autóút
Tasó László ismertette: az M gyorsút 2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út lesz, amelyen lehet szintbeli kereszteződés, körforgalom és a települések közelében jelzőlámpás irányítás is.
A tervek szerint 2020-ig 515 kilométer gyorsforgalmi utat építenek Magyarországon. Az új uniós támogatási időszakban 2020-ig mintegy 465 milliárd forint áll rendelkezésre közútfejlesztésre, ehhez a magyar kormány saját forrásból legalább nettó 750 milliárd forintot tesz hozzá, hogy a fejlesztések kellő mértékben valósuljanak meg - mondta az államtitkár.
Tasó László elmondta: az év végére összesen 500 milliárd forint összegű kiírás jelenik meg a magyar piacon, összesen 220 kilométer útszakaszra. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptemberben kiírja azokat a közbeszerzéseket, amik építésre vonatkoznak, valamint november-december hónapban is számos beruházás kerül építési szakaszba - tette hozzá.
Tasó László szólt arról is, hogy az M1-es autópálya 2x3 sávosra bővítését az út forgalmi viszonyai indokolják. A bővítéshez a "Juncker-csomagból" szeretnének forrásokat szerezni, de ha nem sikerül, azt is meg kell gondolni, hogy hazai forrásból finanszírozzák a beruházást - jegyezte meg. Az államtitkár felidézte: 2010 óta mintegy 800 kilométernyi kerékpárút épült Magyarországon. Az augusztus végéig nyitva álló határidőig eddig beérkezett pályázatokkal összesen 7,5 milliárd forintot tudnak felhasználni kerékpárút építésére még az idén. Az év végére meg fogja haladni a 10 milliárd forintot a kerékpárutakra fordított összeg - mondta.
Tasó László kérdésre elmondta: egyebek mellett M gyorsút lehet az M44-es és az Eger és Kaposvár bekötését biztosító út, de felülvizsgálják a jelenlegi terveket is, hol van lehetőség a bevezetésére. Kitért arra is, hogy az M4-esen az Üllő és Cegléd közötti 48 kilométeres szakaszon, a kormány döntése értelmében, csökkentett műszaki tartalmúgyorsforgalmi út fog megépülni. Egyértelmű cél 2018-ig Szolnok bekötése - jelentette ki.