Mercedes

Újításokkal kezdi modellévét az E-osztály

2018.05.05.

A Mercedes-Benz E-osztály újult erővel kezdi az új modellévet. A vezetéstámogató rendszerei tekintetében felzárkózik az úttörő S-osztályhoz, de kívül- belül és a motorháztető alatt is akadnak változások. A legújabb szedán már rendelhető, a kombi kivitelek júniusban érkeznek a kereskedésekbe.

A fejlett vezetéstámogató rendszerek közé tartozik az adaptív tempomat és az új kormányzásrásegítő, így még kényelmesebben autózhatunk – a sebesség automatikusan állítódik át útkereszteződésekhez és elágazásokhoz érkezve, miközben nagyobb támogatást kapunk a kormányzásban. A tempomat és a távolságtartás gombjai már közvetlenül az új kormányon kaptak helyet.

Egyszerre két telefonon fogadhatunk hívásokat, sőt, harmadik eszközként egy laptopot vagy tabletet is csatlakoztathatunk a központi rendszerhez bluetooth-on keresztül.

Egyedi sportcosmag, más belső szín- és anyagkombináció, analóg óra, új felnik és még erősebb dízelmotor várja a vásárlókat. Az E400d immáron két turbóból nyeri feltöltését, ez jelentősen nagyobb teljesítménnyel egyenlő elődjéhez képest. Az E53 4MATIC+ hibridként 435 lóerővel várja ugrásra készen a pilóta utasításait. Ehhez 48 voltos rendszer és számos vezetési mód társul – a kényelmestől a sportosig.

Típus

E 200 d

E 220 d

E 220 d 4MATIC

Hengerszám/elrendezés

4/soros

4/soros

4/soros

Lökettérfogat (ccm)

1950

1950

1950

Teljesítmény (kW/hp)

110/150

143/194

143/194

Forgatónyomaték (Nm)

360

400

400

 

 

 

 

Típus

E 300 d

E 400 d 4MATIC

E 53 4MATIC+

Hengerszám/elrendezés

4/soros

6/soros

6/soros

Lökettérfogat (ccm)

1950

2925

2999

Teljesítmény (kW/hp)

180/245

250/340

320/435

Forgatónyomaték (Nm)

500

700

520

Forrás: 
media.daimler.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....