Nemzetközi Űrállomás

Újra megkísérli a női űrséta teljesítését a NASA

2019.10.06.

A NASA ismételten megkísérel egy teljes egészében női űrsétát teljesíteni, az első kísérlet visszavonása után hat hónappal. A korábbi kísérlet azért hiúsult meg, mert a Nemzetközi Űrállomáson nem álltak rendelkezésre megfelelő méretű űrruhák –írja az USA Today.

Christina Koch és Jessica Meir a tervek szerint október 21-én kezdik űrsétájukat. Kochnak eredetileg márciusban indult volna űrsétára Anne McClainnel, amely az első teljesen női misszió lehetett volna. Azonban McClain és Koch mindketten M-es méretű ruhát igényeltek, de csak egy állt rendelkezésre ebben a méretben - írja a hirado.hu az USA Today-re hivatkozva.

Ez már nem jelenthet problémát többé, ugyanis a NASA tájékoztatásai szerint újabb M-es méretű űrruhát küldött fel az űrállomásra. A március óta az űrállomáson lévő Koch, valamint Meir végzi a negyedik űrsétát a tervezett ötből, amelynek során elvégzik az űrállomás energiarendszerének korszerűsítését, az új lítium-ion akkumulátorok telepítését.

Megan McArthur, a NASA vezetőhelyettes űrhajósa az újságíróknak azt mondta, a teljesen női űrséta mérföldkő lesz. Ugyanakkor megjegyezte, a nők annyira integrálódtak a NASA minden szintjén, hogy a cégnek már nincs szüksége a nemek közötti megkülönböztetésre.

Várhatóan további női űrséták is lesznek a továbbiakban. „Kiderül, hogy az elkövetkező néhány évben sok M-es méretű űrruhát viselő ember repül-e majd” – mondta Kirk Shireman, a NASA űrállomásának programvezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Két kerékpáros ütközött össze Debrecenben, egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. ..
2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....
2024.05.29
Megint jön egy újabb szezon, kétkerékre pattan a magyar! De jó is lenne, viszont nem eszik ilyen....
2024.05.29
A retró járművek rajongói 2024. június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villanymozdony....
2024.05.29
Visszatérnek az étkezőkocsik a Balaton InterCitykbe. Idén május 25-től – egészen a szezon végéig –....
2024.05.29
Nem megnyugtatóak a keddi közlekedési baleseti statisztikák, amelyeket az Országos Rendőr-....
2024.05.29
A magyarázat már-már banális, mégis kevesen tudják a választ.   ..
2024.05.28
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal....
2024.05.28
Múzeumi darabokat idéző klasszikus műveket mutatnak be a Mester tanítványai. ..
2024.05.28
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között....