ICDP

ICDP tavaszi találkozó - Mik az aktuális kutatási eredmények?

2017.04.07.

Az ICDP 2017-es tavaszi találkozója Brüsszelben került megrendezésre, a belga fővárosban gyűltek össze a méltán híres kutató-szervezet tagjai Európa számos országából. Ezúttal is képviseltették magukat az európai autóipar nagyágyúi, gyártóktól kereskedőkön át olajvállalatok és más autóipari szereplők is kíváncsiak voltak, milyen eredményekre jutottak az ICDP kutatói. A rendezvény kifejezetten szűk körű, természetesen csak az ICDP teljes jogú tagjai vehettek részt rajta, így a kelet-közép-európai térségből kizárólag az Autós Nagykoalíció volt jelen.

A találkozó helyszíne a D’leteren galéria volt, amely a névadó család tulajdonában álló autószalon egyik emeletén található. A helyszínválasztás kétségtelenül kifogástalan, hiszen a résztvevők valódi autó-ritkaságok között ismerhették meg a legújabb kutatások eredményeit. ICDP rovatunk következő néhány hónapját elsősorban a találkozón bemutatott témák fogják alakítani, tehát a következőekben az aktuális autóipari kutatások legfontosabb területei mellett rovatunk programját is megismerhetik.
 
A megnyitó előadás az „értékesítés utáni szolgáltatások és kapcsolattartás” méltánytalanul elhanyagolt terület jelentőségét és az abban rejlő lehetőségeket mutatta be. A prezentáló kutatók felméréseik eredményeivel alátámasztva igyekeztek meggyőzni a jelenlevőket, hogy a vásárlókra való fokozott odafigyelés a tranzakció lezárulta után legalább annyira lényeges, mint előtte.
A találkozó helyszíne a D'leteren galéria volt
Közvetlenül ehhez az előadáshoz kapcsolódott az ICDP legfiatalabb kutatói  által tartott prezentáció, amely során igyekeztek rendkívül interaktív módon bemutatni, hogyan kellene kinéznie egy valóban modern kereskedésnek. Egészen meglepő ötleteket mutattak be, amelyeket mi is közölni fogunk a témakört bemutató cikkünkben.
 
Másnap maratoni előadás-sorozat várt a résztvevőkre, amelyet az esti, hosszan elhúzódó kapcsolatépítő vacsora után megfáradt arcok kísértek figyelemmel. Az első előadás leginkább a
kereskedelemben érdekelt jelenlevők számára volt rendkívül érdekes, hiszen az ideális piaci stratégiákról szólt.
A kereskedelmi stratégiák tárgyalása után következett a 2024-es európai autóipar "bemutatása", amit több mint fél éven át tartó kutatás és szimuláció előzött meg. Természetesen be fogunk számolni a szimuláció olykor egészen meglepő következtetéseiről.
 
Közvetlenül ezután következett a hazánk autóiparának szempontjából talán legrelevánsabb előadás, amely során a használtautó-piac lehetőségeit és új, innovatív megoldásokat mutattak be az ICDP szakemberei. Természetesen külön cikkben fogjuk tárgyalni az ott elhangzottakat, amik nem csak kereskedők, hanem használt autójuktól megválni tervező magánszemélyek számára is kifejezetten hasznosak lehetnek.

Ehhez hasonló autócsodák között zajlott a találkozó.
 
Az érdekfeszítő prezentáció után két fiatal autóipari start-up kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Hazánkban még nincsenek jelen, azonban a CarWow és az AutoButler egyaránt a jövő autóiparának fontos szereplője lehet. Természetesen mindkét vállalat az online színtéren tevékenykedik, egészen hasonló alapgondolat által vezérelve. Az autókat értékelő weboldalból indult brit Carwow a vásárló számára legideálisabb ajánlatokat gyűjti össze, biztosítva ezáltal, hogy a vásárló a lehető legjobb ajánlatot adó kereskedőtől vásárolhassa meg a kiválasztott modellt. A francia székhelyű AutoButler szintén ajánlatokat hasonlít össze, azonban a francia applikáció az adott munkára legideálisabb szervizt választja ki a felhasználó számára. Ezek a gyerekcipőben járó vállalatok még hosszú ideig nem lesznek jelen hazánkban, azonban biztosak lehetünk benne, hogy fogunk még hallani róluk, mint a 21. századi autóipar fontos szereplőiről.
 
A következő előadások relevánsabbak voltak Magyarország számára is, hiszen a szervizek és az alkatrész-kereskedelem jövőjét igyekeztek összefoglalni. Fontos kiemelni, hogy ellentétben a legtöbb témakörrel, az alkatrész-kereskedelem területén a magyar piac (legalábbis annak legális szegmense) egyáltalán nincs lemaradva, sőt, néhány kérdésben a nyugati szereplők előtt járunk.
 
Az ICDP kutatói ezúttal is hozták a tőlük megszokott magas színvonalat, a résztvevők rendkívül érdekes és hasznos ismereteket szerezhettek, amiket a következő néhány hónap során olvasóinkkal is megosztunk.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.10.22
Szeptember végén újabb közös teszten próbálta ki az Év Magyar Autója verseny zsűrije a nevezett....
2019.10.22
Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők....
2019.10.22
A Continental bemutatta dupla kamerás rendszerét, amely az önvezető funkciók térnyerésével kap....
2019.10.22
Nikolay Chernyshev Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2019.10.22
Egy Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőgépet állítottak ki a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban, a....
2019.10.22
Meglátogattuk a budai várban lévő ideiglenes kiállítást, ami sokáig az USA tulajdona volt és....
2019.10.22
A Lexus október közepén új típusjelzést jegyeztetett be Amerikában. Az LX600 elnevezés érdekes....
2019.10.22
Az ICDP kutatói minden negyedéves találkozón lehetőséget adnak egy-egy innovatív vállalkozásnak,....
2019.10.22
– A ŠKODA 2019 első három negyedéve során világszerte összesen 913 700 gépkocsiját szállította ki....
2019.10.22
– A letisztult és precíz dizájn a márkát jobban jellemzi, mint valaha, és új utat indított a....