prémium márka

Utánpótlás – A különlegességnek ára van (2. rész)

2018.01.15.

A Hölgyek után a férfiaktól is megpróbáltuk megtudni, milyen szempontok alapján választanak luxusautót. A cikkből kiderül, kinek számít a külső, kinek a belső, továbbá körvonalazódnak a megjelenésessel kapcsolatos általános kötelezettségek is. Van, aki magára ismer?

 

Bence, 25 éves, pénzügyi tanácsadó

Mindig is audis voltam, így kicsit elfogultan nyilatkozom. Sok jót hallottam a márkáról ismerősöktől és családon belül egyaránt. Tetszenek a közepes és még nem túl nagy modellek, főleg az A4-es vagy az A5-ös. Az összkép – véleményem szerint – jobban el van találva, mint a német prémiumtrió többi tagjánál. Kellően elegánsak ezek a modellek, nem érzem úgy, hogy túl sok hivalkodás vagy magamutogatás sugározna belőlük. Természetesen tekintélyt parancsolnak jelenlétükkel, de nem esünk át velük a ló túloldalára.

Munkám során ez az egyik legfontosabb tényező, a megjelenés. Napi szinten egyeztetek ügyfelekkel, így stílusom részévé válik maga az autó is. A másik fontos tényező, a mindennapi használhatóság. Ezekkel a közepes méretű Audikkal könnyedén el lehet boldogulni a városi forgalomban, nem is fogyasztanak sokat. Eközben pedig olyan kényelmet nyújtanak és nyugalmat sugároznak, amelyet a középkategóriában nem kapunk meg. Csendes utastér, minőségi környezet, jó hifi, internet és normálisan működő kihangosító… Ezek olyan tényezők, amelyek nagyon sokat tudnak dobni magán az utazáson egy-egy rohanósabb órában. Mindenképpen a minőség és a prémium mellett szavazok!

 

Gáspár, 32 éves, osztályvezető, telekommunikációs ágazat: Autóvásárláskor is hasonló elveket tartok szem előtt, mint úgy általában az életem során: a külcsín nem minden. Azért legyen karakteres a megjelenés, de a letisztultságot preferálom, nem kell sok él, amelyek össze-vissza futnak, vagy furcsa lámpák, amik nélkül unalmas lenne a kocsi – nem beszélve arról, hogy nem is világít tőlük jobban. Valahogy legyen egyszerű, de nagyszerű.

A prémium autók nem feltétlenül a formában nyújtanak többet szerintem. Valódi értékeiket a lemezek alatt kell keresni. És itt utalnék vissza beszélgetésünk elejére, hogy számomra a belső sokkal fontosabb, mint a külső. Amikor valami nem túl hivalkodót kellett választani, hogy ne nézzen meg a szomszéd a kelleténél jobban, a skandináv ízlésvilág felé fordultam. Az Audi-BMW-Mercedes trió ugye emiatt helyből ugrik. A Volvóval – úgy érzem, - megtaláltam számításaimat. Megvan a „kiállása”, ugyanakkor nagy biztonságot nyújt. Ez pedig számomra az egyik legfontosabb szempont, amikor volán mögé kell ülnöm. Nem csak nekem, de az egész családnak ez a véleménye.

A belső tér kidolgozottsága tényleg felsőkategóriára utal. Pontosak az illesztések, puha tapintásúak az anyagok, valahogy úgy érezni, hogy tényleg van anyag, ami körülölel minket. A skandináv design egyik fontos alapköve a letisztultság. Az ülések olyan kényelmesek, hogy a hosszabb autópályás ingázások ellenére kellemesebben érzem magamat fizikálisan a vezetés után, mint előtte. Persze, az odafigyelés fejben fáraszt, de a törzsem és a lábaim meg sem érzik a napi 2-3 óra utazást.

Még ki szeretném emelni a hifit. Ilyen minőségi hangzással nem találkozhatunk a piac alacsonyabb rétegéből kikerülő autókkal. Összegezve kisregényemet, a jövőben is maradok márka hű, az én elvárásaimnak a Volvo felel meg vagy megfelel – attól függ, „alulról” vagy „felülről” nézzük.

Prémium autónk stílusunk részét képezi

Összegzés

A cikk első részéből, az egyik hölgytől idézve: "Más szempontból, bizonyos értelemben jó pont egy elegáns férfi esetében egy különlegesebb autó véleményem szerint. Gondoljunk csak bele, egy szép karórát vagy fülbevalót mi lányok is szívesen viselünk, a részévé válik öltözködésünknek, a részünkké is válik végső soron. Más lesz a kisugárzásod, más benyomást kelthetsz. Személy szerint nekem megvannak az elvárásaim ilyen téren, az igényesség legyen kölcsönös, és ez egy négykerekűben is megmutatkozik."

A külső megjelenés sokak számára már szinte nem is szempont – úgy értve, hogy alap dolog, hogy „dögös legyen a verda”. A használat terén sem találkozunk nagy meglepetésekkel. Ilyen a munkakörökben a többség megengedheti magának a luxusautók fenntartását, amelyek szervizköltsége akár a többszöröse is lehet egy mezei négykerekűhöz viszonyítva. Általában nem kell csalódni egy szerelőben, hogy visszatérjenek a márkaszervizbe, mert más hibáiból tanulva a komolyabb tulajdonosok meg sem próbálkoznak valamiféle B-tervvel, hogy spórolhassanak.

Akadnak olyanok, akik számára többet jelent egy prémium autó, mint egy eszköz, ami kényelmes és szép. Nem kevesen különösen sok időt is képesek eltölteni autójuk sajátkezű ápolásával. Nem arról beszélünk, hogy piszkos vagy tiszta, hanem a minőségi ápolószerek használatáról, a rendszeres kézi mosásokról, a véget nem érő bőr- és gumiápolásról. Egy használati tárgynál így válhat többé autónk, amikor nem egyszerűen plusz tételként bólintunk rá a takarításra a kötelező karbantartások mellett, hanem mi magunk valami sokkal drágábbat is áldozunk négykerekűnkre. Az időnket. A különlegességnek ára van!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....