyira, hogy még a Porsche belépő sportautóiba is belekötnének. Azt hitted vége a Hyundai N-....