e-autó

Újabb csatlakozók az elektromobilitás hazai elterjesztésére

2015.04.24.

Tizenegy új taggal, köztük a MVM Partner Zrt.-vel és a Főtaxival is bővül a Jedlik Ányos Klaszter, amelynek célja az elektromobilitás minél szélesebb elterjesztése Magyarországon. A Klaszter a követező közgyűlésen négy új munkacsoportot is létrehoz, hogy új lendületet vehessen a szakmai munka és a kormányzat felé benyújtandó további javaslatok kidolgozása. A közlekedési, energetikai, innovációs és jogi munkacsoportok az április végi közgyűlés után kezdik meg munkájukat.

A Klaszter tavaly decemberi konferenciája után számos cég jelezte csatlakozási szándékát, így további 16 vállalatnak küldték el a belépési nyilatkozatot.  A leendő klaszter tagok között főiskolák, egyetemek, informatikai cégek is szerepelnek, amelyek elsősorban a kutatás-fejlesztési munkában tudnak segítséget nyújtani.

 
„A közeljövőben autóipari gyártók is belépnek a Klaszterbe, de tárgyalunk energiaszolgáltatókkal és kutatás-fejlesztésben élen járó cégekkel is. Az a célunk, hogy az elektromobilitásba minden érdekelt felet becsatornázzunk, és együtt tudjunk dolgozni az ügy fejlesztésén” – mondta el Bottyán Balázs, a Klaszter ügyvezetője.
 
„Sok feladat áll előttünk: már javaslatot tettünk a Kormányzat felé a KRESZ módosításaira, de ki kell dolgoznunk a zöld rendszám pontos bevezetésének módját is, és módosítani kell a villamos energia törvényt, hogy a töltők száma dinamikusan növekedhessen. További előttünk álló feladat, hogy javaslatot tegyünk a töltőhálózat fejlesztésre, technikai és technológiai kérdésekre adjunk választ, vagy épp kidolgozzuk, hogyan tudunk a programba európai uniós forrásokat bevonni” – részletezte e feladatokat Pethő József, a Klaszter másik ügyvezetője.
 
„Az MVM Partner Zrt. a kezdetektől elkötelezett az elektromos közlekedés népszerűsítése és elterjesztése mellett, többek között a töltő kutak telepítésével, illetve a telepítéshez szükséges teljes körű ügyintézés biztosításával. Ezzel is vállalva a teljesítménybővítéshez és a közterületen kialakítandó elektromos gépjármű parkolóhely és töltőkút létesítéshez szükséges tervezést, a bontási és a létesítési engedélyeztetést, valamint a dokumentált kivitelezést. A jövőben az MVMP szakemberei, a Jedlik Ányos Klaszter keretein belül, munkabizottságokban adják át műszaki, jogi, gazdasági tapasztalataikat, segítve a munkaanyagok elkészülését. Csatlakozva a Jedlik Ányos Klaszterhez, az eddigi töltőkút telepítési tapasztalatokat felhasználva, valamint a hazai, illetve az uniós szabályozásokat figyelembe véve, az MVM Partner még hatékonyabban ki tudja venni részét az elektromobilitás fejlesztéséből. Ezek alatt a töltéshez kapcsolódó infrastruktúra, technikai megoldások, a telepítéshez és üzemeltetéshez szükséges engedélyeztetés, támogatási keretek és jogszabályi környezet, valamint az elektromobilitás elterjedését ösztönző tarifális konstrukciók értendők” – nyilatkozta Major György, az MVM Partner Zrt. értékesítési üzletágvezetője.
 
„A Főtaxi Zrt. mindig elkötelezett híve volt a megújulásnak, és az élhetőbb város érdekében történő fejlesztéseknek. Fontosnak, és nélkülözhetetlennek tartom, hogy mindenekelőtt az elektromos járművek penetrációjának növeléséhez a megfelelő infrastrukturális háttér – villámtöltő hálózat – kialakítása nélkülözhetetlen.  Ugyancsak fontos, hogy Magyarország elektromos közlekedési eszközzel bejárható legyen, és ehhez a 60-80 km-enkénti villámtöltő hálózat kialakítása megtörténjen. Stratégiailag fontos, hogy a környezetvédelem érdekében elektromos közlekedési eszközök elterjesztéséről beszéljünk, hiszen az elektromos közlekedési eszközöknek része a lakossági elektromos személyautó is, de a fokozott környezetkímélés szempontjából fontosabb az elektromos taxik, elektromos buszok, elektromos kis- és nagy tehergépjárművek forgalomba állításának elősegítése. A Jedlik Ányos Klaszterhez a fentiekben ismertetett célok elérése érdekében csatlakoztunk, hogy cégünk hagyományait és tapasztalatait felhasználva, és azt tovább adva elősegítsük, és részt vegyünk az elektromobilitás minél szélesebb körben történő elterjesztésében, és bevezetésében Magyarországon” - nyilatkozta Szunomár Tibor, a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója
  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....