utánpótlás

Utánpótlás – Első autónak sportosat, ami a csajoknál is betalál! 2. rész

2018.06.20.

Előző cikkünkben higgadt, és kimért fiatalok voltunk, akik olyan autót akarnak, amivel nyugodtan közlekedhetnek. Olcsón, kevés hibalehetőséggel, és kiszámíthatóan. Mekkora éles váltás jön most, hiszen azoknak a fiataloknak keresünk autót, akik már érzik a bugit, és tudják, hogy kell mellé egy villantós autó, amitől hízhat a májuk, és ha átnéznek a jobb egyre, megkapják a hozzá társuló kellemes látványt. Talán, mint a filmekben? Na, de persze nem eszik azt olyan forrón.

 

(flickr.com)

Mindenki szeretné valóra váltani álmait

Hiszen mindenki volt valaha tejfelesszájú kamasz, aki elképzelte élete sztoriját, ahogy egy kicsi, de ideges, sportkocsiban ülve rászegeződik a kamera, és ő autóversenyzőket megszégyenítő allűrökkel terelgeti a csúcsverdát. Természetes, hogy első autónak nagyon sok fiatal választ olyat, amibe, ha más nem is, de ő legalább belelát valamit. Így változhat át azon nyomban akár egy mezei G Astra is körbe spoilerezett bárkit legyorsuló fenevaddá. De gondoljunk csak bele kicsit jobban, hogy ha egy sportos autót tervezünk venni, éppenséggel nem a kínálat legjobb autóiból szemezgetve, milyen valós problémákkal kell szembenéznünk? Hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy eleve élményautózásra kitalált, vagy mélyre húzott lökhárítókkal feszítő négykerekűt senki nem használt „rendeltetés szerűen”? És ha csak egy olyan tulajdonosa volt, aki az átlagostól is hanyagabbul szervizeltette, akkor bizony egy bármikor széteshető, sokat megélt csatalovat is birtokba vehetünk. Na de mégis hogyan induljunk neki? Az alapvető tézis, miszerint minél többet tartalékoljuk javításra és fenntartásra, ebben az esetben hatványozottan igaz. Tehát a vételáron felül mindenképpen szükséges előre gondolkodni, hiszen nyilván egy nullrevízióval kell indítanunk: vezérlés csere, illetve motorolaj frissítés, természetesen a szűrőket sem mellőzve. Ezt a szervizt lelkiismereti okokból a vásárlás után minél hamarabb ajánlott megejteni. Ezen felül nem árt előre kalkulálni a várható kötelező sarcok díjával is, amit már körbejártunk korábban, így egyértelmű, hogy egy nagyobb motoros autó esetében természetesen magasabbak a biztosítási díjak. Ha pedig a hirdetésfigyelő jelez, tehát befutott egy érdekesnek tűnő ajánlat, akkor már az eladóval történt telefonos beszélgetés során is nagyon figyelni kell az apró részletekre: Ha nem tudja milyen motorolajat használ, vagy nem cserélt alapvető kopó-fogyó alkatrészeket az utóbbi időben, akkor nem lehetett alapos gazdája az autónak. Az „én már nem tudok/akarok vele foglalkozni” típusú mondatokból is jól leszűrhető, hogy az eladó mihamarabb szabadulni szeretne kiszolgált járművétől.

(c.pxhere.com) 

De mi van akkor, ha beleszerettem?

Nos, a szerelem az szerelem, tartja a bölcs mondás. Már az én ismeretségi körömben is nagyon sok megmagyarázhatatlan érzelmi vonzódásból elkövetett, majd jól megbánt autóvásárlást asszisztáltam végig. Sőt, jómagam is nem egy csotrogánnyal gazdagodtam egy-egy ilyen „bevásárlás” alkalmával. Talán bármennyire is óva int ettől bennünket környezetünk, mindig a saját példa a legjobb tanítómester. De persze aki nem szeretné újjáépíteni a megvett roncsot, és ezáltal rákölteni a vételár sokszorosát, próbáljon meg higgadt maradni. Vagy nyugodtan vigyen magával egy érzelmileg független kívülállót, aki észreveheti például azt, hogy a kuplung csúszik, vagy nem emel ki rendesen. Netalán félre áll a kormány. Vagy esetleg elkoptak a féktárcsák. Hiszen egy dinamikus autót tervezünk venni, aminél pont ezek az alkatrészek kapják az átlagosnál nagyobb terhelést. És ha azzal apellál a ravasz eladó, hogy néhány tízezerből megvan a csere, akkor nem is gondol bele, hogy pont ezeken az alkatrészeken nem szabad spórolni. Mert mennyit ér a gyengébb minőségű utángyártott alkatrész, ha emiatt pont az élményautó valódi esszenciájától fosztjuk meg magunkat. Mert milyen ciki már, ha vezérlés csere után nyavalyog a szíj, vagy a gyenge fékszett miatt csak egy jó kört tudunk autózni kedvenc szerpentinünkön. Jó tipp tehát, ha felkészülünk előre az alapvető alkatrészek áraiból is, és természetesen keresünk egy legálisan működő autoszervizt, ahol nagy eséllyel értenek majd a kiszemelt járgányunkhoz, és akár gyárihoz hasonló javítási technológiával, és szerszámozottsággal meg is tudják azt javítani. Megsúgom, hogy manapság ezt biztos tovább kell majd keresni, mint a megfelelő alkatrészt az autóhoz, de azért nem lehetetlen kihívás. Ha megismertük a kinézett típust, tisztában vagyunk a általános hibalehetőségekkel, a velünk tartó kísérő sem tartja anyagi csődnek a megvásárlást, akkor jöhet az alku, amit minden esetben érdemes kijátszani, hiszen ez is hozzátartozik az autóvásárláshoz. De persze nagysága függ attól, hogy mennyire tudjuk leplezni örömünket az eladó előtt, hiszen itt már karnyújtásnyira van a vágyott gép megvásárlása.

