SpaceX

Újabb teherszállítmányt küldött a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX

2020.03.08.

Újabb teherszállítmányt indított el sikeresen a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat; egyúttal ez volt az 50. próba, amelynek során az űrhajót felvivő rakétát úgy térítették vissza a Földre, hogy újra felhasználható legyen - írja az MTI.

Az 1950 kilogramm tömegű felszerelést és árut szállító Dragon űrhajót egy Falcon rakéta emelte a magasba, amelynek első fokozata néhány perc múlva tervezetten visszahullott a Cape Canaveral-i űrközpont területére. A SpaceX most szállít huszadszor árut az ISS-re, 2012 óta eddig összesen több mint 45 ezer kilogramm tömegű terhet vitt oda, és csaknem ugyanennyit hozott vissza. A mostani Falcon rakéta és a Dragon űrhajó is újrahasznosított eszköz korábbi missziókból. Az űrhajó hétfőn ér az űrállomásra.

A SpaceX tavasszal már űrhajósokat is akar szállítani az ISS-re. A vállalat január közepén hajtotta végre ennek a vállalkozásnak az utolsó fontos tesztrepülését.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Boeinget és a SpaceX-et választotta ki arra, hogy űrjárművet fejlesszen ki amerikai űrhajósoknak a Nemzetközi Űrállomásra juttatásához az amerikai űrsiklóprogram 2011-es befejezése után.

Az ejtőernyők alkalmazása mindkét vállalat számára nagy műszaki kihívást jelentett, és számos kérdést vetett fel a személyzet biztonságát és a repülések gyakoriságát illetően. Az ejtőernyők lassítják le az űrjárművet, amikor szuperszonikus sebességgel visszatér a Földre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....