 

 

 

(cdn.pixabay.com) 

Első autó, ami sportos, és dögös. Mi lehet az egyenlet végén?

Konkrét típus természetesen nem létezik. Hiszen ahány ember, annyi féle ízlés, és stílus. Lehet, hogy valakinek tetszik a dobozforma, míg mások inkább a szappantartós korszak járműveire esküsznek. Összességében viszont elmondható, hogy 1-2 millió Forint környékén, ha lehet, olyan autót válasszunk, aminek motorja bírja az esetleges ridegtartást, és a néha gyilkos üzemeket. A japán szívó benzinesekre szívesen bólintanék, mivel azok génjeikben hordozzák az üvöltve leszabályozásig pörgetés élményét. De természetesen a német autók között is bátra keresgélhetünk, hiszen tudjuk, hogy a konszern autóin belül szinte minden alkatrész hasonló, így könnyen találhatunk majd hozzájuk csere darabot. Viszont most a konkrét típus és modell ajánlása helyett inkább fókuszáljunk arra, hogy mit érdemes kerülni. Szerintem, ha lehet törekedjünk az egyszerűségre, kerüljük a drága alkatrészeket felvonultató motorokat, mint például turbó, vagy kettőstömegű lendkerék. Nem árt, ha az autó elektronikája is rendben van, nem lógnak utólagos vezetékek a motortérben, vagy az utastérben. Emellett még megkeserítheti életünket a karosszéria rossz állapota is, mármint annak korrodáltsága, hiszen a karosszérialakatosra költött pénz nem kevés lesz, ha mindent szakszerűen szeretnénk kijavíttatni. Ehelyett inkább fókuszálhatunk a futómű komponenseinek felújítására, hiszen annak változása sokkal jobban látszik az autó menetdinamikáján.

(c.pxhere.com) 

Sok mindenre lehet költeni, ami egy sportos autó vételénél hatványozottan igaz. Talán az a legnehezebb kérdés, hogy eldöntsük mit is akarunk valójában? Egy igazán soha el nem készülő, mindig csinosítgatható álom megvalósítását, vagy az állandó szépítgetés, és szerelgetés helyett egy olyan kocsit, amivel jókat lehet autózni, nagyokat csajozni, és persze sok élményt gyűjteni. Na de bárhogy is alakuljon a kiválasztás, a legfontosabb az, hogy mindig jó érzésekkel töltse el a tulajdonost a pillanat, amikor a parkolóból még visszatekint az ő sportos álomautójára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.08.16
A használt autó vásárlásnál soha nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak beleüljünk a....
2018.08.16
- Az eddig megtalált áldozatokon kívül még további tíz-húsz ember tűnhetett el az észak-....
2018.08.16
Aleksandr Kostenko Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2018.08.16
Kigyulladt egy kamion Városföld térségében - a Szeged irányába közlekedőket az 54-es számú főúton....
2018.08.16
Jelentősen csökkent a halálozás Franciaország útjain 2018 márciusában: 36-tal kevesebben haltak meg....
2018.08.16
Több gépjármű is túllépte a megengedett sebességeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 4-es számú....
2018.08.16
- Forgalomba helyezték az M4-es gyorsforgalmi út új szakaszát Ceglédbercel és Cegléd között....
2018.08.16
A Škoda augusztus 10-én megkezdte a felfrissített Fabia gyártását. Az átdolgozott sikermodell első....
2018.08.16
Idén lett teljes az Opel SUV modell-offenzívája, a megújult Mokka X mellett kapható a Crossland X....
2018.08.16
A hosszú hétvégén, péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat keretében a Balaton partján adnak....